– A Miénk a föld című új dalunk a mai világ hatására jött létre, ahogy egy barátom megjegyezte: súlyos és sötét, benne van a mai világ – mondta a Demokratának Matláry Miklós, a Nevergreen billentyűse, zeneszerzője és dalszövegírója.

Hirdetés

A zenekar november 25-én, szombat este tartja az idei év egyetlen, nagyszabású koncertjét a fővárosi Barba Negrában, Csepelen.

– Világunk apokaliptikus abszurdum, egyre sötétebb, melyben az abnormális dolgok már normálissá válnak, mint az európai háború és egy esetleges világháború. Soha nem voltunk derűlátóak, egyesek mosolyogtak is rajtunk emiatt. Azt kell mondanom, hogy sajnos nekünk volt igazunk. Ez az igazi való világ. Lehet ez elől álomvilágba menekülni, ignorálni, bulizós dalok burkába bújni, de ennek nem sok értelme van. Szerintünk szembe kell nézni a tényekkel és kiállni a meggyőződésünkért – mondta Matláry Miklós.

A Miénk a Föld (Bob Macura, a zenekar énekese, dalszövegírójának szerzeménye) beharangozója a Nevergreen 30 éves jubileumi lemezének, és a 2024-es jubileumi koncertnek. Élőben először a közös Moby Dick – Nevergreen koncerten adják elő (szombat este 19:30-tól a Nevergreen, 21 órától pedig a Moby Dick koncertezik a BARBA NEGRA Blue Stage-en, helyszín: 1211 Budapest, Szállító u. 3.)

Korábban írtuk