A Trónfosztott királyság az első világháborút követő államforma- és államfőkérdést, valamint az ezekkel kapcsolatban felmerülő dilemmákat, ellentéteket járja körül az utolsó magyar király 1921. március végén, száz évvel ezelőtt történt első visszatérési kísérletén keresztül – közölte az MTI-vel kedden az Országgyűlés Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága.

Hirdetés

A közlemény szerint a dokumentumfilm a magyar történelem egy kevésbé ismert, mégis sorsdöntő pillanatát mutatja be az események történelmileg hiteles, filmes rekonstruálásával.

Az első világháború végén nemcsak az Osztrák-Magyar Monarchia került végveszélybe, hanem a királyság intézménye is. A háborús összeomlás, a kommunista diktatúra és a Trianon után talpra állni próbáló Magyarországon az egyik legmegosztóbb politikai vita az államforma körül bontakozott ki. A kérdés Horthy Miklós kormányzóvá választása után sem rendeződött: akadt, aki mielőbb változtatott volna a kialakult helyzeten – idézi fel a film által megidézett történeti helyzetet a közlemény.

A történések kosztümös jelenetek, archív felvételek és a korszak jeles kutatói – Fiziker Róbert, Hamerli Petra és Nánay Mihály – segítségével követhetők nyomon. IV. Károlyt Előd Ámos, Horthy Miklóst Bede-Fazekas Csaba alakítja, mellettük többek között Endrődy Krisztián és Tűzkő Sándor láthatók a dramatizált jelenetekben; a narrátor Szatmári Attila.

Korábban írtuk

A Trónfosztott királyság forgatókönyvét Borbás Barnabás jegyzi, a filmet Borbás Barnabás és Réti László rendezte.

A Trónfosztott királyság premierjét pénteken 21 órakor az M5 kulturális csatornán láthatják a nézők. A dokumentumfilm az Országház Filmműhely YouTube csatornán másnaptól lesz elérhető.

A film előzetese: