Fotó: MTI/Lakatos Péter
Koltai-Nagy Balázs játszik István szerepében a negyvenéves István, a király címû rockopera legfrissebb színpadi változatának elõbemutatóján a Papp László Budapest Sportarénában 2023. augusztus 18-án.
Hirdetés

Szörényi Levente és Bródy János rockoperáját ezúttal Novák Péter rendezésben és koreográfiájában láthatja a közönség.

Nagy Márton rövid köszöntőjében felhívta a figyelmet arra, hogy a 156 éves Magyar Posta – ugyanúgy, ahogy az István, a király – mindig meg tudott újulni. A miniszter szerint a Magyar Posta a logisztika területén, a digitalizáció és a pénzügy területén a kor elvárásainak kell hogy megfeleljen, és ehhez elengedhetetlennek nevezte a postai dolgozók segítségét.

Az előbemutatót a Magyar Posta és a Postakürt Alapítvány szervezésében tartották meg Novák Katalin köztársasági elnök részvételével.

Balczó Barnabás, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy negyven éve éppen ezen napon, 1983. augusztus 18-án mutatták be először Budapesten az István, a királyt.

Az 1983 óta számos feldolgozást, előadást megélt István, a király legfrissebb színpadi változatát szombaton két alkalommal mutatják be (15 és 20 órától) az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából a Papp László Budapest Sportarénában.

A másfél órás előadás három színpadon zajlik, gyermekkórus és tánckar is közreműködik benne. István királyt Koltai-Nagy Balázs, Saroltot Schell Judit, Gizellát Horányi Juli, Koppányt Baricz Gergő, Rékát Herczku Ágnes, Tordát Köteles Leander, Asztrikot Orosz Ákos, Vecelint Kardos-Horváth János alakítja.

A rockopera új előadása szombaton a Duna Televízióban 20 órától lesz élőben látható.

Korábban írtuk