Fotó: MTI/Mohai Balázs (archív, illusztráció)
Egy férfi könnyeit törli, amint a csíksomlyói búcsúra tartó Boldogasszony Zarándokvonat Gyergyószentmiklósra érkezik.
Hirdetés

Molnár Sándor elmondta: a járványügyi intézkedések miatt idén a hívek nem zarándokolhatnak csoportosan Csíksomlyóra a búcsúra, és mivel a korlátozások éppen a nemzeti összetartozás évében fosztják meg az embereket a zarándoklattól, arra keresték a megoldást, hogy miként pótolhatják valamilyen módon a csíksomlyói élményt. Hozzátette: korábban is szokás volt, hogy a távolról érkező gyalogos zarándokok egy-egy településen megállván átvették az illető közösség szalagra írt imaszándékát, és elvitték azt Csíksomlyóra. Ezt a szokást terjesztették ki most a teljes Székelyföldre, és szervezték meg, hogy valamennyi település szalagra írt üzenete eljusson a búcsúra.

Az Erdélyi Mária Út Egyesület elnöke beszámolt róla, hogy a falvak, városok papjait, polgármestereit kérték, hogy közösen fogalmazzák meg, és írják fel egy fehér szalagra a településük üzenetét, a szalag hátoldalára pedig kerüljön fel a település neve és a dátum. Ezeket a szalagokat gyűjtik aztán össze azok a zarándokok, akik bekapcsolódtak a stafétába. Molnár Sándor hozzátette: háromtagú csoportok zarándokolnak a szomszédos településig kereszttel, székely zászlóval, és a Mária Út zászlajával. A keresztet és a zászlókat átadják a szomszédos település képviselőinek, akik immár a saját üzenetükkel is felszalagozott kereszttel folytatják az utat. A főszervező elmondta: ragaszkodtak ahhoz, hogy kerékpáros, gyalogos vagy lovas zarándokok vigyék a jelképeket, hiszen akkor igazi a zarándoklat, ha személyes erőfeszítéssel, izzadtsággal társul.

Molnár Sándor elmondta: általában vallásos tárgyú, vagy a magyarságra, a nemzeti összetartozásra vonatkozó üzenetek kerülnek a szalagokra, és nemcsak katolikus, hanem református és unitárius közösségek is élnek az üzenetküldés lehetőségével. Hozzátette: a szalagokat a staféta utolsó, Csíksomlyóra érkező tagjai egyenként felkötözik egy erre a célra kialakított tábla léceire, és ezeket megáldják a búcsú során.

Korábban írtuk

Molnár Sándor arra is kitért, hogy az Erdélyi Mária Út Facebook-oldalára folyamatosan kerülnek fel a képek a zarándokstafétáról. Ott egy csíksomlyói keretet is felajánlottak, amellyel a közösségi háló felhasználói a profilképükön jelezhetik, hogy lélekben részt vesznek a zarándoklaton. Az Erdélyi Mária Út Egyesület elnöke úgy vélte: kezdeményezésük afféle villámhárító szerepet is betölt, hiszen a székelyek nehezen viselik, hogy nem mehetnek a hagyományos pünkösdszombati csíksomlyói búcsúra.