A koronavírus-járvány, ahogyan oly sok mindent, ezt is elsöpörte, ezért most a 999. alkalom kapott kitüntetett figyelmet, amit eredetileg délután tartottak volna, az az idősáv azonban most az esti streamelés technikai beállásához kellett. Az élő online sugárzással minden jó szándék mellett sajnos ennek ellenére is akadtak problémák, volt, akinek akadozott a közvetítés, másoknak – kiküldött link hiányában – el sem indult. A csaknem négyezer forintos jegyeket az eSzinház felületen lehetett megvásárolni, amelynek munkatársai utóbbi hibát hiába próbálták orvosolni, végül háromnegyed nyolckor az alábbi üzenetet tették közzé: „A mai napon annyira sokan vásároltak jegyet az utolsó néhány órában az eSzínház felületén, hogy sajnos nem mindenki jutott be a virtuális nézőtérre. Elnézést kérünk azoktól, akik lemaradtak az online streamről, természetesen a szolgáltató munkatársai fel fogják venni önökkel a kapcsolatot, mindenkit kárpótolni fogunk. Tudjuk, a ma esti élményt nehéz helyettesíteni, de reméljük, találunk elfogadható megoldást mindenki számára.”

Hirdetés

Öröm az ürömben, hogy az óriási érdeklődés egyben annak is bizonyítéka, hogy az 1988 januárjában bemutatott A padlás sikere a mai napig töretlen. Ahogyan a Víg új igazgatója, Rudolf Péter a 999. előadás előtti rövid beköszönőjében maga is rácsodálkozott kissé, az évfordulós alkalomra negyvennégy országból váltottak jegyet, Marokkótól az Egyesült Államokig. Személyes emlékeit is megidézte, hiszen egykor ő alakította Lámpást, a 670 éves törpét: „ebből a szerepből kiöregedni sem lehet. Régen abban reménykedtem, hogy olyan sokáig fut majd ez az előadás, hogy a gyerekeim is láthatják majd, most pedig abban, hogy az unokáim is.”

Bár az eredeti tervek szerint az ezredik jubileumi alkalom egy nagy örömünnep lett volna, az alkotók és számtalan régi szereplő megjelenésével, ezt a mostani helyzetben nyilván kivitelezhetetlenné vált. Némi exkluzivitás mégis jutott a képernyők előtt ülőknek, a két felvonás közti szünetben a darab eredettörténetét idézték fel többen, így a zeneszerző Presser Gábor, az ötletgazda és dalszövegíró Sztevanovity Dusán, a prózai szövegrészekért felelős Horváth Péter, illetve két, a kezdetek óta A padlásban játszó színész, Igó Éva (Süni, Mamóka) és Hegedűs D. Géza (Barrabás-Révész, Témüller).

– Sokat változott az időben, hogy mit jelent számomra ez a darab. A felkészülés éve tele volt szorongással: megél-e egy ilyen, puritán zenés játék a hatalmas Vígszínházban? A premiert az emeleti világosító fülkében izgultam végig. Aztán futottam, hogy leérjek a földszintre, mielőtt elnémul a nézőtér. Leértem. És még vagy húsz percig toporogtam szerzőtársaimmal az ügyelőpultnál, míg végül a színészek betereltek a színpadra. Felülmúlhatatlan érzés volt. Angyal szállt el A padlás fölött. És azóta is itt kering – mesélte Sztevanovity Dusán.

Korábban írtuk

Pedig a próbafolyamat közel sem volt ideális, hiszen a Vígszínház éppen anyagi gondokkal küszködött.

– A díszlet csupa korábban használt bútorból, kacatból állt, s így tökéletes, de Fehér Miklós díszlettervezőnek esélye sem volt, hogy bármi mást is kigondoljon. Neki is, akárcsak Jánoskúti Mártának a jelmezekre fillérek jutottak. A zenét is egyedül játszottam fel, zenészekre sem jutott pénz. Egészen más okból, az előttünk készülő darab csúszása miatt a nagyszínpad helyett a Házi Színpadon kellett próbálni, néhány léc és vásznak jelezték a díszleteket, a színészeknek vigyázniuk kellett, hova lépnek, nehogy még baleset is legyen. Minden előjel erősen billegett. A premier éjszakáján Dusán, Horváth Péter és én megköszöntük Marton munkáját, s ő azt mondta, „gyerekek, ez egy emlékezetes nap, ez a darab egy kincs”. De azt nem hinném, hogy bármelyikünk is gondolta volna, hogy a Víg több mint egymillió jegyet ad majd el, és lesz egy 999. A padlás-előadás. Nagyon rossz, hogy Marton László ezt már nem láthatja – tette hozzá Presser Gábor.

Hegedűs D. Géza szerint A padlás sikerének a titka a nagyon szituatív dalokban rejlik, amelyek mindegyike külön műfaj és karakter, illetve abban, hogy „ ennek a darabnak a lelke örök. Mintha a  néző a maga fantáziájával teremtené meg újra és újra az előadást, együtt küzd a valós alakokkal és a szellemekkel, hogy elérjék azt a világot, ami valahol mindannyiunkra vár. Ott, a fényeken túl, ahol az örökre szépek élnek.”

Tény, hogy A padlásnál kevés történet beszél szebben az elmúlásról, az élet-halál természetes körforgásáról, az emlékezés, emlékek fontosságáról. Ez még akkor is így van, ha a nagyon minőségi, mégis fülbemászó dalokat leszámítva a sztori – egy betörő, két szemérmes szerelmes, négy bolyongó szellem és a valóság találkozása egy padláson – voltaképpen egy teljes őrület. Hogy Dusán egy fura éjszakai álma mégis fogyasztható és több mint harminc év után is ugyanolyan vicces és élvezhető, ahhoz a nagyszerű alkotótársak mellett kellett egy, a mondanivaló lényegét tökéletesen megérző rendező és persze a remek színészek. Köztük az örök Rádiós, a sok éve már egy másik bolygón lakó Kaszás Attila – Presser Gábor a saját bevallása szerint kifejezetten rá írta ezt a szerepet –, és a kezdő csapat többi résztvevője, mások mellett Pápai Erika (Kölyök), Tábori Nóra (Mamóka) vagy a már említett Igó Éva (Süni) és Rudolf Péter (Lámpás).

Mai utódaik pedig nagyon is méltók az ő örökségükre. A 999. előadás Rádiósa, Wunderlich József érzékeny játékát és remek hangi adottságait már sokszor megcsodálhattuk, most is kivételes élmény volt őt nézni-hallgatni, még ha csak a képernyőn keresztül is. Hasonlóan Telekes Péter kedves-hiú Hercegéhez, Antóczi Dorottya durcásan kislányos, kedvesen bátor Sünijéhez, a mindig mindenben remeklő Fesztbaum Béla komikusan gonosz Témülleréhez vagy a Barrabás-Révészként a két karakter közt kiválóan egyensúlyozó Csapó Attilához

A padlás alkotói csapata és a Vígszínház társulata persze bízik abban, hogy hamarosan lesz lehetőség az 1000. előadást is megünnepelni élőben, immár együtt a közönséggel. A majdani jubileumi ünnep egyben emlékezés is lesz, miután sok olyan kolléga már nem lehet majd velük, aki ebben a több mint három évtized alatt közreműködött. Addig is a Víg több más darabját is streameli majd az online térben, „mert kell egy hely, hol minden szellem látható, mert kell egy hely, hol minden szólam hallható”.