Bár a detektívnovella atyja ihlette thriller köszönő viszonyban sincs egy másik, azonos című kultuszművel (A holló – Brandon Lee), nyomasztó hangulatban és fura, túlvilági utalásokban itt sincs hiány. A történet szerint ugyanis éppen az utolsó evilági napjait élő író, Poe (John Cusack) novelláit másoló sorozatgyilkos garázdálkodik a környéken, aki nem átallja még hősünk szerelmét is elrabolni. A helyi nyomozóval kiegészülő páros utánaered hát, hogy a műfajhoz illő kirakósdi alapján megtalálja a hátborzongató bűntények okozóját. Mindezzel nem is lenne baj, ha egy kereskedelmi csatorna csütörtöki főfilmjében tennék, és az egzaltált írói életműre (és persze életmódra) reflektálni akaró hangulat nemcsak elnagyolt szimbólumokban lenne jelen. Így viszont csak egy vödör vér, némi ópium, no meg a híres verscím idézi meg az amerikai irodalom legsötétebb romantikusát.

Farkas Anita

A holló – színes, feliratos, amerikai–magyar–spanyol thriller

ZENE – Szédületes

Nem először készített koncertlemezt a világ első számú gitáros virtuóza, az amerikai Joe Satriani. Az egykori gitártanár, akinek keze alatt olyan hírességek tanultak, mint Steve Vai és Kirk Hammett (Metallica), 2010. december 12-én felejthetetlen két órával ajándékozta meg a Montreálban jelenlévőket, a tíz kamerával készített dupla DVD-vel pedig azokat, akik nem jutottak oda. A 21 dalból és két ráadásból álló kétórás műsorba szinte beleszédül az ember, ha csak a rá jellemző újjátékot nézi. A húzós témák mellett megjelenik a jazz és a líra, az Andalusia bevezetője akusztikus spanyolgitár, a dallamos tételek közül kiemelkedik a Memories. A koncertet a hangbeállás két tétele, valamint érdekességeket tartalmazó negyvenperces dokumentumfilm egészíti ki.

Szakács Gábor

Joe Satriani: Live In Montreal – Sony Music, 2012

KIÁLLÍTÁS – A kép tere

Fenti címmel rendezte meg életmű-kiállítását Megyik János, az évtizedek óta Bécsben (majd újabban Kötcsén) élő képzőművész. Kiállítása egy sok évtizedes, tudatos művészi program megvalósulásának esszenciája, reveláció. A fiatalon, 18 évesen, 1956-ban Bécsbe emigrált művész, aki tanulmányait is már ott végezte hihetetlen szívóssággal és tudatossággal, érzékletes rajzi vázlatok tömegére építetten alakította ki egyéni, ma már mondhatjuk virtuóz formanyelvét, amely csak látszólag racionális, valójában mélyen emberi. Munkássága során a kép valóban kilépett a térbe. Pálcákból épített konstrukciói, azok struktúrái, árnyék-szimulációi összetett hatást keltenek, a néző szeme, majd teljes személyisége sétál bennük, majd egyik nagyméretű fonal installációjában ez valóságosan is lehetséges. Művészi eszköztára elmélyült geometriai tudásra építetten gazdag, melyben új dimenziót kap a fotogram is. Megyik térré varázsolta a képet, így lesz a grafikus, festő, építész – kivételes – térművésszé.

Feledy Balázs

Megyik János kiállítása, Ludwig Múzeum, Budapest, IX. Komor Marcell u. 1., megtekinthető június 10-ig

KÖNYV – Kalandozások a ruhásszekrényben

Utoljára 1904-ben jelent meg ilyen nagyszabású, divattörténettel foglalkozó reprezentatív kiadvány, mint amilyen A Magyar Divat 1116 éve – már csak ezért is hiánypótló a kötet. A Honfoglalástól napjainkig impozáns képanyag – divatrajzok, festmények, muzeális értékű ruhadarabok, plakátok – és lényegre törő, kétnyelvű szöveg vezeti végig az olvasót a hazai divat jelentős állomásain, amihez még egy szakszótárt is mellékeltek. De nemcsak a kiadvány igényessége méltánylandó, hanem a szemlélete is: amellett hogy európai kontextusban vizsgálja a hazai viselettörténet alakulását, arra helyezi a hangsúlyt, mi tette a magyar divatot egyedivé, egyáltalán mi a magyaros viselet, hogyan szelídítettük meg az európai trendeket, s mi az, amit be is építettünk öltözködéskultúránkba. De megtudhatunk egyéb érdekességeket is, például, hogy miként lett a magyar zsinórozott dolmány a katonai uniformis alaptípusa világszerte, miért került Lollobrigida ’76-ban a Nők Lapja címlapjára, létezett-e a szocializmusban divateszmény, és hogy vajon divatnak számít-e a népviselet.

