Baráti vadászat

Olvasom a rövid hírt. Petru Medgyescu, a nagy románbarát a Riviéráról átszállással megérkezett a hortobágyi halastavakhoz (egyesek szerint ősromán terület) egy kis pihentető vadászatra. Nastase és 2000 tőkésréce (már ezek is!) várta, de sajnos a récéknek igen rossz napjuk volt. Az olasz orvvadászok vérengzésükkel itt most dobogón se lettek volna. Azért kíváncsi lennék a protokoll-listára is. Mudura, Gyurcsány, netán Juszt mint hajtók, Kuncze gumikacsás dudával mint begyűjtő? A matúrás, pökhendi és arrogáns Gál nem tartotta „szóvivésre” érdemesnek az eseményt. Nem tudni, milyen vadász Nastase, egyik hírhedt elődje elé (Ceausescu) odatolták a medvét a Kárpátokban. Petya viszont biztosan formában van. EU-s kacsák, 2004-től reszkessetek! Hisz régebben a D-209-es tagsági könyvével híres agyaggalamblövő volt, és munkásőrként ember alakú céltáblákra lőtt elzárt, erdei (kádárista) lőtereken. Munkaidőben. Miközben mi, egyszerű kis „búcsúi lövöldözők” építettük a szocializmust, amelynek maradék javaiból ő bankár lehetett. Az esti közös pezsgős vacsora után talán megismételték a kempinskis koccintást. Éljen Románia. Egy kis (lélegeztető készülékes) ballib demagógiával szólva ezen a pénzen vajon hány nyugdíjast lehetett volna jóllakatni? Ôk viszont elmentek, meglőtték, megsütötték és meg is ették! Hogy Kulcsárnak küldtek-e egy adagot Bécsbe, diplomatakocsival – azt nem tudni. Pedig jól „kisütötték” az egészet. De tagadják. Viszont a kormány ámokfutásáról szóló hírek nem „kacsák”. Azok sajnos túlságosan is valósak!

Ágyik József, Dunaújváros

Csodaország

Egy olyan üveghegyen túli, „csodás, egységes nemzetállam”, ahol románok (is), magyarok, cigányok, szlovákok, szerbek, görögök, csehek, ruszinok, németek, zsidók, bulgárok, lengyelek, ukránok, törökök stb. tengődnek. A Csodaország nemzetállami apparátusát 1918-tól 1944-ig a Siguranta elnyomó gépezete abroncsolta egybe, 44 után pedig a hírhedt Securitate, amit aztán 1990-ben a román füllentés szerint felosztottak és szélnek eresztettek. Az 1990-es marosvásárhelyi bunyót ürügyül használva fel a „demokratikus román polgári erők” létrehozták a SRI-it (román titkosszolgálatot) azért, hogy az országukat nehogy széthordják – főleg a magyarok. Az ország akkori vezetői és a későbbi neptunos RMDSZ-es megasztárok esküdöztek, hogy az új titkosszolgálatban csak csinos új gyerekek vannak, mert kirostálták a volt politikai rendőröket (besúgók, feljelentők, megfigyelők, lehallgatók, pofozkodók, rugdosók stb.) Elég az hozzá, hogy a 2003. június 12-ei Romania Liberában (Szabad Románia) Radu Timofte, a SRI főnöke azt mondta (szó szerint idézek a szájából, hogy nehogy idő előtt elvigyenek a szervek): „A SRI sohase fogja odaadni a volt Securitate levéltárát a romániai polgári civil szervezeteknek, mert sok olyan volt securitatés tiszt névjegyzékét tartalmazza, akik politikai rendőrként működtek egykor, ma más intézményekben is tevékenykednek, s ez veszélyeztetné a román nemzetbiztonságot.” A titkosszolgálat vezetője rendesen elszólta magát 2003-ban! Egyszóval a volt pribékek egy része a mai román parlamentben, román kormányban, román üzleti világban stb. virágzik. Nem hinném, hogy a neptunos RMDSZ-ben ne lenne belőlük jócskán, akik Románia nemzetbiztonságán fáradoznának magyarul. Na de mit Románia! Hiszen ha Magyarországon ügynökkormány fészkel, akkor miért ne lenne pont itt, nálunk, a Közép-Balkánon másként.

