Rába György 1924. június 13-án született Budapesten. A Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 1948-ban magyar–francia szakos diplomát szerzett. 1949 és 1957 között középiskolai tanárként dolgozott Budapesten. 1957-től 1961-ig az MTA Irodalomtudományi Intézet világirodalmi osztályának francia előadója, 1961 és 1982 között ugyanott a XX. századi magyar irodalmi osztály munkatársa, később főmunkatársa volt. 1970-ben az irodalomtudomány kandidátusa, 1983-ban az irodalomtudomány doktora tudományos fokozatot szerezte meg.

Első versei a Nyugatban és a Magyar Csillagban jelentek meg. 1946-ban az Újhold című folyóirat egyik alapítója és társszerkesztője volt. A folyóirat megszűnése (1948) után költőként hosszú ideig hallgatást fogadott, ebben az időszakban alapozta meg műfordítói és tudományos, esszéista életművét. Korai verseskötetei (Az Úr vadászata, 1943; Búvár, 1947) után csak 1961-ben jelentkezett a megújult szemléletre valló Nyílttenger című kötettel; ezt újabb hosszú szünet után követte 1969-ben a Férfihangra.

Alkotókedve a nyolcvanas, és még inkább a kilencvenes években föltámad, élete utolsó három évtizedében két-három évenként, olykor évenként követték egymást verseskötetei.

Irodalomtörténeti érdeklődésének középpontjában a Nyugat és az avantgárd irodalom, valamint a magyar és a világirodalom párhuzamainak kérdésköre állt. Az 1990-es évek közepe óta elbeszéléseket is írt.

Hosszú betegség után, 2011. január 29-én hunyt el Budapesten.

1982-ben Próbaidő – Új és válogatott versek című kötetében így összegezte ars poeticáját, „…a líra azzal érdemli meg nevét, hogy indulatot közvetít: ezért egyszeri és drámai megnyilatkozás is. – A költészet mindig a személyes és az egyetemes kölcsönhatásából születik meg.”

Temetéséről később intézkednek.