Az ünnep előestéjén, március 14-én a frissen felújított Orfeusz és Eurydiké mozipremierjével indul a program, az operafilmmel Gaál István rendező és az operatőr Sára Sándor születésének 90. évfordulója előtt is tiszteleg a Nemzeti Filmintézet.

Hirdetés

Gaál István 1985-ös alkotása nem pusztán Gluck operájának bécsi változatának megfilmesítése, hanem gazdag képi világgal és erős szimbólumrendszerrel dolgozza fel a darabot, a nemzetközi kritika a filmet Bergman Varázsfuvolájával és Losey Don Giovannijával együtt emlegeti – emlékeztet közleményében a Filmintézet.

Orfeusz Miller Lajos csodás baritonján szólal meg, Eurydikét Maddalena Bonifaccio, Ámort Kincses Veronika szólaltatja meg, Orfeuszt Téry Sándor, Eurydikét Eszenyi Enikő, Ámort Sebestyén Ákos alakítja. A felvételhez a Liszt Ferenc Kamarazenekar és a Magyar Rádió és Televízió Énekkara működött közre, Vásáry Tamás vezényletével – írják.

A közleményben felidézik, hogy Katona József Bánk bán című drámájának színházi premierjét 1848 tavaszán elsöpörte a forradalom kitörése, ennek emlékére vetíti március 15-én este Erkel Ferenc operájának filmváltozatát az Uránia, húsz évvel a filmfeldolgozás bemutatója után.

Korábban írtuk

Káel Csaba nagyszabású operafilmje a hazai bemutatót követően jelentős nemzetközi sikert is aratott, a Hollywood Reportertől az India Times-ig rengeteg elismerő kritika jelent meg a filmről.

A 19. századi historikus festészetre emlékeztető látványvilágot korhű díszletek és jelmezek felhasználásával az Oscar-díjas operatőr, Zsigmond Vilmos vitte filmre, nagyrészt eredeti helyszíneken, Erdélyben, Jákon, Ócsán, Esztergomban, Visegrádon, Bélapátfalván és Budapesten forgatták. A film szereplőgárdája kimagasló, a főbb szerepeket nemzetközi hírű magyar énekesek tolmácsolják: Kiss B. Attila (Bánk bán), Marton Éva (Gertrúd), Rost Andrea (Melinda), Gulyás Dénes (Ottó), Kováts Kolos (II. Endre), Miller Lajos (Tiborc), Sólyom Nagy Sándor (Petur bán) – áll a közleményben.

A filmek teljeskörű restaurálása a Nemzeti Filmintézet Filmfelújítási és Digitalizálási Programja keretében valósult meg.

A programot március 13-án délelőtt és koradélután diákvetítések egészítik ki az NFI – Filmarchívum Klassz programjának szervezésében. A nemzeti ünnep alkalmából a 80 huszár, a Feldobott kő, a János vitéz és a Szirmok, virágok, koszorúk című filmeket vetítik iskolai csoportoknak, ingyenesen.