Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke videonyilatkozatában hangsúlyozta, lassan fél éve, hogy „Korózs Lajos lebukott a gyalázatos kamuvideójával”, a szocialista politikus odáig ment, hogy „egy álmentős kóros hazudozóval forgatott videót, hogy lejárassa a mentőket és a védekezésben részt vevőket”.

Hirdetés

„A kamuvideót aztán az egész baloldal kórusban hirdette és annak ellenére, hogy lebuktak vele, Korózs Lajos azóta sem kért bocsánatot, ráadásul az egész baloldal azóta is falaz neki” – tette hozzá.

Nacsa Lőrinc elmondta, Korózs Lajost többszöri kérésük ellenére az Országgyűlés népjóléti bizottságának éléről sem hívták vissza, „pedig egyértelmű, hogy teljesen méltatlanná vált a tisztségre”.

Kiemelte, miközben egész Európában egyre kritikusabb a koronavírusjárvány-helyzet, a „magyar baloldal továbbra sem segít, inkább a kamuzást és Korózst választotta”.

Korábban írtuk

„Azzal, hogy falaznak a kamuvideós Korózs Lajosnak, beismerik, hogy valójában őket nem a járvány érdekli, hanem a hatalom és ezért mindenre képesek: kamuvideókat és álhíreket gyártanak, egyfolytában kamuznak, nem támogatják a védelmi intézkedéseket, nem szavazták meg a védekezéshez szükséges forrásokat és lejárató kampányt folytatnak Magyarország ellen” – fejtette ki.

A „baloldal a járvány kezdete óta mást sem csinál, csak hazudozik és próbál hangulatot kelteni: az egyik a kórházakról hazudik, a másik a vakcináról, a harmadik a mentőket, a negyedik a rendőröket támadja, az ötödik pedig kamuzik a tesztekről” – fogalmazott a kereszténydemokrata politikus.