Hirdetés

Beszámítható-e egy olyan ember, aki bevallása szerint is ha kell, zsidó, ha kell, cigány, ha kell, keresztény; aki időnként bérmálkozik is? Egy ilyen instabil lelkületű embernek milyen a magyar nép és az ország iránti felelőssége? Felelősségről ugyan nem beszél, mert ezt a fogalmat nem ismeri. Amikor az iskolában ezt tanították, éppen bérmálkozni volt.

A szélkakast vajon merről fújta a szél, amikor arról beszélt, hogy akinek a szavai zavarosak, annak zavaros a gondolkodása, és a szándékai is azok? Igaz, de ez önvallomás volt részéről.

Akkor is zavaros, amikor Mária országáról beszél, de ahogy ő látja, Mária levette a kezét róla, és csak ő és elvbarátai vannak itt, akik át tudják majd formálni.

Azt is mondta, hogy a liberálisok és a szocialisták büszkék arra, hogy a céljaik fő irányokban és tartalmukban valóra váltak, és hogy a tisztességük és a becsületük nem sározódott be. Hát sorolhatnám a sárpacnikat rajtuk napestig, de nem teszem, mindenki tud róluk.

A parlamenti választáson az MSZP az ő vezetésével indított, mert – mint mondta – nincs, aki elfogadhatóan pótolni tudná őt.

Mindezen zavaros mondásai után, miniszterelnökségének bukását érezvén, nagy bajról beszélt, de megnyugtatta a népet, nem fog fájni, Magyarország békéljen meg saját életével és sorsával.

A politikában, a közéletben és a gazdaságban is fair playre van szükség, mert mindig a kisember az elszenvedője a kiszámíthatóság hiányának.

Hogy miért kell még mindig gyurcsányoznunk? Tényleg, miért is, hiszen már feledni kéne, de még nem lehet.

Volt neki egy kérése, nevezetesen hogy kapják el a grabancát, ha tudják. Eleget kéne tenni ennek a kérésének, hogy abbahagyja végre szélkakas mesterkedését a miniszterelnöki pozícióért.

Korábban írtuk