Fotó: Evgeny Atamanenko/Shutterstock.com
Hirdetés

A Budapest Film alá tartozó művészmozi-hálózatnak (Művész, Puskin, Toldi, Tabán, Kino) évek óta nagyon hűséges törzsközönsége van. Így amikor a vezetőség a karanténintézkedések miatt átmenetileg bezárni kényszerült az egységeket, legfontosabb feladatának tekintette ennek a hűségnek a megőrzését. E célból jött létre néhány hetes villámgyors fejlesztés során a Távmozi rendszere. Lényege, hogy a nézők az online jegyvásárlás után egy előre kiválasztott időpontban otthonukban tekinthetik meg filmeket, a vetítés előtt és után pedig beszélgethetnek a többi vendéggel.

– Ez rendkívül nehéz és szinte példátlan időszak, hiszen utoljára 1944 végén fordult elő, hogy több hónapon keresztül zárva tartsanak a filmszínházak. A jelenlegi helyzet közel száz munkatársunkat érinti, anyagilag és lelkileg egyaránt, arról nem is beszélve, hogy a rezsit, a közös költséget ugyanúgy fizetni kell, és a vetítőgépek is folyamatos karbantartásra szorulnak – magyarázza a Távmozi elindításának okait Liszka Tamás, a Budapest Film Zrt. vezérigazgatója. Őket is meglepte, milyen nagy az igény az ötletükre: az első két hétben közel négy­ezren váltottak jegyet a távmozis vetítésekre. És bár az ebből származó bevétel mindössze tíz százaléka a járvány előttinek, most minden segítség aranyat ér, hogy hosszú távon megtarthassák az alkalmazottakat.

A Távmozi leginkább a korábban már hagyományos módon bemutatott darabokat vonultatja fel, de akad egy-két kifejezetten az oldalon debütáló premier is. Például a hazánkban a Mozinet forgalmazta A láthatatlanok című francia vígjáték, amely a cég sajtófőnöke, Szalóky Bálint szerint így talán nagyobb sajtóvisszhangot is kapott, és a nézői visszajelzések is igen jók voltak. Az online filmterjesztés persze hosszú távon nem biztos, hogy megoldás, a kevesebb vetítési időpont miatt ugyanis értelemszerűen szerényebb a forgalmazói haszon. A Mozinet több korábbi bemutatója is ezt igazolja: az idei Oscar nagy nyertese, az Élősködők normál esetben akár tizenöt-húszezer nézőt is a mozikba vonzott volna itthon, a fizetős internetes megtekintések viszont nyilván nem érik el ezt a számot. A régebbi munkák ellenben profitálhatnak a hasonló alternatív terjesztési módokból, hiszen a friss alkotások nem szorítják ki olyan gyorsan őket az aktuális műsorból.

Korábban írtuk

A Mozinet egyébként már régóta használja a világháló kínálta lehetőségeket, filmjeik a Vimeo, a Telekom Videotéka és a UPC Videótár kínálatában is megtalálhatók. Elsősorban persze a moziban hisznek, két idei kiemelt bemutatójukkal (Medvevilág Szicíliában, Teljes titoktartás) biztosan kivárják a vetítőtermek újranyitását, ám attól sem zárkóznak el, hogy a jövőben speciális, eseményjellegű vetítéseket tartsanak az interneten, illetve online mutassanak be szűkebb közönséget megszólító darabokat.

Már csak azért is szükséges változtatni, mert a filmbemutatók tekintetében a világtrend is megváltozott az utóbbi években. A Netflix limitált mozis forgalmazás mellett a világhálón bocsátotta útjára Martin Scorsese pályaösszegző gengsztereposzát, Az írt, ahogyan az Adam Driver és Scarlett Johansson főszereplésével készült Házassági történetet is – szakmailag és anyagilag is nagy sikerrel. Később, már a járványhelyzet berobbanásakor a Universal stúdió szintén online mutatta be két sikervárományos művét, a Vadászat című thrillert és a nagy költségvetésből készített Trollok animációt. Az Amerikai Filmakadémia pedig már most jelezte, a jövő évi Oscar-elismerésekre, az eddigi szabályrendszert felrúgva, nem csupán a korábban mozikban játszott alkotások nevezhetnek.

A digitális térnyerés Magyarországon is megfigyelhető. Káel Csaba filmügyi kormánybiztos még februárban jelentette be, a Netflix mintájára tartalommegosztó szolgáltatást indítanak a Nemzeti Film­intézet archívumára alapozva. A közeljövőben debütál a szintén hazai fejlesztésű Cinego nevű oldal, a nemzetközi művészfilmek terepeként, és a tervek szerint a Távmozinak sem lesz vége a karantén feloldása után. Vidéken, ahova a szűkebb közönséget vonzó alkotások kevésbé jutnak el a mozikba, különösen nagy igény van minderre.