A Snétberger Alapítvány csütörtöki közleménye szerint a zsűri a kimagasló művészi professzionalizmus és kreativitás, valamint a német és nemzetközi dzsessz területén elért eredmények alapján harmincegy kategóriában ítélte oda az elismerést.

Hirdetés

A gitár kategória jelöltje Snétberger Ferenc mellett Kalle Kalima finn gitárvirtuóz és Johan Leijonhufvud svéd dzsessz zenész, gitáros, zeneszerző volt.

Snétberger Ferenc improvizációs művészetének és műfajokat átlépő játékának köszönhetően vált világszerte ismertté. A gitárművész és zeneszerző szakmai munkája mellett 2011 óta támogatja az elsősorban roma, hátrányos helyzetű, kiemelten tehetséges fiatalok zenei képzését a Snétberger Program keretében.

A hosszú ideje Németországban élő gitárművész korábban megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztjét, a Magyar Éremrend középkeresztjét, a Német Szövetségi érdemkeresztet, 2005-ben Liszt Ferenc-díjat, 2014-ben Kossuth-díjat kapott. Prima díjas 2013-ban, majd 2014-ben a MOB Fair Play díjazottja lett művészeti kategóriában. 2015-ben Hazám, 2018-ban Németországban JTI Trier Jazz Award díjjal tüntették ki.

Snétberger Ferencet legközelebb Budapesten a Zeneakadémia nagytermében hallhatja a közönség új zenei formációjával május 19-én.

Korábban írtuk