Tanuljunk

Vigyázzatok elvbarátaim, támadnak az elvtársak, beindult a gőzhenger, az agymosoda. Olyan érzésem van, mint a hullámvasúton: megy-megy a kocsi egyre feljebb, aztán kisimul az emelkedő és megpillantjuk a mélybe tűnő sínpárt… Barátaim, fenn vagyunk a csúcson, közel a kétharmad, kössük be az öveket, gyűrjük föl a gatyát. Nincs vesztenivalónk immár, a mozdítható nemzeti vagyon elment, nyissátok ki a szátokat, és kössetek nemzeti színű szalagot az antennára. Gyertek el a rendezvényekre, a nagymamának kapcsoljátok be az Echo Tv-t, a szomszédot hívjátok meg egy sörre, a nagyfiú a foci után a zuhany alatt és a nagylány se restellje szóba hozni: két tucatnyi milliárdos foglya lett Magyarország! Minden fordítva érvényes: ha a pártközpontok, a fősodratú média, a külföld dicsér – jaj nekünk! Ha ágál – a saját érdekeit félti, tehát bizakodhatunk. A családban, baráti körben leadott szavazatokért felelősek vagytok! Brecht írta a kommunistáihoz: „Azt mondod: rosszul áll a mi ügyünk, csökkennek erőink, nő az elbizonytalanodás? Ne várj más feleletet, csak a magadét!” Tanuljunk belőle!

Fecske Olivér, Székesfehérvár

Nyakó

A miskolci szocialisták a helyi lapban fényképes hirdetés formájában mutatták be jelöltjeiket. Megakadt a szemem egy fiatalemberen, aki drótkeretes szemüvegén át elégedetten nézett a világra, mint egy népbiztos a jól sikerül akasztás után. A neve Nyakó Pisti, a nacionáléja meg ennyi: „Érettségivel rendelkezik.” Eltűnődtem a mondat kétértelműségén, próbáltam kitalálni, hogy jutottunk idáig. Amikor Pistike elvégezte a nyolc általánost, összeült a család, hogy eldöntse, mi legyen a gyerekből. – Nézd, fiam – szólt a papa, magam is jól tudom, hogy Marosán Buci még péklegényként lövetett a tömegbe, de úgy gondolom, nehéz idők jönnek. Anyád a mozgalom régi harcosa, tudna neked intézni egy marxista oklevelet, de azt hiszem, a jövőben ez is kevés lesz, ezért szakítanod kell a családi hagyományokkal és érettségivel kell rendelkezned. És lőn, Pisti érettségivel rendelkezik. A sorsunkról! 2010-ben! Hogy a bizonyítványt hányadik nekifutásra és melyik intézmény állította ki, azt harminc évre titkosította a párt. Nem akartak úgy járni, mint az ózdi polgármesterükkel, aki megnevezte alma materét, ahol aztán hallani sem akartak róla. Azt sem tudhatjuk, nappalin, estin vagy levelezőn végzett a gyerek. Valószínűleg levelezőn, mert Gyurcsánytól tudjuk, hogy nappal és este hazudozással voltak elfoglalva. Elképesztő, hogy ez a jól képzett gyerek felkerülhet a szocia-listára csak azért, mert gátlástalanul, nyakló nélkül szidja a Fideszt. Lehet, hogy a párt jobban járt volna Nyakó nélkül?

M. S., Miskolc

A romhányi csata

Gerhát Petra interjúja Mészáros Kálmán történésszel a romhányi csatáról végre kezdte helyén értékelni a Rákóczi-szabadságharc katonai teljesítményét. „Egy majdnem győztes csata” volt az interjú címe. De sajnos az félrevezető volt. Mert azt sugallja, mintha csak kicsi dolgon múlott volna az ütközet. A történethez hozzátartozik, amiről ritkán van szó, hogy a kuruc–labanc összecsapások kivétel nélkül súlyos kuruc vereségekkel végződtek, noha a kuruc seregek 5-8-szoros túlerőben voltak minden esetben. A hadtörténetírás valóban egyedül a romhányi csatát hozza ki mint döntetlent. Vagyis 1500 labanc és 12 000 kuruc összecsapását. Tehát ebben az esetben 1:8 volt az arány a kurucok javára. Viszont, ha meggondoljuk, hogy a csatáknál az mondhatja vesztesnek magát, aki elhagyja a csatateret, akkor nem tudom mi volt ott döntetlen. És ha ehhez azt is hozzátesszük, hogy a tüzérség nélkül felvonuló labancok elvették a kurucok teljes tüzérségét, akkor miért is döntetlen a romhányi csata, miért is „majdnem győztek” a kurucok? Sajnos a Rákóczi-szabadságharcot mi többnyire A Tenkes kapitánya c. filmsorozatból szeretjük felidézni. Ahol néhány „tökös” kuruc gyerek csinál hülyét a kor egyik legkomolyabb hadseregéből. Nem akarjuk tudni, hogy katonai téren semmi esélye nem volt, a csak szinte portyázásra (értsd: rablásra, dúlásra) alkalmas kurucoknak. Komoly hadvezetésre talán csak két kuruc tábornok (Bottyán János, Forgách Simon) volt képes. De Bottyán csak egy volt, Forgáchot pedig mindvégig gyanakvással nézték a kuruc táborban. Sajnos ma se tudjuk miért. Ennek ellenére mégis jó volt Gerhát Petra interjúja. Tehát a hamis mítoszokat le kell rombolni. Egyébként azt is tudatosítani lehetne, hogy a kuruc–labanc ellentét nem egészen német–magyar háború volt. A labancok egy része magyar volt. Gondoljunk mindjárt gr. Pálffy Jánosra vagy gr. Koháry Istvánra, illetve a szinte elfeledett gr. Gombos Imre tábornokra, aki egyszerű végvári katonából küzdötte fel magát a csúcsra. Az ő élete is igen tanulságos. Ezek közül nem hiszem, hogy bárkire rá lehetne fogni, hogy rossz magyarok lettek volna.

