Minden sors felülírható

– „Sorsunkat csak részben örököljük, és részben határozzák meg külső tényezők. Életünk forgatókönyvét minden esetben, még a legnagyobb nehézségek közepette is magunk írjuk” – olvasható a könyved borítóján. Honnan jött a téma, a kötet ötlete?

– Néhány évvel ezelőtt került a kezembe egy könyv Örökölt sors címmel, és bár köztudott, hogy felmenőinktől örököljük a sorsunkat, én mégis azt gondoltam, minden sors felülírható, megváltoztatható, átalakítható. Vagyis életünk forgatókönyvét mi, saját magunk írjuk. Erre bizonyíték a könyv számos szereplője is.

Csókay András idegsebész bár elveszítette gyermekét, mégis azt mondta, hogy még az ilyen szörnyű, embert próbáló tragédiából is talpra lehet állni, ha rájövünk arra, hogy a szenvedésnek teremtő energiája van. Nagyon fontos, hogy az ember tudatosan erősítse az istenhitét. Azt szoktam mondani, hogy egy képzeletbeli lépcsőn mindennap egy lépést kell tenni a Jóisten felé, hogy a vele való szellemi kapcsolatunkat minél erősebbé tegyük. Csókay Andrásnak ez olyannyira sikerült, hogy ma boldogabb életet él, mint korábban, mert közelebb került a Jóistenhez.

– Óriási erő kell ahhoz, hogy az ember egy ilyen helyzetben megtegye ezt az utat…

– Magam is keresztény ember vagyok, ugyanakkor édesapaként valóban nehezen fogható fel, hogyan lehet valaki boldog a gyermeke elvesztése után. De ahogy Csókay András képletesen fogalmaz, az embernek le kell mennie a „tenger mélyére”, ahol csend, béke és nyugalom honol, míg a többség ezzel szemben a felszínen hánykolódik, viharok, hullámok közepette. De említhetném Szekeres Pált is, aki olimpiai érmes vívó volt, majd egy buszbalesetben következtében kerekesszékbe kényszerült. Hosszú rehabilitáció után, lelkileg megerősödve paralimpiai bajnok lett, az első sportoló, aki mind olimpián, mind paralimpián érmet szerzett. Megkérdezem tőle, hogy ha vissza lehetne forgatni az idő kerekét, újra beülne-e abba a buszba? Azt válaszolta, hogy igen, mert sokkal boldogabb, sokkal jobb ember lett a feldolgozhatatlannak tűnő szerencsétlenség után. A baleset tehát „csupán” a testét tudta megtörni, de a lelkét nem. A könyvben a pozitív gondolkodás erejéről is szó esik, aminek korábban nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget. Ennek kapcsán Vizi E. Szilveszter agykutató vázolta fel azt a nagyon egyszerű, közismert kísérletet, amikor a betegek nem tudták, hogy placebót kaptak, és elkezdett javulni az állapotuk. A gondolatainknak ugyanis vitathatatlan hatásuk van a központi idegrendszerünkre, ami a gyógyításért felelős. A segítséget tehát nem minden esetben kívülről kell várni, hiszen az Isten bennünk is lakozik. Ezt a tudatot kell fölerősíteni magunkban. Böjte Csaba ferences rendi szerzetes azt mondta, ha vannak is rossz gondolataink, azokat gyorsan el kell űzni, nem szabad, hogy képletesen fogalmazva fekete madarakként fészket rakjanak a szívünkben. Az embernek ehhez gyakran át kell esnie azon a bizonyos holtponton – amiről a magyar nyelv olyan szépen fogalmaz, hogy „meghalunk” egy bizonyos pillanatban –, de abból fölállva, megerősödve kell azon túljussunk.

– Hogyan választottad ki az alanyokat, mi köti össze őket?

