A megváltást azonban legkevésbé sem Ron Howardtól várná az ember, azonban el kell ismerni: ahogyan öregszik a rendező, úgy kezd bölcsebbé, mértéktartóbbá válni, a remek Frost/Nixon után újfent az amerikai filmgyártás szebb korszakait idéző karakterközpontú drámát készített. A két legendás pilóta, James Hunt és Niki Lauda vérre menő, évtizedes rivalizálásán keresztül Howard hangulatos portrét fest a sport aranykoráról, másrészt a történetet éppen eléggé izgalmasan és intenzíven tálalja ahhoz, hogy a versenyautók világától idegenkedő nézők is a karfát kaparják. Daniel Brühl az év egyik legemlékezetesebb alakítását nyújtja, meglepetésünkre azonban Chris Hemsworth is jócskán túllép az árnyékán.

Német Dániel

Hajsza a győzelemért – színes, feliratos, amerikai-német-angol életrajzi dráma, 123 perc, 2013

ZENE – Lehiggadt

Az amerikai gitáros egyaránt otthonosan mozog a blues, jazz és a rock világában. Sokoldalú tehetségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Joni Mitchell és Miles Davies is meghívta lemezeire, koncertjeire. Hat év szünet után jelentkezett szólólemezével, amely elsősorban a jazzvonalat követi, de a blueshoz sem lett hűtlen. Ezt bizonyítja a séma akkordmenetre épülő Birds Nest Bound, a dallamos Oh, Virginia és a csodaszép On That Morning. Főleg torzítás nélkül pengeti hangszerét, mellette a Hammond orgona és a pozan a meghatározó. Húzósnak talán csak a Must Likely You Go Your Way nevezhető. A 62 esztendős zenész napjainkra lehiggadt, lemezét a megfontoltság vezérli. Kiváló alkalom az elmélyülésre.

Szakács Gábor

Robben Ford: Bringing It Back Home, Provogue/Albamusic, 2013

SZÍNHÁZ – Megrázóan zseniális

Ez a szerepek szerepe – mondta Kovács Frigyes a Lear királyról. És hogy a Jászai-díjas színész-rendező micsoda telitalálat volt e Shakespeare-mű címszerepére, mi sem bizonyítja jobban, mint az a szívből jövő taps, amivel a budapesti közönség a békéscsabai teátrum bemutatóját fogadta. Aminek nem a külsőségeiben is újszerű színrevitel az oka – a szereplők öltönyben és kommandós ruhában járkálnak, gépfegyverek berregnek, ütős zenei betétek jelzik a színváltozásokat, miközben szinte borzongunk az óriási vetítővászon festette viharban megtébolyodó király láttán –, sokkal inkább a hihetetlenül erős színészi alakítások. A technika erős kiegészítő elem ugyan, de nem válik öncélú hókuszpókusszá: az angol Chris Rolls rendezte előadás a jogosan bűnhődő apák pokoljárása mellett elsősorban a hatalom mechanizmusáról és a pénz mindent szétrohasztó uralmáról beszél. Amelyben minden szempontból partnere a remek szereplőgárda, élén a megrázóan zseniális Kovács Frigyessel – a vihar alatt szinte megáll velünk az idő –, Dobó Kata (Regan) és férje (Tege Antal) kegyetlenségben tobzódó „haláltánca” pedig a legprofibb hollywoodi filmjeleneteket is megszégyenítve tárja elénk az emberiség rosszabbik arcát.

Farkas Anita

Lear király – a Békéscsabai Jókai Színház előadása, Thália Színház, szeptember 10.