B. A. Fonyód

Újgazdagék

– Nagyon szép ez az új üvegház, és ezek a pompás délszaki növények gyönyörűek. A fedett uszoda is nagyon klassz lett. Gratulálunk. Örülünk, hogy ilyen szépen gyarapodtok. – Nem volt olcsó, de megérte. Sokat dob a kastélyon. De most már mehetünk az ebédlőbe, kongatott az inas, tálalva van. A szobalány mindjárt hozza az előételt. – Igen, menjünk. Már nagyon kíváncsi vagyok, ma milyen fenséges menüt alkotott a szakácsnőtök. – Lajoskám, hadd mondjak neked valami bizalmasan. Egy kicsit drukkoltunk, hogy el tudtok-e jönni. Nem jön-e közbe valami váratlan dolog. – Ugyan, mi jöhetett volna közbe? Megbeszéltük, hogy ma nálatok ebédelünk, és ezt a gasztronómiai élményt semmi pénzért ki nem hagytuk volna. – Tudod, manapság annyi rosszat hall az ember. Hogy hirtelen ezt meg azt az ismerőst, barátot tartóztatja le a rendőrség. Bilincsben viszik előzetesbe a szerencsétlent sikkasztás, hűtlen kezelés vagy valami hasonló mondvacsinált ürüggyel. Ma már senki sem érezheti magát biztonságban. Ezért nagyon sajnáltuk volna, ha ne adj’ isten ilyesmi miatt nem tudtatok volna eljönni. – Ugyan, ne marháskodj már… De én is őszinte leszek hozzád. Mi is aggódtunk egy kicsit, vajon itthon találunk-e még benneteket!

Keszthelyi István, Bp.

Ne számolgassunk?

Vannak akik hazudtak, akik hazudnak és akik hazudni fognak. Ez vonatkozik a holokauszt áldozatainak számára is. A The Economist 1995. május 6-i számában van egy szép összefoglaló a 2. világháború áldozatairól. A katonai és civil áldozatok országonként vannak feltüntetve. Lábjegyzetben közlik: a civil áldozatok számában benne van a holokauszt áldozatainak száma is. Hazánkról 200 ezer katonai és 290 ezer civil áldozatról közölnek adatot. A Der Spiegel hetilap (még csak nem is jobboldali) 2009. év 35. számában közöl egy adatsorozatot a második háború áldozatairól. Itt hazánk a bécsi döntés előtti időben szerepel. A Spiegel Magyarországról 420 ezer áldozatot említ, ami a lakosság 4,7 százalékát jelenti. Ma a vajdasági adatok 40 ezer áldozatról szólnak. A beregi malenkij robot áldozataként szintén 10 ezer ember veszett oda. Honnan vesznek egyesek 600 vagy akár 700 ezer zsidó áldozatot Magyarországról? Ilyen adatokat közöltek rendszeresen olyan híres újságok is, mint a Neue Zürcher Zeitung. Nos, 1946-ban volt a svájci nemzetközi Vöröskeresztnél egy az áldozatokat egyeztető konferencia. Mikor a holokauszt áldozatai számolták, akkor megjelent Amerikából egy jeles társaság, azzal, hogy „ne számolgassanak, hanem közöljenek ennyi meg ennyi milliót!” Bizonyos embereknél a múlt bizonytalan!

Ormos Ajtony, Winterthur

Tűzparancs!

Minden politikai párt – különösen a választások előtt – ígéri, hogy megerősíti a rendőrséget. Szerintem nem kell ide erősítés! Csak egy törvény, egy parancs, miszerint ebben a csonka hazában ha bárki kezet emel egy rendőrre, vagy kaszát, ásót, kardot, karót vagy ne adj isten fegyvert fog, a rend őrének legyen joga a fegyverét használni! Emlékezzünk Hofi örökzöld mondására: „Két golyót a szeme közé először, majd utána egy figyelmeztető lövést.” Akkor ezen az egész ország röhögött. Kérem az illetékeseket, hozzák meg ezt a örvény. Két hónapon belül rend lesz az országban. Ha nem teszik meg, akkor a bűnözők országában a bűn elkövetői röhögnek az képünkbe. Apám szokta volt mondani: rend és fegyelem nélkül nincsen se család, se munkahely, se haza! Ennél jobban én sem tudnám megfogalmazni.

Paksa Tibor, Lenti

Így kell

Az oláh kalózkapitány átrándult Moldva Köztársaságba, s korlátlan mennyiségű kettős állampolgárságot (oláh-moldovai), 100 000 000 eurós vissza nem térítendő segélykét, és oláh egyetemek fiókjainak megnyitását ígérte, anélkül hogy kikérte volna a Velencei Bizottság, Brüsszel és Strassburg véleményét arról, hogy szabad-e ilyent csinálnia egy EU-s tagországnak egy nem EU-s állammal. Basescu nem szarozott holmi státusigazolványokkal: oláh állampolgárságot, pénzt és egyetemet ajánlott. Így kell ezt csinálni, magyar politikusok, a nemzeti érdekért. Felnőhetnétek az oláhok szintjére! Mosolyfoltja az egésznek csak annyi volt, hogy Basescu nagy nemzeti offenzívájában, összetévesztette Kahult (moldovai város) Kabullal (afgán főváros).

TO., Mikháza