Fotó: T. Szántó György/Demokrata
Hirdetés

– Mi késztette éppen most arra, hogy felvegye Bartók három zongoraversenyét?

– Ezeknek a műveknek az eljátszása egy zongorista számára felér egy hegymászással, amellett olyan cél is, amelyről mi, zongoristák valamennyien álmodunk. Hunka Róbert Zoltán, a Hunnia Records producere, akivel immár többéves kapcsolatot ápolok, aminek közel tíz lemez lett a gyümölcse, keresett meg ezzel a tervével. Én pedig azt sem tudtam, hová legyek örömömben, amelybe persze némi kétely is vegyült: képes leszek rá egyáltalán? Ennek ellenére természetesen igent mondtam, hiszen már azelőtt is rendkívüli hatással voltak rám mind a művek, mind Kocsis Zoltán Bartók-zongoraverseny-felvételei, amelyekre etalonként tekintek. Kíváncsi voltam, mire megyek én ezekkel a fantasztikus darabokkal! Az sem volt kérdés, hogy Kovács János karmesterrel szeretnék dolgozni, hiszen vele már korábban is terveztük Bartók zongoraversenyeinek esetleges előadását és felvételét. Az pedig már a karnagy úr ötlete volt, hogy a szombathelyi Savaria Szimfonikus Zenekarral rögzítsük mindhárom darabot. Minden ízében felkészült, profi együttessel dolgozhattam együtt, akik időt, energiát nem sajnálva, nagy lelkesedéssel vágtak bele a közös munkába.

– Hol foglal helyet napjainkban Bartók a klasszikus zene széles palettáján? Mennyire gyakran veszik elő a műveit?

– Lassan nyolcvan éve annak, hogy Bartók meghalt, de véleményem szerint életműve csak mostanában kezdi elfoglalni méltó helyét. Ennek egyik oka, hogy mint minden nagy alkotó, ő is megosztó személyiség volt, és nem akart beleilleszkedni semmilyen trendbe, irányzatba, nem tetszetős, hanem hiteles műveket akart komponálni. Egyáltalán nem érdekelte a fősodor. Zenéje sokszor nagyon érdes és kifejezetten kemény, ugyanakkor roppant lírai is tud lenni. Rögeszmém, hogy a közönségnek nem kell feltétlenül zenei stúdiumokat folytatnia ahhoz, hogy Bartók vagy bármely más szerző műveit hallgatva élményben legyen része. Csak arra van szükség, hogy merje átengedni magát a felcsendülő zenének! Amikor én a közönség soraiban ülök akár koncertteremben, akár a zeneakadémiai tantermemben, mindig azt keresem, hogy élményt kapok-e. Nekünk is ugyanez a feladatunk Bartók műveinek a felvételével. Élményt kell adnunk.

Korábban írtuk

– Nyilván vannak, akik kétkedve kérdezik e sorok olvasásakor: lehet élményszerű egy Bartók-kompozíció?

– Lehet! Bartók felhasználta a zenetörténet addig felhalmozott kincseit, így nyelvezete tradicionális. Mindenekelőtt Bach, Beethoven, Liszt, Richard Strauss, de például a francia impresszionisták alkotásai is nagymértékben hatottak rá, a népzenéről nem is beszélve! Bartók alapvetően a német romantika zenei nyelvét sajátította el a Zeneakadémián, ahol Thomán Istvánnál zongorát, Koessler Jánosnál pedig zeneszerzést tanult. Thománon keresztül ihlette meg őt Liszt öröksége is, hiszen Thomán professzor Liszt tanítványa volt egykoron.

– Mit mond korunk zenésze, nehéz Bartókot játszani?

– Nagyon. Jól játszani pedig még nehezebb. Mégis, mindig megéri vele foglalkozni.

– Elfogadja azokat a feldolgozásokat, amelyeket dzsessz- vagy rockmuzsikusok készítettek egy-egy Bartók-műből?