Szentei Anna

F. Dózsa Katalin, Simonovics Ildikó, Szatmári Judit, Szűcs Péter: A Magyar Divat 1116 éve, Absolut Media, 2012

KÖNYV – Fájó könnyek

Egyszerre hiánypótló kiadvány és veretes nyelven megírt, izgalmas szellemi utazás az az 1882-ben írt, csángókról szóló kötet, ami a Magyar Ház Kiadó jóvoltából jelent meg. A könyvből ugyanis világosan kiderül, hogy „az elcsángált székelyek” sorsa száz évvel ezelőtt sem volt sokkal jobb. Nem tűrve nyelvüket a német és román iskolákban, már ekkor „oláhosítják” őket, templomaikban pedig kevés magyar ajkú papra lehet találni. „Könnyeket, fájó könnyeket sír az ember, ha látja, hogy egyik falu a másik után mint tűnik el, s magyarságukat legföljebb csak magyar nevük, nemes, magyar típusuk és templomaik vagy temetőik magyar föliratai mutatják…” – írja a szerző. László Mihály szerint a kivándorlás által ejtett égő seb a székely nép testén osztrák kéz műve volt. Báró Bukow Adolf Miklós, a haditanács elnöke, 1762-től Erdély kormányzója elhatározta a székely határezredek felállítását. Mivel azonban a székelyek idegenkedtek attól, hogy nemzetük egy része „állandóan katonai lábra helyeztessék”, Bukow zsarnokoskodni kezdett, és 1764-ben erőszakkal oldotta meg a kérdést. Így történt, hogy a két évig tartó bizonytalanság alatt több ezer család Moldvába menekült, a fejvesztésre ítéltek pedig az ország belsőbb részein kerestek menedéket. S lám, azóta is szüntelenül tart e kivándorlás, ám napjainkban inkább a nyomor, a kilátástalanság, mintsem a politika a fő indok.

Mikes Noémi

László Mihály: Keleti testvéreink, Magyar Ház, 2012

SZÍNHÁZ – A kopaszodó agglegény leánykérése

Május eljövetelével Szegeden aktuálissá vált két, tavaszi hangulatú darabot bemutatni. Ki más lehetne ezek szerzője, mint Szép Ernő, akinek írásai nem akármilyen témát, az ötvenéves, kopaszodó, mama kedvence agglegény leánykérését boncolgatják. Szép, aki maga is ilyen figura volt, illő választás Bezerédi Zoltán rendezőtől, kár, hogy hiba csúszott a megvalósításba: az előadást az egyébként kiváló színészek (Pálfi Zoltán, Szilágyi Annamária, Jakab Tamás) is alig tudják megmenteni. A rendező a kedves, a női gondoskodásra megjuhászodó férfi témáját durva, obszcén jelenetekkel csúfítja el, az édesanyja halálát sirató férfi és az őt vigasztaló, mellényét foltozó nő között orális együttlét imitálása pedig egyenesen felháborító. Bezerédi sajnos még jó néhány hasonlóan durva és a színház szelleméhez méltatlan hibát is elkövet: nem kevesebb, mint fél óráig (!) mutatnak be például egy 18 éven felüli, parkbéli jelenetet. És bár a Szegedi Nemzeti Színház rendezői már évek óta azt a tévképzetet vallják, hogy minél több az obszcenitás, annál több nézőt be lehet csalogatni a színházba, inkább csak azt érik el vele, hogy a maradék is elmegy. Még szerencse, hogy Szép Ernő művének örök tanulsága – a gondoskodó nő hatására új lendületet kapó férfi története – ennek ellenére is kősziklaként áll a helyén.

Mikes Noémi

Szép Ernő: Kávécsarnok, Szegedi Nemzeti Színház