Nyolc év kellett ahhoz, hogy az ország totális eladósítása után a tömegek felismerjék, azért nem megy az elvtársaknak a népboldogítás, mert a mohó, kapzsi újgazdagok az egyéni meggazdagodás hajszolása mellett az ország építésére már nem képesek kellő energiát fordítani. Ezt példázza a BKV-botrány is, ami sajnos csak a jéghegy csúcsa. A többi csak a kormányváltás után fog napvilágra kerülni. Meggyőződésem és hosszú távon kialakult véleményem, hogy hazánk ma azért van mélyponton, mert ma is ugyanazok (veteránok és kádercsemeték) vannak hatalmon, akiket a szovjet szuronyok segítettek oda. Mai gazdasági és erkölcsi válságunk azzal áll összefüggésben, hogy vörös hitre tértünk (nem mi, hanem a 800 ezer párttag), majd a marxizmus-leninizmust a szemétdombra dobva a kapitalizmus szélsőséges formájára, a vadkapitalizmusra tértünk. A következő kormánynak se a Nyugathoz, se a Kelethez, hanem a néphez kell dörgölőznie!

Kövér Károly, Szeged

Aki másnak…

A táncos lábú főnöke karjaiba ájuló szóvivőnő szerint a fideszesekre szájzárat kell tenniük, nehogy úgy járjanak, mint Mádi László. A szájzár alkalmazását javasolhatta volna mindjárt a főnökének, de minden elvtársának is trágárkodás, hazudozás és vádaskodás ellen. De javasolhatott volna bilincset a kezükre, hogy megmaradjon a nemzet vagyona. Most már nemcsak bilincs, de börtönajtó is fog csukódni rájuk, ami egyesek esetében már meg is történt. Most pánikolnak a komszocik. Nagykoalíciót szeretne ez a senki által meg nem választott miniszterelnök, a kormány által gerjesztett válság továbbgerjesztője. Kivel szeretne koalíciót kötni? Kinek az égisze alatt szeretnék megúszni a felelősségre vonást? Csak nem annak a Fidesznek, amelyet mindenáron le akarta vadásztatni Kellerrel? Tényleg nincs határa a pofátlanságnak. Keller több száz milliót herdált el közpénzből pártjának megbízásából hamis vádaskodásra. Egyetlen pert sem tudott megnyerni és most kéne a védelmük? Védelem helyett jutalomban fog részesülni elvtársaival egyetemben. Egy épületben lesznek majd, ugyanis lopás mellett a hamis vádaskodást is börtönnel büntetik!

Czető Lászlóné, Bp.

Újragyarmatosítás

Alkotmányunk 61. paragrafusa szerint „mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra”. Ez nem az jelenti, hogy a hivatalos központi, kötelező irányvonalat kell szajkóznunk. A többpártrendszer pluralista társadalom. A saját mássági álláspontját minden állampolgár vallhatja, sőt, terjesztheti. Ehelyett mi van a valóságban? Óvatosság, félelem, kenyérféltés. Kisembereknél és nagy embereknél is. Az átkosban utáltuk a kötelező politikai fejtágítást, pedig általa az elvtársak jót is tettek velünk: kiképeztek bennünket kapitalizmus-ellenességre. Akkor bemutatták új hitüknek sötét bugyrait. Emiatt ma jól látjuk mai rendszerünk, a kapitalizmus lényegét: a kizsákmányolást. A szegény emberek és a szegény nemzetek kiszipolyozásáról van szó. Hatalmi ággá vált a tömegtájékoztatás. Eszközeinek többségét még mindig a vörösök birtokolják, de így se képesek egy fenékkel két lovat megülni: burzsujnak és proletárnak lenni egyszerre. Egy időben a világ tőkései jól éltek a nyílt, erőszakos gyarmatosításból. Ám a közvetlen gyarmaturalom már túl leplezetlen és átlátszó módja lett a szipolyozásnak. Új, ravaszabb kizsákmányolás az, ha a világkereskedelem módszerével szegényítik a kis népeket és gazdagítják a volt gyarmattartó országokat. A globalista Nyugat-Európa megtagadta keresztény gyökereit, amely többek között azt tanította: könnyebben jut át a tű fokán a teve, mint hogy a gazdag bekerüljön a mennyek országába. A világbékét ma leginkább a neokolonializmus és a szociális érzéketlenség veszélyezteti.

Ő. Á., Szeged

Ismétlés

„A szocialisták magányosan küzdenek a kopogtatócédulákért, mindennap találkozva azzal a társadalmi megvetéssel, amelyet joggal vívtak ki maguknak nyolcéves kormányzásuk eredményeként. Ám a pártszékházak nyugalmában a veterán, egyfogú szocialista szavazók kényelmesen összehordják a szocialista jelöltek ajánlószelvényeit.” Ekként nyilatkozott egyik szerzőjük a Demokratában a múlt hónapban. Ami szerintem sértő és felesleges. Miért kell gúnyolódni idős embereken, akik így vagy úgy leélték az életüket, többnyire becsületesen dolgozva, aprópénzért, de mindenesetre megteremtve azt az értéket, amit aztán az utolsó szögig el lehetett lopni az ún. rendszerváltás és kistestvére, a privatizáció során. Választások lesznek, miért kell most a „prolikat” bántani, akik most jöttek rá, hogy csúnyán átverték őket az úgynevezett elvtársaik a rendszerváltás hajnalán, amikor is elegáns módon törölve lettek a párt nevéből. Akikben hittek, most a panelt akarják a fejük fölül elbontani, akkor nem szép dolog fogatlan mivoltukkal élcelődni. 2002-ben az általam máig tisztelt Sz. Sz. Péter úr is hasonló módon nyilatkozott, akkor még a Magyar Fórum munkatársaként, amikor a választások végeredményét többek között a „fogatlan prolik” nyakába akarta varrni. Uraim, erre nincs szükség. Tessék inkább azzal foglalkozni, hogy lassan kiirtják Budapest „tüdejét”, hogy legyen helye a „kacsalábaknak”. S ha a fogatlanok feje fölül lebontják a panelt, akkor hogyan fog megvalósulni a demokrácia és a békés egymás mellett élés szép fővárosunkban?

