Hirdetés

Idén harminckilenc nemzet indulója nevezett az Eurovíziós Dalfesztiválra, ahol május 18-án az első tizenhat ország mutatta be a produkcióját. A szakmai zsűrik és a telefonos szavazás által kiosztott pontok alakították ki a végeredményt, melynek köszönhetően az első tíz helyezett jutott tovább a szombat esti döntőbe.

A versenyt megelőzően minden ország indulója előre rögzített egy felvételt, amit abban az esetben használnak, ha a versenyző valamilyen okból kifolyólag nem tud elutazni Hollandiába. A harminckilenc résztvevő közül egyedül az Ausztráliát képviselő Montaigne nem tudott élőben részt venni a dalfesztiválon, így neki az előre rögzített produkcióját szerkesztették bele a tegnapi műsorfolyamba.

Fotó: MTI/EPA-ANP/Pool/Sander Koning
Efendi azeri énekesnő a Mata Hari című dalát adta elő 65. Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntőjében

A továbbjutó országok és előadók:

  • Norvégia: TIX (Fallen Angel)
  • Izrael: Eden Alene (Set Me Free)
  • Oroszország: Manyizsa (Russian Woman)
  • Azerbajdzsán: Efendi (Mata Hari)
  • Málta: Destiny (Je Me Casse)
  • Litvánia: The Roop (Discoteque)
  • Ciprus: Élena Cagrínu (El Diablo)
  • Svédország: Tusse (Voices)
  • Belgium: Hooverphonic (The Wrong Place)
  • Ukrajna: Go_A (SHUM)

Hozzájuk csatlakozik a második elődöntő tíz továbbjutója, valamint az Öt Nagy ország (Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Olaszország és Spanyolország) és a házigazda Hollandia a szombati fináléban.

Május 20-án a második elődöntőben San Marino, Észtország, Csehország, Görögország, Ausztria, Lengyelország, Moldova, Izland, Szerbia, Grúzia, Albánia, Portugália, Bulgária, Finnország, Lettország, Svájc és Dánia versenyzői állnak színpadra.

Magyarország legutóbb 2019-ben nevezett a versenyre, ahol Pápai Joci Az én apám című dalával tizenkettedik lett az első elődöntőben. Ezt követően a 2020-as versenyre már nem nevezett versenyzőt az MTVA, viszont mivel a tavalyi dalversenyt nem rendezték meg, így ténylegesen idén nem képviseltettük magunkat az Eurovíziós Dalfesztiválon 2010 óta először.

A dalfesztivál második elődöntőjét csütörtökön, a döntőjét pedig szombaton rendezik, amelyet Magyarországról a dalfesztivál hivatalos YouTube csatornáján lehet élőben követni.

Korábban írtuk