„Magyarországon váltak valóra az álmaim”

– Amikor a Hazám, hazám-at énekli, mire gondol, Magyarországra vagy Viet­námra?

– Mielőtt tíz évvel ezelőtt idejöttem, még sose hagytam el Vietnámot. A nagy időzóna-különbség miatt nehezen tartottam a kapcsolatot a családommal és barátaimmal, mert amikor itt délután végeztem a feladataimmal, addigra Viet­námban már mindenki aludt. Éppen ezért erős honvágyam volt, és Vietnámra gondoltam, amikor a Hazám, hazámat énekeltem, csakhogy időközben megtanultam magyarul, és a fiatalságom legszebb éveit töltöttem itt. Magyarország egy távoli országból fokozatosan az otthonommá vált, életem legnagyobb fordulópontja pedig öt évvel ezelőtt jött el, amikor Magyarország elnökétől megkaptam a magyar állampolgárságot. Onnantól kezdtem magyarnak érezni magam, hogy az eskütételben elmondtam: „Magyarországnak hű állampolgára leszek.” Számomra most Vietnám a szülőhazám, Magyarország pedig az otthonom. Mindkettő megfér a szívemben, mindig mindkettőre gondolok, amikor énekelek.

– Volt, akinek nem tetszett a március tizenötödikei fellépőruhája, mondván, hogy túl „nacionalista”. A vietnámiak hogyan gondolkodnak a hazaszeretetről?

– Nem értem, hogy kinek nem tetszhet a hagyományos viselet, hisz az minden ország szépsége, ezért büszkén viselem. Tíz éve a Balassi Intézetben történelmet is tanultunk, és amikor a március 15-ei forradalom és szabadságharcról volt szó, kaptunk egy-egy kokárdát. Megértettem az értékét, a szimbólumát, és emlékül őriztem, de csak öt éve kezdtem el hordani is, amikor felesküdtem, és kezdtem magyarnak érezni magam. A vietnámiak a magyarokhoz hasonlóan vendégszerető emberek, nekik nem számít, hogy honnan származol; amíg valóban tiszteled és szereted a hazánkat, addig mindenki szeretni fog.

– Sokak szerint a magyarok nem befogadóak, távolságtartóak az idegenekkel szemben. Ön érezte valaha úgy, hogy inkább hazamenne?

– Ha így éreztem volna, akkor nem döntök úgy, hogy itt maradok. Az elmúlt tíz évben Magyarországon számos helyen léptem fel, még Erdélyben és a Kárpát-medence más helyein is. Bármerre járok, érzem, hogy szeretnek a magyarok.

– Valóban, alighanem sok magyar gondol most szeretettel a vietnámiakra a március idusi fellépése miatt. Ez milyen érzést kelt önben?

– Vietnám egy kis ázsiai ország, a világ egyik legnagyobb birodalma, Kína szomszédságában. Azt hiszem, nem árulok el titkot: minden ázsiait gyakran a kínaiakkal azonosítanak, éppen ezért nagyon örülök, hogy egyre többen egyre többet tudnak Vietnámról, amely egy vendégszerető ország rengeteg csodálatos látnivalóval. A mintegy hatezer fős itteni vietnámi közösség pedig mindig tiszteletben tartja a befogadó ország törvényeit, és szereti a magyarokat. Idén nyáron a kislányaimmal majd először járunk Vietnámban.

– Igaz, gyermekei már itt születtek, szintén vietnámi származású kedvesével itt kötött házasságot. Őket hogyan nevelik? Magyarok lesznek, vietnámiak vagy is-is?

– Sok itt született vietnámi gyereket ismerek, akik nagyon keveset tudnak vietnámiul, míg a szüleik nagyon keveset magyarul. Ez a szomorú valóság és a legnagyobb nehézség, amit számba kell vennünk, ha azt szeretnénk, hogy megőrizzék szüleik kultúráját is. Mi 2019 óta vagyunk házasok, feleségem Kecskeméten, a Kodály Intézetben tanult, és két kislányunk van: Vy 3 éves, My pedig 9 hónapos. Budapesten születtek, nekik már Magyarország a szülőföldjük, és mi otthon igyekszünk inkább vietnámiul beszélni, hiszen a gyermekek máshol mindenhol magyarul beszélnek majd.

– Nemrég került mozikba Az almafa virága című film, mely magyar és vietnámi fiatalok szerelméről szól. Megnézte? A szocializmus idején sok vietnámi fiatal jött hazánkba tanulni.

– Megnéztem, és örülök, hogy készült ilyen; hogy a film Vietnám és Magyarország barátságát ünnepli. A kommunizmus idején rendkívül szoros volt a két ország diplomáciai kapcsolata, az ösztöndíj célja pedig az volt, hogy az itt tanuló hallgatók rendszerhű diplomásként térjenek vissza Vietnámba, és segítségükkel építsék újra a háború sújtotta országot. Ezen hallgatóknak szigorú elvárásoknak kellett megfelelniük, ám én velük szemben négyévnyi vietnámi egyetemi tanulmányok után kaptam egy kétállami ösztöndíjat, húsz másik diákkal együtt. Mindnyájan saját álmainkkal érkeztünk Magyarországra, és a szabad világ több választási lehetőséget adott nekünk, így húszunk közül sokan visszatértek Vietnámba, sokan pedig úgy döntöttek, hogy hosszú távon Magyarországon maradnak. Egyik akkori társam most orvos a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban, egy másik informatikai mérnökként dolgozik a Nokiánál, én pedig operaénekes vagyok, szóval nekünk Magyarországon váltak valóra az álmaink.

