Hirdetés

A felcímben megjelölt cikkükhöz (6. szám) kívánok néhány gondolatot fűzni. 86 éves vagyok, általános iskolai matematika–fizika tanárként dolgoztam 43 éven át. Nyolc évig középiskolában is tanítottam, voltam igazgató és tanulmányi felügyelő is.

Ismeretes, hogy tanítványaink családi, anyagi és intellektuális helyzete sok szinten jelentkezik, miközben közoktatásunk általánosított sablonokra épül.

A szülők dolgoznak, a gyerekek többnyire felügyelet nélkül maradnak, így az általános iskolában nagy szükség volna az egész napos rendszer megteremtésére, amely a tanítványok képességeinek egyenletes kibontakozását segítené. Tanulószoba jelenleg hol van, hol nincs, többnyire gyermekmegőrzőként funkcionál.

Az örökölt képességek széles skálán mozognak, az ehhez való igazodás lenne a megoldás. Alapfeltétel az egyes szinteknek megfelelő, differenciális csoportok létrehozása, amelyekhez olyan létszámú tanári közösség állna készenlétben, amilyet a tanulók tudásszintje megkíván. Az élet támasztotta nehézségeket csak „rugalmas szelektivitással” lehetne kivédeni, tehát a tanulók képességeihez igazított képzési feltételekkel. Ehhez növelni kellene a tanárok, tanítók létszámát.

Örömmel vehetjük tudomásul, hogy beindult nálunk egy átrendeződés, javulás. Biztató, hogy az elmúlt évtizedben a hátrányos körzetekben több mint száz tanoda kezdte meg működését, többnyire egyházi szervezésben. Túl kell lépnünk az életkorhoz és osztálykeretekhez merevedett képzésen!

Fő feladatként az intézményi feltételeket is meg kell teremteni. Hátrányos helyzetű vidékeken 1. bentlakásos óvodát-iskolát, 2. iskola-előkészítő évfolyamot, 3. egész napos iskolát alsóban és felsőben. A segítés nem hátrányos megkülönböztetés!

Korábban írtuk