Fotó: turizmus.com (látványterv)
Hirdetés

A kúria a fejlesztést követően, építve a Művészetek Völgye Fesztivál hagyományaira, továbbra is a kulturális és fesztiválturizmus egyik központi helyszíneként funkcionál majd – olvasható az OXO Properties Nonprofit Kft. közleményében.

A tájékoztatás szerint a település központjában elhelyezkedő épület teljesen átalakul, alsó szintjén többfunkciós rendezvénytér és információs iroda fogadja majd a Kapolcsra látogatókat. Az emeleti térben egy állandó ingyenes kiállítás kap helyet, interaktív filmvetítéssel, valamint egy kávézót és egy közösségi irodát is kialakítanak.

A MűvészVölgy Kúria előtt tematikus játszótér, valamint egy kerékpáros pihenő is épül. Az épület mögött korszerű köztérvilágítással ellátott teret alakítanak ki, amely szabadtéri vásárok, koncertek és családi programok szervezésére ad majd lehetőséget. A tér végében pedig új parkolót alakítanak ki.

A Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiával összhangban megvalósuló fejlesztések négyévszakos programlehetőséget biztosítanak a hazai és a külföldi látogatóközönségnek, emellett a helyi közösség számára is fontos találkozóhellyé válnak majd – írják a közleményben.

Korábban írtuk

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg, a GINOP – 7.1.9 – 17 Turisztikailag frekventált térségek integrált termék- és szolgáltatás fejlesztése című felhívás nyomán, mintegy 319,7 millió forint európai uniós támogatással.