Trianon 1.

A 90 évvel ezelőtt Trianonban megkötött békeszerződés és annak következményei a magyarságnak máig eleven tragédiája. Sok mindent megírtak már róla, de aki nemzete sorsa iránt nem közömbös, annak megkerülhetetlen tragédia. Trianonról emlékirataiban Horthy így ír: „Ausztria–Magyarország népei között, noha valamennyien egy táborban küzdötték végig a háborút, önkényes megkülönböztetést tettek, és míg az osztrákokat és a magyarokat háborút vesztett félnek tekintették, addig a cseheket, szlovákokat, lengyeleket, olaszokat, románokat, szerbeket, horvátokat és szlovéneket utólag felvették a győztesek sorába. Az első csoport része a jog fosztás lett, a második csupa kedvezésben és minden mértéket meghaladó zsákmányban részesült. Ebben a jogtalan osztozkodásban mi, magyarok szenvedtük a legsúlyosabb veszteséget.” A veszteség nagysága ismert, ebbe sok nép belerokkant volna. Erre a békeszerződésre mondta Fico, hogy örök és sérthetetlen. Trianon a ma felnövő nemzedéknek már történelem, de egyáltalán nem mindegy, hogyan tanítják nekik. Rákosi nagyvonalúan túllépett a tragédián, amikor kijelentette, az országtól elvett területek mindegy, hova tartoznak, a lényeg, hogy ezeken a területeken a szocializmust építsék. Magyarország történetéről egy 1973-ban írt könyvben Trianon problémakörét a szerzők szintén leegyszerűsítik: a magyar uralkodó osztályok sok évtizedes soviniszta politikájáért kellett az árat megfizetni. A történelmi Magyarország területén osztozott államok (tisztelet a kivételnek) kormányai a területek megszerzésétől soviniszta politikát folytatnak az azokon a területeken élő magyarokkal szemben. (Folytatás a következő számban)

Tégen László, Nagymaros

Vasút 1.

Az európai uniós tagság egyik eredménye, hogy lehetővé válhat egy szlovák–magyar vasúti fővonal kialakítása Balassagyarmaton át. Még folyt a vita Versaillesban, hogy hajózható-e az Ipoly. A békekonferencia kiküldött két szakértőt, akik repülővel bejárták az Ipoly völgyét. Arra sajnos lusták voltak, hogy a földön is megnézzék a terepet. Akkor éppen árvíz volt, és a két árvédelmi gát között szélesen hömpölygött a víz, amely a hullámtérben csak 30-100 centiméter mélységű volt. Így lett az Ipolyból még a Dunánál is szélesebb hajózható folyam… Emiatt az Ipoly-völgyi vasutat is kétfelé szakították, és az Ipoly völgyének fejlődését 90 évre megbénították… A vasút egyik ága Párkányból Csatán és Ipolyságon át Zólyomig haladt, a középső vonalszakasz ugyan nálunk maradt, de csak mellékvonali jelleggel, míg a felső, rövid végét Losonc miatt Csehszlovákia kapta meg. A békekonferencia még arra sem volt hajlandó, hogy Ipolyság város nyugati végén a csehszlovák vasút egy 1500 méter hosszú deltavágánnyal a várost kikerülje, pedig ez filléres ügy lehetett és némileg enyhítette volna a külpolitikai feszültséget… A magyar állam az Ipolyság–Drégelypalánk közötti hat kilométeres vonalszakaszon a gyenge forgalmat beszüntette és a vágányt felszedette… Most, amikor önállóvá vált Szlovákia is, és Magyarország is az EU tagja lett, meg lehetett szüntetni a vámhatárt. Ezzel szabaddá vált e két egymásra utalt ország közös vasútfejlesztése is. E napokban megkerestek szülőföldemről, az Ipoly menti szlovák–magyar régióból és kértek, hogy segítsek e két ország barátságának erősítésében. Nyugalmazott MÁV-főmérnökként megvizsgáltam a lehetőségeket, és meglepő eredményre jutottam, amely mindkét országnak kedvező lenne! (Folytatás a következő számban)

Hábel György, Budapest

A nyugdíjasokat lelövik, ugye? 2.

(Folytatás a 32. számból)

Egyszer nyugdíjas lesz az a magányos vasutas is, aki éhbérért, seprűvel a kezében próbált a közelmúltban váltót takarítani, mert 5 centi hó miatt megbénult a vasút, és azok is, akik a MÁV székházaiban, irodáiban jóval több bérért melegedtek, kvaterkáztak, és akiknek eszük ágában sem volt a váltótakarításban segíteni! A nyugdíjrendszer – és annak képtelenségei – ez ideig is bicskanyitogatóak voltak, most – igaz vagy sem, de nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja – egyes politikus urak a 70 éves nyugdíjkorhatár bevezetéséről fantáziálnak. Ezzel kapcsolatban csak egyetlen dologra hívnám föl a figyelmet: próbáljanak meg a törvény megalkotása előtt gondolkodni. Gondolkodni, még akkor is, ha korban messzi vannak még a nyugdíjaskortól, s ha közben a megerőltetéstől megfájdulna a fejük. Más dolog nyáron hűtött, télen fűtött irodákban üldögélni, ezt akár hetvenéves korig is lehet űzni, és más 2-3-4 műszakban vasár- és ünnepnapokon is helytállni, és megint más az építőiparban, a szövő- és fonógépek mellett minimálbérért dolgozni! Úgy gondolom, hogy a „rendszerváltással” sikerült a társadalmi igazságtalanságokat az emberi tűrőképesség határáig fokozni, itt az ideje, hogy valóban elgondolkozzunk a tényeken!