T. O., Mikháza

Janics Kálmán

Olvashattuk a sajtóban, hogy 91 éves korában a Felvidéken elhunyt dr. Janics Kálmán orvos és közíró. A temetésén (augusztus 22-én volt) a Magyarok Világszövetsége küldöttséggel vett részt. Ravatalánál a felvidéki magyarságért végzett igen jelentős közéleti a politikai munkásságát méltattuk. Javasoltuk emlékének megőrzését, alapítvány létrehozását, családi házának falán emléktábla elhelyezését – közösségi, kulturális célra emlékházként történő megvételét. A hontalanság évei c. könyvének angol nyelvű változatát minél előbb újra meg kell jelentetni (elsősorban Brüsszel és Strasbourg minél jobb tájékoztatása céljából, hogy a benesi dekrétumokat minél jobban megismerjék, s nehogy szemet hunyjanak felette!). Javasoltuk, hogy a község másik kiemelkedő egyéniségének, Szatmáry Györgynek, Janics leghűségesebb munkatársának az emlékét is ápoljuk. Janics Kálmán sírját megkoszorúztuk.

Az MVSZ részéről Hábel György

MegBOKROSodtak

Ha valaki lovas kocsit vezet, akkor előre kell nézni, nem pedig állandóan hátrafordulva vitatkozni, oldalra (félre-, mellé-) beszélni, és hol meghúzni a gyeplőt, hol pedig a lovak közé csapni. Ha így történik, a lovak egyszer csak meg fognak bokrosodni. Áttételesen vonatkozik ez a gazdaság irányítására is. Ez esetben nem a vezetettek, hanem a vezetők bokrosodnak meg, s most épp itt tartunk. Kiszivárogtatott megszorító intézkedések, majd a közvélemény tesztelése ismeretében azok enyhítése, szociális jellegű juttatások bejelentése, majd ezek egy nyelvbotlásra hivatkozó korrigálása, saját határozatok semmibevétele, szabadságok miatti keveredések, parlamenti döntésekkel ellentétes adóemelési döntések stb. Az ember nem érti, hogy beszélhet Kovács a jóléti rendszerváltozás időarányos túlteljesítéséről. Legfeljebb arról beszélhet, hogy ez a saját fizetésének emelése tekintetében történt meg. Ő már évekkel előre van, minisztertársaival együtt. A beruházások és egyéb „szociális intézkedések” jól beindultak (ötméteres gépkocsik, maroktelefonok, a képviselők adómentes költségtérítései stb), viszont ami minket is érintene, pl. a déli autópályadíj csökkentése azzal az eredménnyel járt, hogy az üzemeltetőt egy hitellel megmentették a csődtől, ezért cserébe még a matricarendszerbe történő bekapcsolást sem „sikerült elérni”. A hitelező nem tett kikötést. Miért? Milyen érdekek működnek itt? Azért, mert a szolgálati gépkocsik árát és üzemeltetési költségeit is végső soron a lakosság viseli, nem a tisztviselő, már nem érdekes költség? Sorolni lehetne még az érthetetlen, kapkodó, minden terhet a lakosságra hárító intézkedéseket, ehelyett egy külföldi példát említek. Nem amerikait, teli velük a padlás, hanem svédországit. Ott nincs szolgálati kocsi, csak magas rangú külföldi látogatásakor. Egyébként mindenki vezeti a sajátját, és ha inni akar vagy nem szeret vezetni, saját pénzén taxit fogad vagy gépkocsivezetőt tart. A parttalan halandzsák helyett konkrét takarékossági intézkedésekre lenne szükség ott fenn is.

Bercsi Zsolt, Bp.

