Fotó: MTI/Komka Péter (illusztráció)
Hirdetés

Sokszínű programmal hívják a városba a néphagyományok, a tánc, a zene és mese kedvelőit, a látogatók palóc viseletekben is gyönyörködhetnek és a vidék szakrális életébe is bepillantást nyerhetnek – mondta az MTI-nek a szervező Mikszáth Kálmán Művelődési Központ munkatársa.

Jakus Julianna közlése szerint péntek este filmvetítéssel kezdődik a programsorozat a Madách moziban.

Szombaton „FolkLiget” lesz a Palóc ligetben népi játékokkal, kirakodó vásárral, fafaragással, szövéssel. Lesz tekerőmuzsika és hangszerbemutató, herencsényi viseletbemutató. Hagyományőrző csoportok, dejtári pletykás asszonyok, rezesbandák állnak színpadra a reggeltől estig tartó fesztiválon, mesékkel, dalokkal, tánccal.

A palóc falvak közül idén Nógrádmegyer, Iliny és Rimóc mutatkozik be, lakodalmas szokásokkal, menyasszonyöltöztetéssel is megismertetik az érdeklődőket, lesz köztük viseletkészítő, hímző , és koszorúkészítő is.

Vasárnap rendezik a palóc búcsút Szent Anna tiszteletére, közös imádságot mondva a családokért és Magyarország jövőjéért is. A búcsújáró népviseletes menet délelőtt 10 órakor indul a Palóc ligetbe, ahol Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök és Turai János plébános végzi az ünnepi szentmise szertartását a szabadtéri színpadon. A szentmise végén a püspök megáldja a családokat.

A Szent Anna-napi Palóc Búcsút, a palóc régió legnagyobb közösségi rendezvényét huszonnegyedik éve szervezik meg Balassagyarmaton, a vallási rendezvény néhány éve népművészeti fesztivállal egészül ki.

A palócok vallási kultúrájában Szent Anna, Szűz Mária anyja a magtalanok, az áldott állapotban lévők és a női betegségben szenvedők pártfogója. Szent Annát egyaránt tisztelik a gyermekáldásra várók reménységeként, a családok védőszentjeként és a jó halál patrónusaként.