P. R., Zalaegerszeg

Változó szomszédság 3.

(Folytatás az előző számból)

A jogelőd szlovák állam tehát az 1938-ban megvont határtól északra létezett. Ugyanakkor tény, hogy a háborút megnyerő szövetséges hatalmak Csehszlovákiát tekintették győztes államnak. Azt a háború alatt fiktíven létező államot, melynek kormánya Londonban, majd Moszkvában működött. A szlovák állam jogutódja azonban nem győztes állam, sőt olyan vesztes állam, mellyel a győztesek ez ideig a békét sem kötötték meg. A jogutód állam nemzetközi elismerésének feltétele tehát az lehetett volna, hogy vele a győztesek megkötik azt a békét, melyet velünk 1947-ben kötöttek meg. Az pedig nyilvánvaló, hogy az új Szlovákia számára területi kérdések tekintetében kizárólag a jogelőd 1939 és 1945 közötti területe lehetett volna – és lehet – a tárgyalási alap. Azért a realitások talaján maradva nyilvánvalóan figyelembe veendő körülményként jött volna számításba az, hogy időközben az etnikai viszonyok változtak. Ennek tényszerűségét nem érinti az, hogy a változás nagyrészt a kommunista csehszlovák állam politikája – reszlovakizáció, betelepítés, a magyarok Szudéta-vidékre hurcolása stb. – eredményeként állt elő. (Folytatás a következő számban)

Domonkos László, Diósd

Tót atyafiak

A szlovákok – vagy magyarul, a tótok – 17 éve rátenyereltek arra a földre, amit mi, magyarok a segítségük nélkül védtünk a törökök ellen cirka 150 évig. (Úgy látszik, hogy ezt csak azért tettük, hogy ők ott közben vidáman elszaporodhassanak.) Ma már a mellüket verdesik (meg az ott élő magyarokat), azt hangoztatva, hogy a Szent Korona alá tartozó hon felvidéki része kizárólag az ő tulajdonuk. Ezt régebben nem így látták. Még 1976-ban történt, hogy egy téli napon páran úgy döntöttünk, csinálunk egy felvidéki körutat: Budapest–Pozsony–Kassa–Budapest. Este Nyitrán megháltunk. Másnap olyan hóviharba kerültünk és olyan hideg lett, hogy útközben a szegény sofőrünket sajnálva helyette is pálinkáztunk, nehogy megfagyjon. Végre este 8 körül bekecmeregtünk Kassára. Egy ottani magyar fiú vezetésével egy helyi kocsmába mentünk, ami akkora volt, mint egy lovarda. Ott összeültünk két öregúrral (régebben Budapesten nyomdászok voltak), én meg közben egy kéretlenül mellém telepedő rendőrt is kikaptam, aki állandóan azt duruzsolta a fülembe, hogy ő szlovák és csak erőszakkal tanították meg magyarul. Mondtam neki, hogy sebaj, az a lényeg, hogy megértjük egymást. Közben a szomszéd asztalnál pár tót atyafi olyan bánatos nótákat kornyikált, hogy majdnem elsírtam magam. Amikor a pincérnő leintette őket, pár percig kussoltak, de utána újra elkezdték a kesergést. Mi közben először csak halkan, majd bemelegedve, az egész kocsmát teleordítva elkezdtünk danolászni. Természetesen irredenta dalokat. A pincérnő időnkét odajött és megkérdezte, hát azt ismerik-e, hogy…? Ismertük. Éjfél körül kimentem a klotyóra, ami az udvar távoli sarkán volt. Visszafelé látom, hogy 5-6 fickó engem bámulva álldogál az udvar közepén. Na, mondom magamnak, Kónya Béla, itt most szét fogják verni a mocskos magyar pofádat. Mivel vissza csak feléjük mehettem, odaérve békítőleg megkérdeztem: mi van, fiúk? Az egyikük: Hát, csak azt szeretnék, ha a Krasznahorka büszke vára nóta szövegét még egyszer elmondanám nekik.

Kónya Béla, Budapest

Új urak

Az 1989-es oláhiai gengszterváltáskor (apparatcsikcsere), az FSN (Nemzeti Megmentési Front) vette át Oláhia jobbításáért a hatalmat a Ceausescu-diktatúra markából. A FSN-ből lett az összes mai oláhiai párt, beleértve az RMDSZ-t is. Ezek a pártok 20 év alatt szétlopkodták az országot, tagjai szégyentelenül meggazdagodtak. (Még 1995-ben mondta egy bundestagos képviselő, hogy annyi javat, mint amennyit Frunda összehordott portájára 5 év alatt, Németországban 2 élet alatt se tudna összeszedni mint parlamenti képviselő!) Na, most ezek a „becsületes” emberek a lopott holmijaik által keletkezett károkat a nyugdíjasokkal és a költségvetésből, a nem jól fizetett kispénzű emberekkel (tanárok, közalkalmazottak, orvosok stb.) szeretnék megfizettetni fizetéselvonással és áfaemeléssel. A nap alatt nincs semmi új, az új urak is mindig másokkal szeretik megfizettetni számláikat.

TO., Mikháza