A. P., Zalaegerszeg

Empátia

– Biztos vagyok benne, hogy meg fog érteni. – Jó, de kérem, tegye el azt a pisztolyt. – Bankrablás pisztoly nélkül? Az meg hogy veszi ki magát? – De idegesít. Így nem tudok igazán figyelni magára. – Rendben, de ha nem figyel, már veszem is elő. Szóval ez a szemét bankjuk fel akarja bontani a hitelszerződésemet, mert a törlesztéssel egy kis csúszásban vagyok. Fenyegetnek, ha nem fizetek, kilakoltatnak. Úgyhogy ebbe a reklámszatyorba azonnal rámoljon bele 118 600 forintot. Feltűnés nélkül. Egy rossz mozdulat és lövök. Illetve előveszem a pisztolyt és már lövök is. – Uram, megsúgom magának, láttam, hogy a pisztolyán, ott elől nincs is lyuk, az csak egy ócska játék pisztoly. – Sajnálom, ez volt a legolcsóbb. – Ugyan, ma már pár ezer forintért lehet kapni az igazira megtévesztésig hasonlítót. – Hát… lehet. – Na, figyeljen. Én az otthonvédők beépített aktivistája vagyok. Itt a pénz. Tettem hozzá még egy-két ezret, hogy legközelebb ne kelljen csúfoskodnia avval a fapisztollyal.

Keszthelyi István, Bp.

Cipőkarrier

Hruscsov még csak az asztalra csapta az ENSZ-ben. New York és a világ bámulatára. Bush elnököt cipővel megcélozni merénylet-kísérletnek minősült. Aszerint is büntették. Legújabban, néhány hónapja a belgrádi parlamentben „vágták oda”. Hogy milyen gyorsan divattá válik valami! Hol vannak már azok a boldog idők, amikor az urak még pezsgőt ittak hölgyeik cipellőjéből? Talán a globális méretű cipőterrorizmus megelőzése végett vetkőztetik le az emberiség túlnyomó többségét mezítlábra?

K. O., Szolnok

Fesztivál

A régi rómaiak tudták, mi kell a népnek: cirkusz és kenyér. Tudják ezt a mai miskolci szocik is. Elöljáróban kihallgattam a veteránok beszélgetését a várható programról, aztán kézen fogtam a gyereket, gyerünk a kocsonyafesztiválra! A Zöld Nyíl helyett fölülünk a Vörös Hernyóra, a leselejtezett bécsi villamosra (nyithatok-e cukrászdát Bécsben?) és bedöcögtünk a belvárosba. Elsősorban a háromhatvanas kenyérre voltam kíváncsi. Igaz, azt csak egy órán át kínálták, nehogy összeomoljon a város költségvetése. Az előre összeverődött tömeg miatt már állt a forgalom. Aztán kinyitották a boltajtót, indult a „vásár”. Amikor a kabátom fele nélkül előkerültem, a gyerek megkérdezte: Kaptál? – Nem – feleltem –, két lejárt kétforintossal akartam fizetni, de nem tudtak visszaadni. Na de oda se neki, mindjárt jön a békaeső. Meg is jelent egy helikopter, s marékszámra szórták belőle a plüssbékákat. A kabátom másik fele árán fogtam egyet. – Ez nem pislog – elégedetlenkedett a gyerek, pedig a türelmem már fogytán volt. Ennek semmi sem elég? Aztán hirtelen felvidultam: – Nézd csak, ott jön a Bajnai Gordon bácsi. Látod hogy pislog? Hiába, kampány idején ezek mindenre gondolnak!

M. S., Miskolc

Időzítés

A román titkosrendőrök rendet csináltak Magyarországon. Olvastam egy hírportálon, hogy „a magyar titkosszolgálat tudtával és beleegyezésével dolgoztak Magyarországon román beépített rendőrök.” Az akció ürügye valami hamis hajtási engedélyekkel kapcsolatos. A jogosítványokat romániai roma analfabéták számára panamázták Magyarországon. A hír néhány kérdést mocorogtat meg az agyamban. A magyar rendőrség és a titkosszolgálat mit csinál? Létezik-e a papíron kívül? Ez a román trükk nemcsak azért lett pont mostanra, a magyarországi kormányváltás előttre időzítve, hogy az oláh titkosszolgák hivatalosan is benn lehessenek a magyar titkosszolgálatokban? Nagyon Károlyi Mihályos ízű ez az egész!

T. O., Mikháza