Hirdetés

A kormánypárti politikus azt mondta, hogy a közbeszerzési bírsággal és kötbérrel, valamint az elvesztett európai uniós forrásokkal együtt már 118 millió forintos hátrányt okozott a „dollárbaloldali vezetés” a kerületieknek.

„További kár érheti még a terézvárosiakat a folyamatban lévő eljárások kapcsán”

– fűzte hozzá.

Kovács Balázs hangsúlyozta, hogy Soproni Tamás (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) polgármesternek és Terézváros „dollárbaloldali vezetésének” rendkívüli képviselőtestületi ülésen kell tisztáznia, hogy „ki a felelős” a történtekért.

A politikus szerint Soproni Tamáséknak többek közt arra is választ kell adniuk, hogy milyen módon lesz megtérítve az okozott kár, miért hagyták figyelmen kívül a jogsértésekre való korábbi figyelmeztetéseket, miért mondtak le 35 millió forint jogszerű kötbérről, más esetben is csak a kötbér négy százalékát kérték-e el, illetve hány esetben módosították utólag a közbeszerzési szerződéseket.

Kovács Balázs jelezte: a rendkívüli ülést jövő keddig kellene összehívnia Terézváros polgármesterének, de „erre a meghívó a mai napig nem érkezett meg”.

Korábban írtuk