Fotó: MTI/Mohai Balázs
Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke beszédet mond a Demokratikus Koalíció (DK) XI. kongresszusán a Kongresszusi Központban 2021. augusztus 29-én
Hirdetés

Lemondása után, 2009-ben bárki azt hihette, hogy Gyurcsány Ferenc politikai pályafutása véget ért, hatalmas volt az elutasítottsága – idézte fel a korábbi időszakot a Magyar Nemzetnek Deák Dániel, majd hozzátette: senki nem gondolta volna, hogy végül ő lesz a balliberális oldal vezetője. A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint Gyurcsány Ferenc a balliberális térfélen eluralkodott intellektuális válságot használja ki.

A kilencvenes években olyan miniszterelnök-jelölttel tudtak nekifutni a választásoknak, mint Horn Gyula, aki négy nyelven beszélt, és komoly nemzetközi kapcsolatrendszere volt. Ehhez képest most várhatóan olyan jelölttel áll elő a baloldal, aki nem beszél idegen nyelvet, és akinek – egyes képes beszámolók szerint – még a saját nevének a leírása is gondot okoz – hangsúlyozta Deák Dániel.

„Összességében az látszik, hogy a balliberális oldalon nincsen előremutató gondolat, nincsen olyan szereplő, akinek lenne országvezetési víziója, hosszabb távú stratégiája. Ezt a kiüresedést hajtja a saját malmára Gyurcsány Ferenc, aki már az ötödik és hatodik lépést is előre látja”

– vélekedett Deák Dániel.

A politológus szerint a bukott kormányfőnek nincsenek mély gondolatai az országról, pusztán a hatalomtechnikában ügyes, 2011-ben kilépett az MSZP-ből, majd létrehozta a saját pártját, ami 9 év alatt a balliberális oldal vezető erejévé vált.

„Várhatóan a Demokratikus Koalíciónak lesz a legnagyobb frakciója a baloldali térfélen 2022-ben, neki köszönheti majd a frakcióját az LMP, az MSZP és a többi kisebb párt. A volt kormányfő kegyén múlik, ki mennyi helyet kap a közös választási listán”

– nyilatkozta a XXI. Század Intézet vezető elemzője.

Gyurcsány Ferencnek ugyanakkor még a saját politikai térfelén is nagy az elutasítottsága, ezért tesz ki más politikusokat a kirakatba, rajtuk keresztül igyekszik visszaszerezni a korábbi befolyását az országra. Erre tökéletes báb Karácsony Gergely, aki mögött nincs erős párt, ezért függ a DK-tól és a többi balliberális párttól. Karácsony Gergely Gyurcsány Ferenc politikai foglya, aki a miniszterelnöki pozícióért cserébe ment bele mindebbe – vélekedett Deák Dániel.

A teljes cikk további részletekkel a Magyar Nemzet oldalán olvasható.

Korábban írtuk