Fotó: MTI/Kovács Tamás
Érdeklődő a Vaszary – Az ismeretlen ismerős című kiállítás sajtóbemutatóján a Magyar Nemzeti Galériában 2022. szeptember 13-án
Hirdetés

„Vaszary állócsillaga a magyar festészetnek”, fantasztikus virtuozitással megáldott alkotó, aki máig a magyar közönség egy kedvence – mondta el a kiállítás keddi sajtóbemutatóján a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója.

Baán László emlékeztetett arra, hogy az MNG 2007-ben rendezett nagykiállítást a festő életművéből, de „a Vaszary-láz azóta sem csillapodott”.

Ehhez hozzájárult az is, hogy amikor megkezdődött az Új Nemzeti Galéria, valamint az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ tervezése, a költözés előkészítése során az MNG raktárának mélyén előkerült két, évtizedek óta lappangó tekercs. Ezeket kibontva Vaszary János negyven, addig ismeretlen festményére bukkantak a szakemberek – idézte fel.

Az így felfedezett képeket sehol sem reprodukálták, még Vaszary életében sem, közvetlen a festő műterméből, illetve hagyatékából kerültek a múzeumba. Ebből az anyagból mutatja be a 24 legszebb és legizgalmasabb művet a szerdán nyíló kiállítás, mellettük pedig az MNG gyűjteményében őrzött, illetve magángyűjtőktől kölcsönzött képeken keresztül a tárlat Vaszary teljes életművét áttekinti – közölte Baán László.

Gergely Mariann kurátor hozzátette: a kiállítás így további, eddig be nem mutatott festményeket is felvonultat. Ilyen például a Vaszary fiatalkori, naturalista korszakában festett, most magántulajdonban lévő Virágáruslány, míg az MNG-ben frissen előkerült anyag képeire egységes, ezüst színű keretezés hívja fel a látogatók figyelmét.

A kiállítás bemutatja Vaszary 1. világháború utáni, expresszív korszakát; számos „új” művel a tatai műteremházban festett, napfényes enterirőröket, virágcsendéleteket, kerti kompozíciókat; a nagyváros és a Duna-korzó fényeit megragadó festményeket, majd – szinte kizárólag frissen előkerült munkákon keresztül – az itáliai tengerpart hangulatát megidéző képeket is.

A 2023. január 15-ig látható kiállítást egy Vaszary János életét bemutató film egészíti ki, de a közönség számos rendhagyó vezetésen, előadásokon és egyéb programokon keresztül is megismerheti a tárlatot.

Korábban írtuk