Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Hirdetés

Balázs Ákos (Fidesz-KDNP), Debrecen alpolgármestere azt mondta: a város összetartó közössége megtalálta azt a formát, hogy a járvány időszakában se kelljen lemondani a karneválról.

Az összefogás eredményeként tíz virágkocsi mutatkozik be augusztus 20-án: a kompozíciók a környezetvédelem fontosságát és a természet szeretetét, az elődök, a hagyományok tiszteletét, valamint az összetartozás érzését jelenítik meg – tette hozzá utóbbira példaként említve Debrecen város Trianon 100 című virágkocsiját. A virágkocsin Pál apostol gondolatával – „Elég nekem a Te kegyelmed” – fogalmazzák meg a város üzenetét Trianon évfordulója alkalmából – magyarázta az alpolgármester.

Majoros Petronella (Fidesz-KDNP), Hajdúszoboszló alpolgármestere jelezte: a fürdőváros húsz év múltán vesz részt ismét a virágkarneválon, ezúttal történelmi témájú virágkocsival. Kompozíciójuk Bocskai István erdélyi fejedelemnek állít emléket, aki 1606-ban telepítette le a lovas hajdúkat Szoboszlóra – fűzte hozzá.

Bódor Edit, a virágkarnevál főszervezője elmondta: a Trianon- és a Bocskai-virágkocsik mellett ezúttal is láthatják majd az érdeklődők a Szent koronát és a koronázási ékszereket bemutató, valamint a Debrecen címerét megjelenítő virágkocsikat.

Korábban írtuk

Az AKSD városgazdálkodási cég a természetvédelmet előtérbe helyező virágkocsival készül, a debreceni Szakképzési Centrum kocsiján Vuk, a rókakölyök biztat helytállásra, a Fórum bevásárlóközpont kocsija Szinyei Merse Pál Lila ruhás nője előtt tiszteleg, a Richter Gedeon gyógyszercég kocsija az Egyszer volt… Az élet címet viseli, a Teva gyógyszergyár kompozíciója „úgy tiszteleg az anyák megmentőjeként és az orvosi kézfertőtlenítés megteremtőjeként ismert Semmelweis Ignác előtt, hogy közben üzen a járvány sújtotta jelennek”, a hajdú-bihari önkormányzat és a romániai Bihar megyei tanács közös kocsija pedig Szent László lovagkirály előtt tiszteleg – ismertette a részleteket a főszervező.

Bódor Edit hozzátette: a virágkarneváli hét programjai már augusztus 15-én megkezdődnek és augusztus 23-ig tartanak Debrecenben.

A sajtótájékoztató után bemutatták a már készülő virágkocsikat. Pikó Sándor képzőművész kiemelte: miután az idén az érdeklődők nem felvonulás közben, távolról látják a kocsikat, hanem közvetlen közelről szemlélhetik meg, olyan növényeket, virágokat használtak, amelyek színesebbek, részletgazdagabb, önmagukban is egyfajta virágkötészeti alkotások.

A Debrecen felkérésére készült Trianon 100 kompozícióról azt mondta, hogy a Kárpát-medencei magyarság összetartozásának kötelékét hirdető alkotáson először a történelmi Magyarország határvonalát követő hal jelenik meg tiszta, fehér virágokba öltöztetve. Jónás cethalának közepe – amely Isten parancsát követve Ninive felé halad – a megfogyatkozott Csonka-Magyarország terét villantja fel, közepén a maggal és a kettős kereszttel, amely a virágkocsi függőleges tengelyén vezeti a tekintetet az ég felé, ahová a Szent Koronával két angyal igyekszik.