Ezért Gyurcsány okosan hagyja az általa összekoszolt piszkos ruhát másra – leginkább a Mesterházy-féle kampánycsapatra –, hadd mossák, teregessék, amit és ahogy lehet, míg ő már ellenzéki arcát kezdi mutogatni a párt megmaradt szűk csapatának.

A kormányzati munka alól felszabadult klántagok is részben az ő szolgálatába tudnak állni, s miközben a gyurcsányi időszak miatt széthullott MSZP vereségének minimalizálására törekszik, addig Gyurcsány lassan a minél nagyobb pártvereségben érdekelt önös, ám hosszú távú céljainak megvalósítása érdekében.

Gyurcsány nem kampányol országosan a pártért, hanem a párton belül kampányol országosan saját ellenzéki pozíciójáért. Most ő az, aki reményt visz a biztos bukás előtt álló megmaradt szocialistáknak azzal, hogy „Ne féljetek, nem is lesz olyan rossz nekünk ellenzékben! Nincs semmi baj azzal, ha most Orbánék jönnek.

Akkor semmi másra nem kell koncentráljunk, csak arra, hogy minden hétfőn, bármi áron a bizonytalanok táborát visszafordítsuk magunkhoz és Orbánt végképp eltöröljük a magyar politikai piacról…” És erre tapsol a reményvesztettek, bukástól félők megmaradt hada, és Gyurcsány máris szimpatikusabb nekik azoknál, akik bárgyú módon még lehetséges győzelemről, harminc százalék körüli eredményekről és az elmúlt kormányzati időszak nagy teljesítményeiről papolnak Mesterházy díszleteiként.

Ügyes! A kalandor megtoldja kardját egy lépéssel és újra nagyot döf sajátjai hátába.

Gyurcsány mindig máshogy nyúlt a tényekhez, mint szocialista társai. Meglepő helyzetfelismeréseivel és gátlástalanságával most is eltér stratégiája a többiekétől. Megint ugyanazzal a forgatókönyvvel dolgozik, mint korábban. Amit nem tudsz megakadályozni, annak állj az élére – vagyis a bukás megakadályozhatatlan, hát mondd azt, hogy az a jó, ha bukunk, merthogy a bukás igazából mit jelent? Pihenést, megszusszanást. Ez mit eredményez? Erőmerítést! Ellenzéki pozícióban jobbak az erő felmutatásának lehetőségei, jobban lehet támadni Orbánt? Igen. Jó ez tehát a pártnak? Igen. Hát akkor ne féljetek a választásoktól, szocialisták, a bukással eljön a mi időnk!

Óriási. Vagyis Gyurcsány a bukást is eladja – igaz, már csak a legszűkebb körben – győzelemként, míg társai lenullázzák végleg magukat, még a saját szűk körükön belül is, hiszen, amit a kampányolók mondanak kényszeredetten, az nem hihető még számukra sem, míg amit Gyurcsány mond, az nemcsak hihető, hanem tetszetős is.

A kalandor ismeri a közvélemény-kutatásokat, látja társai vergődését és mindannak, amit nyilvánosan elítél – a populista nemzeti radikalizmust és ennek erősödését – annak zárt ajtók mögött örül, sőt mint róka a hollónál lévő sajtot, kiénekelendő politikai muníciónak tartja a Jobbik szájából.

Gyurcsány a felmérések adataiból látja, hogy csak a párton belül, magáért és egy ellenzéki vezéri posztért érdemes kampányolnia. A Medián februári felmérései ezt igazolják. Februárban az egy hónappal korábbihoz képest 7 százalékponttal megugrott azok aránya, akik azt állítják, hogy a tavaszi országgyűlési választáson biztosan elmennek szavazni, és a válaszok alapján könnyen elképzelhető a négy évvel ezelőttihez hasonló részvétel, hiszen 2006 februárjában – nagyjából ugyanennyivel az akkori választás előtt – a Medián 52 százalékos arányt mért (a tényleges részvétel a legutóbbi országgyűlési választások első fordulójában 67,8 százalék volt).

Míg a hivatalos szocialista kampánycsapat váltópárti minősége megőrzéséért küzd, addig Gyurcsány párton belül már semmi kivetnivalót nem lát abban, ha az MSZP kis-középpárti szintre csúszik vissza. Ami szintén elképzelhető a Jobbiknál mért adatok alapján. Ugyanis az aktivizálódás terén a legnagyobb elmozdulás a 30 év alattiak körében figyelhető meg (40-ről 50 százalékra) és részben épp a fiatalok körében fokozódó aktivitás lehet a magyarázata a Jobbik erősödésének.

A radikális jobboldali párt a teljes szavazókorú népesség körében 2, a „biztos” szavazók körében 4, a választani tudó biztos szavazók körében pedig 5 százalékponttal növelte a támogatottságát egyetlen hónap alatt. A növekedés minden korcsoportban megfigyelhető, ám a 30–39 évesek körében eléri a 4, a 30 évesnél fiatalabbak körében a 8 százalékpontot, és ezzel a 40 alatti választói csoportban az MSZP elé kerülve egyértelműen a második legerősebb párt. 40 és 50 között lényegében kiegyenlített a két párt versenyfutása, míg 50 fölött az MSZP biztosan tartja a második helyet, ám a Fideszt még csak megszorítani sem tudja.

Ugyanezek az adatok köszönnek vissza az ország eltérő régióiban is, amelyek közül Észak-Magyarországon a Jobbik már megelőzte az MSZP-t, Dél-Dunántúlon, Észak-Alföldön és Nyugat-Dunántúlon pedig fej-fej mellett küzdenek a második pozícióért, messze leszakadva a Fidesztől.

