Hirdetés

Mága Zoltán felidézte, hogy családja figyelmeztetése ellenére hetekkel ezelőtt még ő sem vette komolyan a koronavírus jelentette veszélyeket, most azonban arra figyelmeztet, mindenki tartsa be az előírásokat, és aki teheti, maradjon otthon.

Az egészségesnek tűnő emberek is lehetnek fertőzöttek, és másokat is meg tudnak betegíteni, anélkül, hogy tudnának róla – hangsúlyozta a muzsikus, aki arra kérte hallgatóit, hogy óvják az időseket és segítsék a rászorulókat.

Mága Zoltán beszélt arról is, hogy New York-i útja után ő maga is önkéntes karanténba vonult, majd rövid beszédét hegedűszóval zárta.

Az ezen a linken megtekintő videó végén az érdeklődők láthatnak egy részletet Mága Zoltán idei Budapesti Újévi Koncertjéből is.