Fotó: MTI/EPA/Abir Szultan
Hirdetés

Az énekes a verseny első elődöntőjében adta elő Az én apám című dalát. A tizenhét előadó közül a tíz továbbjutót a showműsor végén jelentették be, az eredmény a zsűri pontjai és a közönségszavazatok kombinációja alapján alakult ki.

„Úgy jöttem le a színpadról, hogy nem maradt bennem tartalék” – fogalmazott Pápai Joci, hozzátéve, volt egy megérzése, hogy nem fog továbbjutni, pedig a fogadóirodák a negyedik, továbbjutó helyre várták és más visszajelzések is, amelyek meghatározzák az eurovíziós szereplést, biztatóak voltak.

Mint megjegyezte, azzal az elhatározással indult el másodszor is – 2017 után újra – a versenyben, hogy a szívét is kitegye a színpadon, és mindent megtegyen a lehető legsikeresebb szereplés érdekében. „Ez megtörtént” – jegyezte meg.

Az Eurovíziós Dalfesztivál első, keddi elődöntőjéből a ciprusi Tamta, a szlovén Zala Kralj és Gasper Santl, a cseh Lake Malawi, a fehérorosz Zena, a szerb Nevena Bozovic, az ausztrál Kate Miller-Heidke, az izlandi Hatari, az észt Victor Crone, a görög Katerine Duska, valamint a San Marinó-i Serhat jutott a szombati fináléba.

A második elődöntőt csütörtökön rendezik Tel-Avivban.