Potápi Árpád János hangsúlyozta: 2010 óta alapvetően megváltozott a magyar kormány diaszpórapolitikája, a magyar közösségeket számon tartják, számítanak rájuk és tevékenyen bevonják a mindennapi közös teendőkbe. Kifejezetten a diaszpórának szóló programokat indítottak el és működtetnek, külön pályázat keretében támogatják szervezeteiket és a hétvégi magyar iskolákat.

Hirdetés

Kiemelte: az elért eredményeket csak együtt tudják megvédeni, egységesen, cselekvő nemzetként tudnak ezután is gondolkodni és tenni.

Potápi Árpád János arra biztatott, minél többen vegyenek részt az országgyűlési választásokon április 3-án. Aki még nem regisztrált, március 9-éig tudja ezt megtenni, és a külhoni magyarok levélszavazatainak legkésőbb a szavazás napján 19 óráig kell visszaérkeznie – jelezte.

Az államtitkár az ötödik alkalommal megszervezett találkozón rámutatott: a hétvégi magyar iskolák oktatóiból, vezetőiből, pedagógusaiból mára egy cselekvő, a közösségükért, a gyerekekért, a fiatalokért tenni akaró közösség alakult ki, folyamatos a világ magyar iskolái között az együttműködés.

Kiemelte: minden magyar iskolát számon tartanak, és évente 300 ezer gyermek számára teszik lehetővé a minőségi magyar oktatást a Kárpát-medencében és világszerte. Hozzátette: „cselekvő nemzet vagyunk”, az elmúlt 12 évben nagyon erős magyar intézményrendszert építettek fel, gondoskodnak a magyar közösségekről, a szülőföldet megtartóvá tették és teszik.

A bölcsődétől a felsőoktatásig támogatják a külhoni oktatási intézményhálózatot, 2016 decemberétől a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program négy üteme valósult meg, eddig több mint 900 óvodát, bölcsődét tudtak felújítani, építeni. A Szülőföldön magyarul programban évente 220-250 ezer diák vesz részt, a támogatásokat kiterjesztették a bölcsődétől a diploma megszerzéséig.

A Határtalanul! tanulmányi kirándulási programban félmillió magyarországi diák vett már részt, és az egyetemisták 78 százaléka nyilatkozott úgy, hogy járt már határon túli magyarlakta területen és 62 százalék mondta, hogy napi szinten egy vagy több diáktársával tartja a kapcsolatot.

Kitért arra is, hogy 2010 óta több mint 5 ezer kulturális intézményt, szervezetet, illetve programot támogattak. Jelenleg 82 nemzeti jelentőségű intézmény, 12 nemzeti jelentőségű program és 270 tevékenység részesül közvetlen támogatásban.

Szólt arról, hogy a Mikes Kelemen program a zárószakaszához érkezett, eddig közel 5500 doboz tért haza veszélyeztetett hagyatékként.

Segítik a történelmi egyházak hitéleti, oktatási és szociális tevékenységét is, az elmúlt 12 évben a Kárpát-medencében 3000 templom, egyházi intézmény, közösségi tér felújítása, építése valósulhatott meg, ebből 1600 a Kárpát-medence külhoni részén.

Egyre fontosabb területté vált a sport és az egészséges életmód támogatása, határon túli sport akadémiákat indítottak, a futball, a jégkorong és a birkózás területén, támogatják a téli sportokat, és második ütemben indul a lovasegyesületek segítése is Erdélyben.

Emellett gyermekgyógyász, védőnői hálózatot építettek, építenek ki, tanya és falugondnoki szolgálatot indítottak külhonban is. Összegzése szerint a legfontosabb feladat, hogy a magyarságot úgy tudják támogatni, hogy szülőföldjükön tudjanak boldogulni.

Szilágyi Péter, nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos arról beszélt, hogy – a világjárvány miatt – ismét a virtuális térben rendezik meg a találkozót. Az online térnek köszönhetően ugyanakkor még több iskolát hívhattak meg a rendezvényre.

A mostani találkozón – a Cselekvő nemzet évében – 157 szervezet képviselteti magát – ismertette, megjegyezve: a találkozó évről évre egyre népszerűbb.

Kitért arra, hogy mintegy 250 hétvégi iskola működik a diaszpórában a járvány ellenére is, és számos hétvégi iskola alakult, például Svédországban, Ausztriában, Kanadában, Kolumbiában, sok helyen hibrid oktatást valósítanak meg.

Beszámolt arról, hogy a győri Széchenyi Egyetem Apáczai Csere János karával együttműködve továbbképzést indítottak a diaszpórában magyar nyelvet és kultúrát oktatóknak. 2021-ben harmincan végezték el a képzést, amit idén is meghirdetnek az államtitkárság támogatásával. Az online tananyag-megosztó felületet szintén a karral közösen működtetik, a felület hamarosan megújul, az információk még könnyebben elérhetők lesznek. Újdonság még, hogy áprilisban projektírás pedagógiai módszertana workshopot tartanak.

Kiemelte: két pályázati felhívást tettek közzé a diaszpóra számára. A nemzeti újrakezdési program felhívásban működésre, fejlesztésre, és eszközbeszerzésre, a másik pályázatban programok és rendezvények támogatására lehetett kérelmet beadni. Az elsőre 172 intézmény, a másodikra 183 intézmény adott be pályázatot, ezek kiértékelése zajlik.

Kitért a diaszpóra iskolatáborokra is, ezeket reményeik szerint 2022-ben folyamatosan megrendezik valamennyi kontinensen a Külföldi Magyar Cserkészszövetség közreműködésével. A diaszpóra felsőoktatási ösztöndíj-programban 61 fiatal kezdte meg tanulmányait a 2021/22-es tanévben, ez a program is folytatódik.

Korábban írtuk