Felelősség

Amikor húsz év után végre elbúcsúzott tőlünk a főváros rákfenéje, búcsúzóul mondott egy-két veretes mondatot, mint például: „A főváros költségvetése stabil”. Talán stabilan tátong az ürességtől, esetleg stabilan fel van töltve hitellel az állampolgárok terhére. Merthogy soha nem hallottunk mást tőle, mint azt, hogy nincs pénz. De hova lett az adófizetők pénze? Botladozunk a kátyúkban gyalogosan és gépjárművel, omladoznak az épületek falai, veszélyben van a 4-es metró folytatása, fulladozunk az adósságban (és a szmogban) – de mindezek ellenére Demszky szerint stabil a főváros költségvetése. Olyan ez, mint a kómában fekvő beteg. Orvosa szerint az állapota súlyos, de stabil. Aztán a beteg jobblétre szenderül. (Az pedig még stabilabb?) Természetesen Demszky nem felelős a budapesti állapotokért, legfeljebb politikailag – tudtuk meg tőle. Azt aztán könnyű vállalni, hiszen a gyakorlatból és Szolzsenyicintől tudjuk, hogy a kommunisták soha nem felelősek a tetteikért. (Azt már csak én teszem hozzá, hogy a kommunistából átvedlett szabad demokraták sem). Ideje lenne ennek véget vetni és felelősségre vonni Demszkyt, mert akár a tudatlansága, a város vezetéséhez nem értése vagy a liberális felfogása döntötte kómába a fővárost – a városigazgatásban, a gazdálkodásban elkövetett tévedéseiért, bűneiért felelősségre kell vonni. Őt és a bűntársait is.

Czető Lászlóné, Bp.

Gyanakvás

Dr. Prugberger Tamás Örökölhető-e a fájdalom? című Demokrata-írásában (36. szám) azt taglalja, hogy egy holokauszt-mártír és 98 leszármazottja perelheti-e a magyar bankokat és a magyar államot. A témakör néhány aspektusára reflektálnék: A per gondolata az abszurditás határát súrolja. Megdöbbentő, és elképzelhetetlen, hogy legyen olyan bíróság a világon (még ha történetesen Chicagóban van is), amely komolyan vesz egy ilyen perindítást. Felmerült a cikkben, ha és amennyiben az USA-beli bíróság elveti az ügyet, akkor a hágai Nemzetközi Bírósághoz fordulnak. Az európai döntések sajnos általában a magyar fél számára kedvezőtlenek. A perrel kapcsolatos elemzések vetik fel azt a gyanút, hogy a per politikai időzítésű, amennyiben az USA célja az lenne, hogy a Fidesz–KDNP lehetőleg lépjen koalícióra a LMP-vel (A választások alkalmával az USA nagykövet asszonya elsőként a LMP stábját látogatta meg.) Mindez erősíti azt a vélelmet, hogy az SZDSZ megsemmisülése után a semmiből emelkedett ki az LMP és némi színeváltozás után a parlamentben termett egy liberális párt.

Husz Mariann, Budapest

Blabla-műsor

Pittyegek a sportcsatornák között egyik vasárnap délelőtt, de sehol semmi érdekesebb esemény. Van egy olyan rögeszmém, hogy a versenyt szeretem, az eseményt – a kerítő-körítő-kedvcsináló-jópofizó-szakértőreklám-beszélgetéseket nem. Most épp ilyet „kaptam ki”. Heti Helyzet címen a sportriporternő-műsorvezető három újságírófélével beszélgetett. Egyikőjük, egy Supermen bece- vagy csúfnevű egyén egy régi focieseményt felidézve azt mondta: „…pedig a labda nem is ott tartózkodott”. A fene se várja el egy újságírótól, hogy normálisan fogalmazzon, azok a régi szép idők már elmúltak, egyébként is elég, ha jól „adja el magát”, hisz vadkapitalizmusban élünk. Egyetlen bajom volt ezzel, az is a sajátom, hogy éppen fönn tartózkodtam a Sport 1-en. Úgy kell nekem. Jobb lett volna egy olyan adón tartózkodni, ahol egy focilabda is tartózkodik – csak hát csak nem sikerült. Volt egy sor pletyka és „érdekesség” is a műsorban, s most már – nekikeseredve – tovább néztem az adást. A másik „helyzete a hétnek” az volt, hogy valamelyikük mesélt egy USA-beli versengésről: abban versenyeztek, hogy adott idő alatt mennyi akármit tudnak bezabálni a versenyzők. A másikuk szellemesen megjegyezte, hogy ott aztán jócskán lehetett „osztrigázás, fingóverseny stb.” (Bocsánatot kérek a finomabb olvasóktól a gusztustalanságért). Megjegyeztem: Heti Helyzet, Sport 1. Okulok az esetből. Egyébként szoktak sporteseményeket is közvetíteni. Csak ugye ott meg egyéb „szakértők” kommentálják az eseményeket. És akármilyen fejlett is a technika, egyelőre nem tudom úgy kiiktatni a kommentátorok dumáját, hogy a közönség hangja megmaradjon.