Nem beszélve arról – a szocialisták által talán soha be nem következőnek gondolt helyzetről –, hogy a Medián felmérése szerint ma már az MSZP számít a legellenszenvesebb pártnak, a „biztos szavazók” jó kétharmada állítja, hogy semmiképp sem szavazna rá. A Jobbikot korántsem övezi ilyen széles körű antipátia: sokkal kevesebben mondanak rá egyértelmű nemet, mint annak idején, támogatottságának csúcsán a MIÉP-re, vagy akár jelenleg az MDF-re, amely pedig hosszú éveken át a legkevésbé elutasított pártnak számított.

Nos, mindezt tudja Gyurcsány, amikor ellenzéki arcát kezdi sminkelni. Ismeri a bizonytalanok mindig is magas számát a magyar politikai arénában, és ő már a saját bőrén tapasztalta meg, hogy nehéz ezzel a réteggel tartós szövetséget kötni. Eddig a 1990-es évektől kezdve még egyetlen pártnak sem sikerült ez a feladat. Igaz, ő és az MSZP a legsikertelenebbek voltak e téren. Orbán pedig ellenpélda is egyben. Mai sikerei azt jelzik a kalandornak, hogy amint elpártoltak a bizonytalanok Orbán mellől, úgy – kormányzati hibák és ellenzéki kommunikáció mellett – vissza is lehet csábítani őket.

A teljes szavazókorú népesség 30 százalékának – közel 2 és fél millió állampolgárnak – nincs bevallott pártkötődése, ám csak jóval kevesebb mint a feléről feltételezhető, hogy esetleg elmegy szavazni.

Az úgynevezett bizonytalanok közel fele (14 százalék) egyáltalán nem bizonytalankodik, hiszen biztosra veszi, hogy nem fog szavazni. 9 százalékra tehető azoknak az aránya, akik valóban hezitálnak („nem tudom”-mal válaszoltak a kérdésre), míg további 7 százalék egyszerűen nem adott választ.

Ez az a zavaros víz, amiben Gyurcsány szerint – joggal véli így – van mit halászni ellenzéki időszakban is, ha kellően ravasz, gátlástalan és még a Jobbiktól is ellesett cselekkel lavírozik majd az MSZP.

Most tehát – véli a kalandor – arra kell törekedjen, hogy magát minél intenzívebben rajzolja meg az ellenzék vezéreként, váljon le a reményvesztett kampányban bukottaktól és keresse a pillanatot, amikor negyedik helyét ellenzékben az első helyre tudja váltani.

A gyenge kampányt és a parlamentbe kerülés feladatát Gyurcsány hagyja másra, és ő csak a bukás utáni konszolidációra készül, amelyben a bukottakat mint bukott a bukottat állítja majd a maga oldalára, míg a maradék tagságot és alapszervezeteket a reményt adó szerepében sorakoztatná fel maga mellé.

Gyurcsány ezen taktikáját már mindenki látja a pártban. Azt mondják sokan, hogy ugyanazt csinálja most, mint amit bevetett Kiss Péterrel szemben a miniszterelnökségért. Párton belüli ellenfelei által már olyan pletykákkal is tele van az MSZP, hogy Gyurcsány Ferenc mindezeken felül még nagy vereségre is játszik, mert a lista elején lévőkkel jobban kijön, és könnyebben vehetné vissza a hatalmat, ha kisebb lenne a következő szocialista frakció. Az is hírlik, hogy ha terve nem sikerül, akkor új párt létrejötte sem kizárt az Országgyűlésben.

Gyurcsány mindezeket a szétfeszítő erőket tökéletesen látja, tudja, ismeri. Most azonban megint nyerésre játszik, csak már párton belül. A kalandorok hetedik érzékével sejti, hogy mivel a pártmegújítás feladatából kényszerűen kiszorult, e helyzetet most a maga javára fordíthatja.

Minél látványosabb a személye nélküli bukás a választáson, annál inkább tudja majd magát ajánlani, már mint kíméletlen ellenzéki ellenfél Orbánnal szemben.

Székesfehérváron világos programot hirdetett: „Olyan keménynek lenni, amilyennek csak lehet, hogy a miniszterelnök átkozza a pillanatot minden hétfőn reggel, amikor tudja, velünk kell szembenéznie.” Mindehhez pedig a „szociális populizmus és a nemzeti radikalizmus” eszköztárát kell alkalmazni, „ha rajtam múlna”, teszi hozzá. Vagyis: „Ne féljetek, ajánlom magamat!” És szinte látjuk, ha terve sikerül, miként kezdődik 2010 őszén a hétfői plenáris hét, amikor az MSZP frakcióvezetője, Gyurcsány Ferenc napirend előtti felszólalásra emelkedik: „Miniszterelnök úr, ön sokat vádolt azzal, hogy én és általában mi, szocialisták hazudtunk. Miniszterelnök úr, önök meg fékezett gázárról, adócsökkentésről és lárifári, ha mi jövünk, kolbászból lesz a kerítés programmal nyertek tavasszal! Miniszterelnök úr, úgy látszik, hazudtak, becsapták a választókat, miközben ordas eszméktől sem határolódnak el, mint a Jobbik legutóbbi kirohanásai…!” Így forgatja majd a nárcisztikus ellenzéki vezér végtelenített lemezét hétről hétre, hónapról hónapra a lassan jövő eredmények és a napi magyar keserűség ellenzéki vámszedőjekét. E színjátékhoz sminkel már a nagy komédiás, Gyurcsány Ferenc.

Zárug Péter Farkas

politológus