– Szerintem elhibázott minden olyan kísérlet, amelynek az a célja, hogy direkt módon közel hozza a közönséghez Bartók műveit, mert ezzel pont célt téveszt. Kifejezetten ártalmasnak tartok minden népszerűsítő szándékot, mert mindez olyan könnyítések, kompromisszumok melegágya lehet, amelyek torzítják, felhígítják Bartók vagy más szerző zenéjét. Más a helyzet a komoly átdolgozásokkal. Elég csak azokra a dzsesszeldolgozásokra gondolni, amelyek Bach zenéjéből készültek! Mert Bach, de Beethoven és Bartók is nagyon megengedő, nyitott zenei nyelvet használt, ami természetesen bőven hagy teret minden igényes feldolgozásnak. Ez egyébként a zeneszerzői nagyság egyik ismérve is. Tehát azt egyáltalában nem tartom elvetendőnek, ha Bartók műveit valaki igen magas színvonalon és koncepciózus módon továbbgondolja.

– Ön hogy van ezzel, az a fő célja, hogy tisztelettel és alázattal játssza föl a darabokat, vagy azért változtat valamit az eddigi bevett értelmezésükön?

– Mind a kettő. A szerző és a mű iránti tisztelet természetesen nagyon fontos. Viszont szeretném saját magamat is megmutatni, kifejezni általa. A tanulást a kotta tanulmányozásával, értelmezésével kezdem, aztán kialakulnak az érzetek, kezdek már olvasni tudni a sorok között, ezután pedig időről időre továbbgondolom a művet, ügyelve arra, hogy a szerző intencióitól ne térjek el, ugyanakkor merjem azokat sajátosan értelmezni. Bartók egyébként rendkívül akkurátusan rögzített mindent a kottáiban. Precíz szerző volt, de rettenetes tűz is fűtötte. Maga is zongorista volt, és tudta, hogy vannak olyan helyek is egy darabban, amelyeket nem lehet, nem kell és nem is szabad pontosan rögzíteni. Azaz maradjon meg az előadó szabadsága.

– Mennyit gyakorolt a három zongoraverseny felvételére?

– Több éve készülök rá. Tavaly márciusban vettük fel az első, idén januárban pedig a harmadik zongoraversenyt, mostantól fogva pedig a másodikra készülünk, amely az eddigi gyakorlatnak megfelelően előbb Szombathelyen hangzik el majd egy novemberi koncerten, ezt pedig rögtön a felvételi időszak követi. Terveink szerint idén karácsonyra már mindhárom zongoraverseny hallható lesz egy lemezen.

– Különbözik a három darab, nem is kicsit…

– Igen. Az első talán a legabsztraktabb, érdes és rendkívül dinamikus mű, amelyben a zongora időről időre ütőhangszerként funkcionál. A második valamelyest romantikusabb, áradóbb, ugyanakkor még komplexebb, mint az első, kifejezetten virtuóz kompozíció, a harmadik pedig líraibb hangvételű ugyan, de nehézségében nem sokkal marad el a másik kettő mögött. Az utolsó tizenhét ütem hangszerelését Bartók halála miatt már nem tudta befejezni, helyette barátja, Serly Tibor végezte el a munkát.

– Hogyan viszonyulnak a tanítványai Bartókhoz?

– Szeretik. A magyar gyerekek jó esetben már zeneiskolás korukban rengeteg Bartók-művet elsajátítanak, és ennek így is kell maradnia. Bartók ugyanis valami olyat tud az emberről, a magyarságról és a nemezeteket összekapcsoló tradíciókról, amit kevesen voltak képesek ilyen koncentráltan hangokba önteni. Zenéjének mélyrétegeit egy gyerek is érzi, és ez a legfontosabb.

– Túlzás volna azt mondani, hogy Bartók a Kárpát-medence zeneszerzője?

– Mondhatjuk, de azt hiszem ennél sokkalta több. Tudjuk, hogy foglalkozott például a török népzenével is. De ugyanígy érdekelték az egzotikus kultúrák; nem véletlen, hogy a Mikrokozmosz sorozatban olyan címet találunk, mint például a Báli szigetén. Ha még több helyre eljutott volna és még több hatás éri, ez mind megmutatkozott volna a zenéjében. Tisztelte a hagyományainkat, de mások hagyományait is.

– Szerette a dzesszt is, ott volt az első budapesti dzsesszhangversenyeken, ez többek közt Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre című művén hagyott nyomot. És már Amerikában élt, amikor megírta a Kontrasztokat a kor egyik legünnepeltebb dzesszklarinétosának, Benny Goodmannek…

– Igen, kimondhatjuk, hogy a zongoraversenyekben is kitüntetett módon figyelt a ritmikára, ami minden zene abszolút alapjának tekinthető, lévén a zene az idő művészete. Hallgassunk Bartókot, és ne féljünk tőle!