Sodródunk

Mi mindig sodródunk valamerre. Most például éppen az iraki háborúba – majdnem. A mostani kormány tagjai egyike-másika a marxista szemináriumokon tanultak alapján elítélte a Horthy-korszak kormányzatát, mert engedte belesodródni az országot a II. világháborúba. Történészek mondják, nem lehetett volna kimaradni, már az ország földrajzi helyzete miatt sem. De jó okunk volt reménykedni, hogy a friss fájdalmon, a trianoni döntésen lehet változtatni. A terrorizmus elleni harc is ok volt a mostani csatlakozásra (egyébként kell-e – kellett-e – veszedelmesebb terrorizmus a bolsevizmusnál?). A Don-kanyar is igen messze volt. És Irak? Ott mit védünk? Nem merünk nemet mondani? Netán sodródunk? Az ottani közreműködésünk hullarablásízű, azért, hogy egy-két házat felépíthessünk ott Magyarországról? Amelyeket a mi beleegyezésünkkel romboltak le? A honvédelmi miniszterünk veszélytelennek ítéli meg az iraki állapotokat. Hát ismét akadt egy ember, aki játszik a drága magyar fiatalok életével? Miniszter úr, abba a 30-60 milliárdba be van kalkulálva az ott elesett gyermekeink hazahozatala is? Isten őrizzen, hogy megtörténjen, de ha mégis, a HM a saját halottjainak tekinti őket? És ott lesz a temetésen ön is, és bele mer majd nézni a gyászoló családtagok szemébe? Miniszter úr, nem gyávaság az, ha mégis azt mondja: nem megyünk oda, semmi érdekünk nem fűződik a térséghez, félrevezettek bennünket, ott még háború van. (Vagy ez már eső után köpenyeg?)

Dr. Oláh Imre, Hajdúböszörmény

Szabadesésben

Volt ugye ennek az országnak (nemzetnek), hogy ne távolabbról kezdjem, két igazi magyar kultuszminisztere, Klebelsberg Kunó és Hóman Bálint. Nevükhöz a magyar oktatásügy csúcsra pörgetett fénykora fűződik. Ennek az időszaknak volt ám egyféle rendje is, mégpedig kidolgozva a legapróbb részletekig. Meg volt szabva pl. hogy a pedagógusnak mi a dolga a katedrán és mi a diáké a padban? Találni lehetett akkor az iskolai bizonyítványban két olyan tantárgyat, melyekre ma már a kutya sem emlékszik, mert már fél évszázada „fölöslegessé váltak”: a hit- és erkölcstan és az állampolgári jogok és kötelességek. Mindkettőből bukni lehetett, mint bármely más tantárgyból. Egyébként az elsőt az I. osztálytól, a másodikat az V. osztálytól oktatták. A két tantárgynak fél évszázados hiánya igencsak visszaköszön a társadalom teljes egészében. A média, főként az elektronikus, elsősorban a tévé „tanít” manapság. Közvetít olyan „értékrendet”, jogerkölcsöt-kötelességtudatot, amitől nemesedni nem lehet a társadalomnak, csak belefulladni lehet. Már fél évszázada kisstílű pillanatemberek tobzódása folyik. Ezért nincs morál és kötelességtudat, és van miatta szabadesésben a társadalom: ezt nevezik a politikuskák demokráciának meg rendnek. Honnan tudná Árpád elbárgyult népe, hogy mi az illem, ha nem tanulta? Ha nem tanítják a morált, honnan tudnák az emberek az egymással való érintkezésnek, tágabban a normális társadalmi morálnak a mibenlétét? Nem lát-hall egyebet, mint Való Világot, Heti Hetest, Big brothert, százas sorozatokban bugyuta Amerikát stb. Ha az elvárásnak, a jobbításnak netán azonnal meg kívánna felelni az eleddig csak züllesztő demokrácia, már akkor is 13 éves a restanciája, a morális adóssága. Erkölcsi vonatkozásban ugyanis itt már 13 korosztály ment bitangba, ami már ennek a demokráciának a számláját terheli. Hogy mért nem okít morálra, etikára egyetlen demokrácia sem? A gerinctelenné tett nép (nemzet) már nem képes fölegyenesedni, nemhogy még lépni, haladni! Képlékenységében aztán úgy lehet gyurmázni vele, ahogy csak akarják. Kedves közszolgálatiak, no meg oktatásügyi mogulkák, és mindenki, akit illet(ne), el tudnák-e mesélni pl. egy kibeszélő-show-ban, hogy mi fán terem a morál, az illem? Legalább ott, ha már az iskolában nem.

Miskolci Ferenc, Nagymaros