P. Zs., Budapest

Tájékoztatás

– Ne haragudjon, tisztelt uram, de hadd kérdezzem meg, mi a foglalkozása. – Festő-mázoló vagyok, de van egy szögbelövő-tanfolyamom is. – Szóval pénzügyi-befektetési felsőfokú szakvizsgája nincs? – Micsoda?… Az nincs. – Akkor mondja, mi az, ami nem világos önnek? – Hát úgy az egész. Öt év alatt visszafizettem maguknak ötmilliót és a tartozásom a felvett hétmillióról hét és félre növekedett. Ezt a józan paraszti eszemmel nem értem. – Ez a baj. A józan ész ide kevés. Ezt tapasztaljuk a többi ügyfelünknél is. Hallott már a gazdasági világválságról és a nemzeti valutánk romlásáról? – Persze hogy hallottam. – Akkor meg mit akar? Hogy a bank menjen tönkre? – Isten őrizz. Csakhogy így én megyek tönkre. – No jó, elmagyarázom. A forintromlás mellett maga nem gondol a hitelállományát folyamatosan karbantartó, héttizedes koeficiensre, amivel nem szorozni kell, ahogy sokan gondolják, hanem osztani. Aztán figyelmen kívül hagyja a bankunknak az árfolyamhullámzást kiegyenlítő jutalékát, a havi helyesbítési tényezőt, valamint a permanensfluktuáció-hányadost is. Az egyéb kiigazító indexekkel már nem terhelem, mert nem szakmabeli. De higgye el, számítási hiba nálunk nem fordulhat elő. No, most már világos? – Hát nem is tudom… – Akkor köszönöm, hogy megtisztelt a bizalmával és hozzám fordult. Remélem elégedett a tájékoztatásommal, s azt is, hogy még sokáig a bankunk kedves, megbecsült ügyfelei között tarthatjuk nyilván. Jó egészséget és sok sikert. Viszontlátásra.

Keszthelyi István, Bp.

Szobrok

Nem is olyan régen olvastam az újságban, hogy Károlyi Mihálynak még mindig ott díszeleg a szobra Budapesten és akadnak jeles, ma élő emberek, akik az eltávolítása ellen kézzel-lábbal hadakoznak. Sorsközösséget vállalnak a Károlyi Mihályokkal, Kun Bélákkal, Szamuelykkel stb. akiknek tetemes részük volt a trianoni gyalázatban. Én csupán azon csodálkozom, hogy jó magyar szokás szerint mi még mindig latolgatunk, sőt félünk attól, hogy helyre tegyünk bizonyos dolgokat. Ahelyett hogy csákányt meg lapátot fognánk, hogy a szobrot oda tegyük, ahová való! (Ahogy azt egyes szovjet utódállamokban meg is tették.) Olyan nagyszerű embernek pedig, aki magyarnak is, politikusnak is kiváló volt, gróf Tisza Istvánnak pedig tudtommal nincs szobra Budapesten. Vagy például az elfelejtett mártír, gróf Esterházy János neve sem eléggé ismert, holott életútját, állhatatosságát, megingathatatlan magyarságát és emberségét ma sokak elé példaként lehet állítani. Ma viszont Budapesten még mindig szobra van a hazaáruló, gyilkos L. Györgynek, emlékműve a megszálló Vörös Hadseregnek, emléktáblája a bolsevik, terrorista Ságvárinak és sétánya a „magyarságért annyi mindent tevő” svéd kommunistának, Olof Palménak, de Esterházy Jánosnak semmi sem állít emléket. Igaz, ő csak egy igaz magyar volt…

A. P., Zalaegerszeg

Megélhetés

Őszintén bevallom, amióta a szociál-liberális (azaz a vidám kommunista) kormányunk Kuncze Gábor jóvoltából rábólintott a húszezer forint alatti lopások, azaz a „megélhetési bűnözés” jogosságára, azzal gyakorlatilag és sunyin a becsületes emberek nyakába zúdította a becstelen emberek élethez való jogának a biztosítását. Bevallom, azóta – kisnyugdíjasként – én is megélhetési bűnöző szerettem volna lenni. Évekig tipródtam, hogy és hol is kezdjek hozzá, mit lopkodjak el másoktól, de mire ráállítottam volna a lelkemet erre, hát jön ez a fránya Orbán-kormány és igyekszik megszüntetni ezt a fogalmat. Pedig már azt is tervbe vettem, hogy csak a gazdagoktól fogok lopkodni, persze csak napi párszor húszezer forint alatt, és ha menni fog az üzlet, akkor a szegények javára még a nyugdíjamról is – kell a kutyának az a pár forint – lemondok. No, de csak vicceltem, mert inkább szomorú vagyok, hogy a volt Gyurcsány-, Bajnai-kormánynak volt pofája ezt – mármint a megélhetési bűnözés jogosságát – tudomásul venni. Habár a mondás szerint mindenki magából indul ki.

Kónya Béla, Budapest

Előd

Előd nem egy Álmos gyerek. Huncut szeme csillog, lerí róla, hogy folyton valami tréfán töri a fejét. Néha úgy tűnik, mintha Tas lenne. Ittas. Egyszer lógatni akar, máskor meg karikás ostort visz a házelnöknek. Jópofizik. Miért ne tögyem, ha Töhötöm – gondolja. A Huba persze nem benne van, hanem a választóiban. Ők szavaztak rá. Igaz, akkor még nem sejtették, hogy ebből Kond is lehet. De még semmi sincs veszve. A következő választásokon majd törölhetik a hülyegyereket. Feltéve, ha kijózanodnak két mákony között. Akkor aztán vége egy államférfiúi karriernek és pont. Azazhogy Ond.

M. S., Miskolc