– Egy mongol szobatársa mesélte, hogy ön a kollégiumban naponta hat-nyolc órát énekelt odabent, és ők majd belebolondultak annak idején. Végül hozzátette, hogy megérte! A szakma fortélyain túl nehéz volt megtanulni magyarul énekelni?

– Hát ezt meg honnét tudta meg? Igen, eleinte a kollégiumi szobámban gyakoroltam az éneklést, de amikor ez zavarta a szobatársaimat, találtam egy privátabb helyet. Szerencsére a mostani lakóhelyemen a szomszédaim operarajongók. Sokszor, amikor egy-egy új magyar darabot gyakorlok, azonnal elküldik kedvenc magyar énekeseik linkjeit, hogy azokat is énekeljem el. Egy operaénekesnek meg kell szoknia, hogy sok idegen nyelven énekel: németül, olaszul, franciául… és a magyar operaénekesekkel ellentétben számomra a magyar is idegen nyelv, tehát háromszor annyi ideig tanultam a magyar szerepeket, mint a kollégáim. De nem is énekelni a legnehezebb magyarul, az igazi kihívás a magyar nyelvű próza! Ilyen volt Mozart Színigazgató című operájában vagy Rosillon szerepe Lehár A víg özvegyében és Szucsong A mosoly országában. A hosszú magyar dialógusok nagyon felidegesítettek tanulás közben, ám szerencsére a tanárok és a kollégák mindig is készek kijavítani a kiejtési hibáimat, én pedig türelmes vagyok.

– Milyen magyar operában énekelne szívesen?

– Bár nem opera, de Kacsóh Pongrác János vitézének címszerepe is olyan, amire vágyom, ha pedig konkrétan magyar operáról van szó, akkor szívesen énekelnék Erkel Ferenc darabjaiban. Remélem, hogy egyszer eljátszhatom Bánk nádor szerepét a Bánk bán című operában, vagy V. Lászlót a Hunyadi Lászlóban. Már csak azért is, mert 2018-ban keresztelkedtem meg, és a keresztnevem László.

– Miért éppen ezt a nevet választotta, és hogyan találta meg Istent?

– Régen ateista voltam, ám az évek során miközben Istenről szóló műveket énekeltem, lehetőségem volt megismerni az Urat. És úgy döntöttem, hogy rábízom az életemet. Ráadásul itt születtek a gyermekeim, és szeretném, ha kis koruktól fogva éreznék Isten jelenlétét az életükben. Ami a Lászlót illeti… amikor Magyarország királyairól tanultunk, a legjobban Szent Lászlót szerettem, a bátorságáért, erejéért és őszinte szívéért. Lászlót pedig Lacinak is hívják, és Laci hasonlít leginkább Longira, ezért választottam.

– Hallotta azt a kifejezést, hogy „hungaropesszimizmus”? Azért mondják ezt, mert a magyarok legtöbbször borúlátóak. Hogy látja, mi a különbség a magyar és a vietnámi mentalitás között?

– Vietnámban gyakran eltitkoljuk érzéseinket. Talán azért, mert nem volt részünk sok szabadságban, és az idősek nem szokták kifejezni, ami belül zajlik. Én sem vagyok kivétel, hisz amikor idejöttem, ugyanúgy titkoltam az érzéseimet. Bár honvágytól szenvedtem, gyakran mosolyogtam, és úgy tettem, mintha boldog volnék. De azóta sokat változtam, és rájöttem, hogy könnyebb, ha kifejezzük az érzelmeinket, az elfojtás nem tesz jót! A világot háborúk, természeti katasztrófák és járványok dúlják, sokan elvesztettük a szeretteinket, így érthető az aggodalom és a borúlátás. Remélem és hiszem, hogy Isten mindent elrendez a végén, és visszatérünk a régi kerékvágásba. Ám mi se legyünk restek jó dolgokat tenni és kedvesek lenni egymással, hisz biztosan ugyanazt kapjuk cserébe, és máris kissé derűsebb lesz az élet.

– Egy interjúban említette, hogy cukrászdát nyitna… no, nem Bécsben, hanem Budapesten. A vietnámi konyhának az édes részét alig ismerjük. Van ezek szerint ízletes édességkultúrájuk is?

– Pedig Vietnámban nagyon gazdag és különleges édes desszertjeink vannak! Trópusi ország lévén különleges és ízletes gyümölcsök széles választéka áll rendelkezésünkre, ezekből sok csodálatos édesség készül. Nagyon örülök, hogy a pho leves egyre népszerűbb, és sokak kedvenc étele lett, szerintem hozzá hasonlóan a vietnámi édességeket és desszerteket is szeretnék a magyarok. Ami a cukrászdát illeti, hát az régi álmom, és remélem, hogy valamikor meg tudom csinálni, ám kislányaim vannak, és hála Istennek rengeteg szerepem, szóval nem vagyok időmilliomos. Addig is családtagjaim, barátaim születésnapjára szoktam tortát készíteni, és boldog vagyok, hogy meglephetem őket vele.