Zsúfolt első negyedéve volt az itáliai operakirálynak 1853-ban. Januárban a Trubadúr indult el világhódító útjára, március elején a Traviata ősbemutatója volt Velencében. Utóbbit az egy évvel későbbi átdolgozás után fogadta be igazán a közönség, és azóta az egyik leggyakrabban játszott Verdi-mű. Néhány hete a francia főváros dalszínháza ünnepelte a produkciót. Simon Stone ötletes rendezése napjainkba helyezte a történetet csillogó bálteremmel, vetített háttérképekkel, a vidéki birtokán gazdálkodó Alfréd kertes házával, talicskával, éppen tejet adó tehénnel és a beteg Violettára utaló infúziós kórteremmel. A címszereplő dél-afrikai Pretty Yende az operavilág új tündöklő csillaga gyönyörű, minden regiszterében kiegyenlített dús szopránnal, mélyen átélt, hiteles játékkal. Az Alfrédot éneklő francia tenor, Benjamin Bernheim hangja hűen adta vissza a benne zajló érzelmi változásokat. A lányáért esdeklően harcoló, majd tévedését megrendülten belátó apát a kanadai bariton, Jean François Lapointe énekelte nagyszerűen. Michele Mariotti karmester kiváló betanító munkája a zenekari hangzásban a mű rejtett szépségeit is elővarázsolta.
