FILM – Nagyobb a füstje

Az év horrorja – hallani mindenhonnan a Démonok között kapcsán. Ami sajnos korántsem azt jelenti, hogy egy valóban jelentős alkotásról lenne szó, csupán a tetszhalott állapotban lévő műfajt minősíti. A Fűrész rendezője, James Wan egy újabb kísértetfilmmel állt elő, amely már a kifejezetten humorba hajló „megtörtént események alapján” felirattal indít. Miután egy család minden pénzét egy régi, hatalmas méretű családi házba fektette, hamar ráébrednek, hogy nem éppen a legideálisabb otthont választották: éjszakánként furcsa zajokat hallani, az alvajáró gyermek egyre különösebben viselkedik, a paranormális tevékenységek pedig csak szaporodnak. Végül felkeresnek egy hasonló esetekre szakosodott házaspárt, ám a két kutató szintén ledöbben, amikor a sosem látott gonosz erőkkel szembesülnek. A többségében kiszámítható ijesztgetések mellett szerencsére akad néhány, amelytől valóban majd kiugrunk a székből, de a kifejezetten közhelyes történetből és annak szintén közhelyes levezetéséből így sem sikerült többet kihozni egy korrekt műfajdarabnál.

Német Dániel

Démonok között – színes, magyarul beszélő, amerikai thriller, 112 perc, 2013

ZENE – Kötelező

Stephen Stills gitáros, énekes, Barry Goldberg orgonista, Kenny Wayne Sheperd gitáros két másik társával klasszikus értelemben vett blues-rock csapatot alapított. Nem is lenne hír, ha az első két zenész nem lenne túl évekkel a hatvanadikon. Persze, ha ismerjük a Crosby, Stills, Nash and Young alakulatot, valamint Goldberg ’60-as években híres Electric Flag társulatát, akkor már nem ér meglepetés. Lendületük ma is példás, részben új, részben örökzöld felvételekkel dolgoznak. Ez utóbbiak közé tartozik Neil Youngtól a Rockin’ In A Free World, de legalább ennyire megkapó Barry dallamos, blues szerzeménye, az Only Teardrops Fall. Kortársaknak mindezt aligha kell bemutatni, a fiatalabbaknak viszont kötelező tananyag.

Szakács Gábor

The Rides: Can’t Get Enough (Provogue/ Albamusic – 2013)

KÖNYV – Temetés

Olyan felemásra sikeredett az ismert színikritikus könyve, mint amilyen felemás volt a Nemzeti Színház öt évének története, akár a darabválasztásokat, akár a sikereket, de főleg az ott folyó munka megítélését tekintve. Az Alföldi Róbert megosztó személyisége nyomán az előadásokért feltétel nélkül lelkesedő vagy azokat kapásból elutasító laikusok helyett most egy hozzáértő végzi el a szakmai számvetést: az évadokra (plusz egy Nemzeti dráma fejezetre) tagolt írásban – a hibákat sem elfedő alapos kritikai igyekezet ellenére – azonban éppúgy súlyosan átüt a szerző elfogultsága és egy másfajta színházi-társadalmi gondolkodás elutasítása, ahogyan azzal sok helyütt éppen ezt a másik oldalt vádolja. A sokszor túlságosan is aprólékos elemzések is csak a szakma szereplőinek lehetnek érdekesek, az egyes részletek közé befűzött érzékeny-érzelgős Alföldi-kommentárok, a művészinterjúk (Rába Roland, László Zsolt, Molnár Piroska, Blaskó Péter, Ascher Tamás stb.) és a kinek-kinek kevésbé vagy éppen hogy nagyon is elfogadható művészi-alkotói magyarázatok (lehet-e színpadi jelmez a meztelenség, a kisebbséghez való viszonya határozza-e meg a többség milyenségét, valóban túlexponált volt-e a darabválasztások terén a homoszexualitás, a színház „provokáljon” vagy szórakoztasson, ki és miért megy, marad stb.) már jóval izgalmasabbak. Csáki Judit könyve mindent összevetve mégsem könnyes búcsú, hanem pompázatos temetés, esélyt sem adva egy újabb, talán másként erős korszaknak.

