975 éve értetek

Bizonyos, hogy már Szent István király idején létezett keresztény közösség a Duna bal partján, mondja Aranyossy Mihály, a plébánia turisztikai igazgatója.

– Templomuk az egykori Római Birodalom tábora parancsnoki épületének helyére épült. Ebben temették el 1046-ban a vértanúhalált halt Szent Gellért püspököt is. Igaz, I. András király a szent püspök testét püspöki székhelyére, Csanádra vitette.

Mint Aranyossy Mihály kifejti, a középkor komoly virágzást hozott a közösség és a XII. századra immár háromhajós, zárt szentélyű, kéttornyú, román stílusú templom életébe. Nem csak az élőket fogadta be. Temetkezési hely lévén az itt örök nyugalomra helyezettek és a régészeti feltárások révén napvilágra került sírhelyek magyar, német, szláv nevei bizonyítják, soknemzetiségű közösség dicsérte itt Istent.

A tárgyi emlékek azt igazolják, hogy tehetős emberek alkották a plébániai közösséget – mondja Osztie Zoltán plébános.

– A Pesten működő céhek versengtek azért, hogy oltárt építhessenek a templomban, és gondozhassák azokat. A serfőzők, a halászok, a csizmadiák, kereskedők és mások összesen húsz oltárt állítottak akkoriban.

– Tudni kell – idézi föl Aranyossy Mihály –, hogy IV. Béla királyunk Pest városának adományozta a templom épületét, vagyis kegyúri templom lett. Egészen 2022 májusáig az épület a főváros tulajdonában állt. Ám sokat köszönhet a közösség annak is, hogy miután ez volt Pest főtemploma, plébánosa egyben a királyi udvarnak is papja volt. Az udvar által foglalkoztatott művészek és mester­emberek dolgoztak itt is, műemlékeink az ő több száz éves alkotómunkájukat dicsérik.

A közösség erejét, a plébánia jelentőségét az is mutatja, milyen komoly szerepet játszott a templom az ország életében. Otthont adott két királyválasztó országgyűlésnek is, itt választották királlyá Hunyadi Mátyást, mielőtt a Duna jegén a nép közfelkiáltással fogadta volna el őt. Az igazságos Mátyás később idejárt szentmisére, amikor a mai Orczy-kert helyén álló vadászkastélyában időzött. Ugyancsak itt volt az a királyválasztó országgyűlés is, amely trónra emelte Ulászlót.

Ám azt talán csak a Jóisten tudja, hogyan vészelte át a plébánia közössége a török időket, amikor a templom hátsó része rommá lett, szentélyében pedig dzsámi működött. Ennek emléke ma is látható egy, a szentélyben lévő imafülkében.

A közösség túlélte a hódoltság korát, és hittel, munkával, érseki, városi és királyi segítséggel közel százötven év alatt újjáépítette templomát. Az új virágkor talán a XIX. században jött el a hívek és a templom életében. Itt esküdött örök hűséget Meszlényi Teréziának Kossuth Lajos. Itt tartotta hangversenyeit és vezényelte a kórust Liszt Ferenc, aki 1858 és 1871 között gyakran szállt meg a plébánia épületében, sőt hét évig itt is lakott.

A közösség erejét azonban leginkább az mutatta meg, ahogyan megadta a végtisztességet Széchenyi Istvánnak. Mint a korabeli újságok megírták, 140 fős énekkar énekelt, a körmenetet Scitovszky János püspök vezette, és 400 egyetemi hallgató állt díszsorfalat a búcsúztatáson, amelyen több ezer pesti polgár rótta le kegyeletét a legnagyobb magyar előtt.

A XIX. század második fele a történelmi emlékek feltárásával, számbavételével és restaurálásával telt el. A munkálatokat Rómer Flóris és Steindl Imre vezette. 1895-ben ugyan felvetődött, hogy az Erzsébet híd építése miatt lebontják vagy arrébb viszik a templomot, de végül szerencsére nem történt meg. Így a II. világháború pusztításai már eredeti helyen érték az épületet. A világégés után, mint Osztie Zoltán plébánostól megtudjuk, a templomot helyreállították. A lelkeket ért sebek begyógyítása azonban már a plébánosra, dr. Balázs Lajosra maradt. A kommunista hatalomátvétel után ő volt az a városszerte ismert pap, aki zárt ajtók mögött misézve tartotta a lelket a hívekben, akik a főváros számos kerületéből sereglettek ide.

Mindehhez erőt adhatott neki az a szent ereklye is, ami a pálosoknak köszönhetően került ide a hatvanas évek elején: Jézus Krisztus keresztjének egy kis darabja.

Az Erzsébet híd lábánál álló főplébánia-templom és a hozzá tartozó közösség ma sincs egyszerű helyzetben. A budapesti belváros mára szinte kiürült, a hívek negyven kilométeres körzetből járnak szentmisére, és közösségeiben megélni az összetartozás érzését, felelősségét. Osztie Zoltán plébános és Aranyossy Mihály turisztikai igazgató azonban derűsen szemléli a dolgok alakulását. Annak ellenére, hogy a templom környezete, amely a főváros kezelésében van, talán még sosem volt olyan elhanyagolt, mint az utóbbi két évben.

Mint Aranyossy Mihály mondja, a templom rendezett, áttekinthető, és látogatható, hiszen meg kell mutatni a világnak azt a tömérdek régészeti kincset és emléket, ami itt felhalmozódott az évszázadok alatt. A rend fenntartását, a turisták eligazítását, kalauzolását a plébániai közösség önkéntesei végzik, akik nyugdíjasként vagy munka mellett látják el a templomi szolgálatot. Kulturális programok, koncertek éltetik tovább azokat a tradíciókat, amelyeket a nagy elődök az utódokra hagytak.

– A turisztikai és kulturális hagyományok továbbéltetése fontos számunkra – így Osztie Zoltán –, ám a templom elsősorban szentély, vigyázunk, hogy megmaradjon a keresztény lelkiség helyszínének. Arra törekszünk, hogy e három szerep egyensúlyban legyen, ezért magas színvonalú liturgikus élet megteremtésére a célunk. A plébániához öt templom tartozik, de csak a miénk húsz közösségnek ad otthont, pici gyerekektől az aggastyánokig. Mindannyian tudjuk, milyen értékes kincsnek vagyunk az örökösei.

– Azzal is tisztában vagyunk – teszi hozzá Osztie Zoltán –, hogy mi csak egy szem vagyunk abban a kétezer éves láncban. És átérezzük azt a felelősséget, amit a plébániai közösség közel ezeréves története ránk ró. Meg kell őriznünk és tovább kell adnunk a hagyományt, a hitet, mert csak így lehet jövőnk.