KÖNYV – Gyermekszemmel, asszonyszívvel

Volt egyszer egy kisfiú, aki üvegszemű tehenekről és narancsfákról álmodott, miközben édesanyja delíriumos állapotba burkolódzott egy boldogtalan házasságban. Szulejmán Líbiában, a Kadhafi-rezsim idején várja haza édesapját „üzleti útjáról”, s mikor véletlenül összefut vele az utcán, nem érti, a Papa miért nézi őt levegőnek. Hová vitte családi barátjukat, Usztáz Rasídot az a rejtélyes autó, miért kellett elégetni Papa könyveit, s miért veszélyes megtartania a Demokráciát, most! címűt…? Szulejmán anyja tudja ezt, mégsem erről, hanem elrontott életéről és érzelmeinek elnyomásáról mesél, s vallja: a rabszolgaságot választó Seherezádé gyáva nő volt… A gyermek Szulejmán elbeszélése – a narráció csak itt-ott jelzi, hogy valójában immár egy felnőtt visszaemlékezéseiről van szó – közben úgy kalauzol el egy másik kultúrába, hogy a kisfiú számára érthetetlen, de számunkra azonnal nyilvánvaló borzalmakat, például egy kivégzés televíziós közvetítését, sem esik nehezünkre befogadni. Hisham Matar könyvén pedig végighúzódik az ellentét: a Férfiak földjén valójában az ott élő asszonyok története. Azoké, akik gyakran gyermekfejjel kénytelenek házasságra lépni, mégis erősen kell védeniük a családjukat egy kőkemény világban.

Szabó Krisztina

Hisham Matar: Férfiak földjén, Animus Kiadó, 2013

ZENE – Listavezető

A magyar zenei élet rangját újabb elismerés fémjelzi: 24 ország 50 szakemberének szavazata alapján az európai világzenei toplista első helyére került az ördöngös vajdasági hegedűs legújabb – egyben első citerás – lemezalbuma. Lajkó Félix éppen harminc éve, 1983-ban kapott egy citerát az édesanyjától, de csak most határozta el magát arra, hogy ilyen lemezt publikál. A sodró lendületű szólóiról ismert, közönségét mindig lázba hozó muzsikus új távlatokat, mélységeket tár fel ezen a húros hangszeren is. Nem is tudtuk, hogy ez az ősi – már a honfoglaláskor is használt – instrumentum így is megszólalhat. A hangszerváltás semmi törést nem okoz az igazi őstehetség pályáján: kreativitása ezúttal is váratlan fordulatokban gazdag improvizációkra készteti népzenéből táplálkozó művészetét. Zenésztársai, mint mindig, most is ideális partnereknek bizonyultak: Branyó Antal brácsán, Kurina Mihály cimbalmon játszik, a nagybőgős pedig Kurina Ferenc.

Márton Attila

Lajkó Félix: Mező, Fonó Budai Zeneház, 2013

ÉTTEREM – Limonádé, szőlőszemekkel

Szinte közhelyszámba megy, hogy egész Magyarország legdrágább övezete a Várnegyed. A szolgáltatások színvonala azonban nem mindig nő fel az árakhoz – az ember örül, ha középmagas áron tisztességes konyhai kivitelezéssel találkozik. Ilyen élményünk volt a nemrégiben a Magyarság Háza Kávézó és Sonka bár, amelynek gyönyörű terasza a Szentháromság térre, a Mátyás templomra, illetve a Halászbástyára néz. Aznapi első étkezésemül reggeliszerűt rendeltem: tatárvariációt és egy áfonyás sajttortát. Az első fogást esztétikusan tálalták, az ízek is rendben voltak. A bélszíntatár esetében kiemelném, hogy a húst vagdosták és nem darálták péppé, a másik két elem pedig nem volt valójában tatár: sem a füstölt pisztráng, sem a sonka nem volt nyers. Ipari toastkenyeret kínáltak hozzá, jóval kevesebbet, mint amennyi az egyébként ízletes szendvicskrémek mennyiségéhez elég lett volna, de sebaj, apránként kértünk még 3 kosárral. A sajttorta nem volt a legfrissebb, kissé berepedezett a felszíne, az áfonya átszínezte a tölteléket, de az íze rendben találtatott. A szőlőszemekkel dúsított mentás limonádé viszont kitűnő volt, nem olyan vacak, amilyeneket képesek egyes helyeken az ember elé tenni. Pincérünk kedves volt és készséges, igaz, hogy pécsinek mondta a neszmélyi bort, majd amikor ezt a palackot kezemben forgatva udvariasan jeleztem, zavarát hallgatással leplezte. Ennek ellenére kellemes időt töltöttünk itt, e két fogás alapján úgy hiszem, hogy más ételek is kipróbálásra méltóak lennének.

Dorozsmai Endre

Magyarság Háza Kávézó és Sonka bár, Budapest, Szentháromság tér