Hirdetés

A KMN idei kiadása a magyar államalapítás ünnepén, vasárnap este Leslie Mandoki és a Mandoki Soulmates koncertjével zárult.

Gergely Balázs főszervező, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke záróbeszédében azt hangsúlyozta, hogy a kincses várost elsősorban nem a faragott kövek, hanem a benne élő magyar emberek jelentik.

„Ez a legfőbb érték, amelyre vigyáznunk kell, és amelyre a velünk élő román többségnek is fontos vigyáznia. Mert Kolozsvár nélkül Cluj is sokkal szegényebb lenne” – fogalmazott a főszervező.

Emil Boc polgármester köszönetet mondott a város magyar lakosságának, hogy az elmúlt évtizedekben, a városvezetéssel közösen, olyan európai színvonalú várost teremtettek, ahol minden nemzetiség otthon érezheti magát. „Ez mindannyiunk érdeme, és ez jelenti számunkra a normalitást” – idézte a közlemény a politikust.

Oláh Emese alpolgármester azt emelte ki, hogy a város magyarsága idén ismét belakhatta a felújított Farkas utcát. „Mi vagyunk az elsők, akik kimondhatjuk, hogy visszafogadott minket ott a tér dala, mert miénk itt a tér” – mondta.

„Miénk a tér, azoké, akik belakják” – közölte Grezsa Csaba, Magyarország kolozsvári főkonzulja. Hozzátette, hogy Kolozsváron jövőbe vetett bizakodással töltheti el a magyarokat a Kincses Kolozsvár Egyesület által szervezett programsorozat.

A 14. Kolozsvári Magyar Napokon augusztus 13-20. között 50 helyszínen több mint 500 programot tartottak. 31 könnyűzenei és 27 klasszikus zenei koncert volt, a magyar napok társrendezvényének számító Szent István-napi Néptánctalálkozón 8 ország 20 tánccsoportja mutatkozott be.

A főtéri nagyszínpadon kilenc zenekar 87 fellépője szórakoztatta a közönséget. Az érdeklődők 37 kiállításon, 21 vezetett sétán, 40 kerekasztal-beszélgetésen és bemutatón, 21 filmvetítésen, több mint 100 gyermek- és családi programon vehettek részt.

A felújított Farkas utca a kézműves- és könyvvásárral, a Múzeumok sétányával, illetve a Borutca naponta öt-hat ezer érdeklődőt vonzott.

A KMN internetes felületei a rendezvénysorozat alatt több mint 1,8 millió felhasználót értek el.

A program 237 partnerszervezet, támogató, 164 önkéntes és 122 szervező jóvoltából valósulhatott meg.

A 15. Kolozsvári Magyar Napokat 2024. augusztus 18-25. között szervezi meg a Kincses Kolozsvár Egyesület.

Korábban írtuk