– Elsősorban keresztény, jobboldali lelkületű embereket kerestem. Olyanokat, akikre magam is felnézek. Nyilván mindenki életében vannak nehézségek, kisebbek vagy nagyobbak, olykor tragédiák. Ezeket nem lehet egymáshoz hasonlítani, a másik gondjait lebecsülni, hiszen mindenki a saját maga problémáját éli meg a legnagyobbnak, és adott esetben, ha az ember lelkileg gyenge, a kisebb probléma is tűnhet óriásinak. Úgy gondolom, az igazi veszteségeket, nagy nehézségeket csak erős istenhittel lehet földolgozni. Bár keresztény ember vagyok, velem is megesik, hogy nehezen birkózom meg a komoly problémákkal, olykor mélyre jutok lelkileg én is. Pusztán az a jézusi kinyilatkoztatás, hogy „ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem”, sok embernek kevés lehet. Magam is érzem, hogy gyakran gyönge vagyok. Engem mindig is az érdekelt, hogyan tudja az ember az istenhitét úgy megerősíteni, hogy bármit hozzon is az élet, meg tudjon birkózni a problémákkal. Azoknak az embereknek a gondolataiból, akik az átélt tragédiák vagy balesetek után is boldogok tudnak lenni, erőt lehet meríteni. Számos egyéni sors és életút bontakozik ki a könyvben, amelyek mindegyike Isten felé vezet. Remélem, az olvasók ezeket megismerve rájönnek majd, hogy mindig van remény, mindig van kiút, még a lehetetlennek látszó helyzetekből is.

– Több olyan ember is szerepel a kötetben, akinek a tragédiájával annak idején sokat foglalkozott a sajtó. Nehéz bemutatni ezeket a történeteket úgy, hogy egy ilyen könyv ne menjen el a bulvár irányába?

– Amikor találkoztam Csókay Andrással, akkor azt kértem, hogy ne mesélje el újra a gyermeke elvesztésének tragédiáját. Nem sebeket akartam ugyanis feltépni, hanem a lelki épülésének a folyamata érdekelt. Az foglalkoztatott, hogyan tudja az ember megerősíteni akár egy ilyen tragédia után is a belső erejét, a hitét. Az érdekelt, hogyan lehet elkerülni, hogy valaki ne a munkába, rosszabb esetben az alkoholba vagy egyéb káros szenvedélyekbe meneküljön. A mai világban keveset foglalkozunk a szellemi dolgokkal. Sokatmondó, hogy többnyire szállodákat, szórakozóhelyeket, kávézókat épít a mai kor embere templomok, katedrálisok és bazilikák helyett.

– Nyilván ismerted a megszólalók történetét, mielőtt leültél velük beszélgetni. De volt-e olyan interjú vagy esetleg mondat, ami különösen megfogott?

– Hal Melinda klinikai szakpszichológusként számtalan olyan klienssel találkozott, akik súlyos tragédiákat éltek át. Egyikük például egy autóbalesetben gyermekeit, feleségét és édesanyját is elvesztette. Vagyis mindenkit a családjából. Egyedül maradt, és Istentől elfordulva, kilátástalanságában az egyetlen megoldást az öngyilkosságban látta. Szakemberek együttes segítségére volt szükség, hogy kilábaljon a mély depresszióból. Tíz évvel a tragédia után ma új, szerető család veszi őt körül csodaszép gyermekekkel.

Sokszor nehéz elhinnünk, de nincs az a borzalom, amiből ne lehetne fölépülni. Ez a könyv arra is rávilágít, hogy a Földön bekövetkező rossz dolgok nem Isten akaratából történnek. Ő ugyanis nem úgy szeretné a hitünket megerősíteni, hogy elveszi a családtagjaidat, vagy hogy kerekesszékbe kényszerít bennünket. Földi életünk forgatókönyvét többnyire mi, saját magunk írjuk. Még akkor is, ha betegen születünk vagy rajtunk kívülálló dolgok változtatják meg sorsunkat. Amit kapunk, viselnünk, a többit viszont alakítanunk kell. Istenhez visszatalálva mindkettő sokkal könnyebben fog menni.