Az aradi tizenhárom mellett, közvetlen előttük, de utánuk is végeztek ki honvédeket, csak nem mindenkit Aradon. Ha a következő neveket halljuk – Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézic Károly, Láhner György, Lázár Vilmos, Gróf Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác, Gróf Vécsey Károly –, azonnal a tragikus magyar lét elfogadása jut eszünkbe. Pedig származásukat tekintve nem voltak mind magyarok, de lélekben és értékrendjükben igen. Örménytől a szerben, az osztrákon át a magyarokig vértanú tábornokai voltak az 1848–1849-es magyar honvédő háborúnak.

Tragédiájuk beteljesedése óta a magyar sors vállalásának szimbolikus jelentősége van és különös, alig megfejthető indíték után kutatunk a mai napig.

A magyar lét vállalása, mint vonzerő? Önmaguk gyarlóságának legyőzése? A magyar sors bélyege homlokukon? Az emberi tisztességre és igazságosságra voltak tekintettel, nem a nemzetiségükre, ezért a nem magyarokat hiába kísértette meg az esküszegés csábító gondolata. Így magasztosultak föl az aradi tábornokok.

Sajnos vannak még elfeledett hősök és jeltelen sírok. Az első vértanút Haynau 1849. augusztus 22-én végeztette ki: Ormai (Auffenberg) Norbert honvéd vadászezredest, Kossuth szárnysegédjét. Sírja a mai napig ismeretlen. Lenkey János betegen sínylődött az aradi börtönben, míg 1950. február 14-én elborult elmével elhunyt. Ő az egyetlen, aki Magyarországon nyugszik; 1936-ban hozták át az aradi temetőből Egerbe, szülővárosába. Egy mártír még mindig jeltelen sírban fekszik az aradi vár árkában: Kazinczy Lajos ezredes. Az ítéletet bizonyos formai okok miatt október 24-én hirdették ki a fogoly előtt és még aznap végre is hajtották. Golyó által oltották ki életét, csak azért, mert akkorra már elment a hóhér Aradról. Kazinczy teteme ma is ott fekszik a várárokban, ideje lenne felkutatni és megadni neki is a végtisztességet.

Ennyi év távlatából példaként szolgálhatna a magyar sorsot vállaló tábornokok élete és halála. A magyarság megmaradásáért folyó harc ma is tart, aminek sikere az összetartozáson, a közös vállaláson, az ősi értékek megőrzésén múlik: 1920, 1945, 1956, 1990 a nemzet számára megnyugtató módon csak a mindenkori hősök és vértanúk értékrendjének betartása révén rendeződhet.

Hankó Ildikó