Farkas Anita

Csáki Judit: Alföldi színháza – Öt nemzeti év, Libri Kiadó, 2013

KÖNYV – Korántsem szuperhősök

Kristina Ohlsson svéd írónőtől, aki Közel-Kelet-szakértőként olyan szervezeteknél tevékenykedett, mint a svéd titkosszolgálat vagy a Svéd Nemzetvédelmi Egyetem, jelenleg pedig az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet terrorizmusellenes szakértője, olyan könyveket várnánk, amelyek tele vannak merényletekkel, látványos akciójelenetekkel, elpusztíthatatlan ügynökökkel és sorozatos világmegmentéssel. Ő azonban ehelyett olyan krimiket ír, melyeknek hősei, gonoszai és áldozatai korántsem szuperhősök. És jól teszi. A Fredrika Bergman-sorozat harmadik része műfajának igazi beérett darabja, ahol minden újabb fordulat kérdőjeleket, minden újabb megoldás pedig kétségeket szül. Két előkerülő holttest, egy eltűnt egyetemista lány, egy néma gyerekkönyvíró és egy filmklub, ami kegyetlen filmek forrása lesz. Fredrika immár kisgyerekes anyaként vág bele a nyomozásba, s csakhamar azzal szembesül, hogy élettársa is érintett a bűnügyben… Az Őrangyalok „mese happy end nélkül”, melynek izgalmas vonalvezetése – idősík- és nézőpontváltások, valamint jegyzőkönyvrészletek – a Skandináv Krimik-sorozat élvonalába emelik a művet.

Szabó Krisztina

Kristina Ohlsson: Őrangyalok – Animus Kiadó, 2013

KONCERT – Jazzvihar

A Déli pályaudvar közelében található, sokirányú művészeti tevékenységéről híres kultúrbarlangban az évtizedek óta Németországban élő hírneves tenorszaxofonos adott fergeteges koncertet a „házizenekarnak” számító trió kíséretével. A rendkívül sokoldalú zongorista, Oláh Kálmán briliáns szólókkal kápráztatta el a közönséget, a ritmustandemben pedig a hazai jazz legjobbjai szerepeltek: a doboknál Balázs Elemér, a bőgőn pedig a mindössze 24 éves (de már tíz éve a pódiumon szereplő) Lakatos Pecek Krisztián volt. A kellemes klubhangulatot csak fokozta a repertoár megválasztása – főként a nagy amerikai daloskönyv ismert és kedvelt örökzöldjei hangzottak el, világszínvonalú tolmácsolásban. Hallhattuk az Alíz Csodaországban vérbeli jazzé formált dallamát, de elhangzott az I Remember April, az Everything I Love és az On Green Dolphin Street is. Az újabb jazz-sztenderdek közül Wayne Shorter Black Nile-ját játszották, a szűnni nem akaró tapsot követő ráadásként pedig egy gyönyörű ballada, a You Don’t Know What Love Is csendült föl.

Márton Attila

Tony Lakatos és az Oláh Kálmán trió – Budapest, Nyitott Műhely, szept. 14.

ÉTTEREM – Gyros és rántott kagyló

A Dining Guide Top Gasztronómia sorozatának idei kiadványa az utcai étkezésre összpontosítva külön címszó alatt foglalkozik a gyros műfajával. Közli egyrészt a körúti gyrososok rövid, gyakran etnikai hátterű bemutatását, másrészt a tesztelők kedvenceit. A TOP 5-ből kitűnik, hogy a bírálók a görög gyrosra esküsznek, mely vastag lepényben érkezik, tzatzikivel, s nem a török zsánerre, melyet vékony, keletlen, tortilla-szerű tekercsben, „wrap” stílusban tálalnak. Bár hozzánk közelebb áll a mentás joghurtos, borjúhúsból készült, sok friss zöldfélével telepakolt török változat, mégis elzarándokoltunk, s megnéztük a győztes helyet. Kellemes meglepetés volt, hogy egy görög zsánerű kifőzdét találtunk, melynek kínálata és üzemelése leginkább a Mammut-beli Zorbára emlékeztet. Az ember rendel, fizet, meghagyja a keresztnevét, amit öt-tíz perc után kiabálnak, amikor is átveheti a kiadó pultnál a tálcáját. Rendeltünk görög tintahalat és rántott kagylót a gyroson kívül, továbbá limonádét és Mythos nevű görög sört. A tintahalat kukoricalisztbe forgatták, majd bő olajban sütötték ki, ízletes volt és friss, akárcsak a rántott kagyló. A gyros leginkább arra emlékeztetett, amit egy Varvarezos nevű görög ismerősünk készített Temesváron hat-hét éve, sertéshúsból, friss görög lepénykenyérbe tekerve, magas zsírtartalmú joghurtból készült tzatzikivel. Mi szerettük. A gyrost is, meg az ütött-kopott bódékban kialakított nagy forgalmú, sorban állós Gyradiko büfét is.

Dorozsmai Endre

Gyradiko – Budapest, Pünkösdfürdő út/Királyok útja sarok