Fotó: MTI/Lakatos Péter
Szalay-Bobrovniczky Vince
Hirdetés

Szalay-Bobrovniczky Vince azt mondta, a kormány meg van győződve arról, hogy a civil szervezetek komoly építő kövei a nemzetnek, ezért a velük történő együttműködés nemzeti ügy. Ezért a kormányzat 2018-hoz képest mára megnégyszerezte a valódi civil szervezetek támogatását – tette hozzá a politikus, a díjátadó fővédnöke.

Elmondta: a CÖF-CÖKA az elmúlt másfél évtizedben kiemelkedő tevékenységet végzett annak érdekében, hogy Magyarországon polgári, nemzeti kormányzás jöjjön létre 2010-ben, majd ez folyamatosan fenn is maradjon.

A békemenetek megszervezésével, a „civilitika” tudományának megalapozásával, a Civil Együttműködési Tanács, majd az Európai Uniós Civil Együttműködési Tanács (EUCET) létrehozásával folyamatosan támogatja Magyarország kormányát, amiért köszönet illeti a szervezetet – fűzte hozzá.

Úgy vélekedett, hogy jelenleg honvédő háború zajlik szuverenitásunk megvédése érdekében, amelyben olyan emberekre van szükség, mint a díjazottak.

Korábban írtuk

Ezzel kapcsolatban kitért arra, hogy szerinte Lengyelországban jelenleg a jogállam lebontása zajlik, és ebben a helyzetben senki nem szól egy szót sem azok közül az európai politikusok közül, akik naponta fejezik ki aggodalmukat a magyar jogállamiságért. „De meg fogjuk védeni magunkat” – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Vince.

Csizmadia László, a CÖF alapítója, a CÖKA kuratóriumának elnöke beszédében úgy vélekedett, hogy mint őshonos európai nemzet képviselői, kötelességük részt vállalni a kontinens politikájában, építeni, nem rombolni.

Közölte, tisztelik az Európai Unió kulturális sokszínűségét, a tagállamok szuverenitását, tevékenységük az „Isten, haza, család” hármas egységére fókuszál. Ennek mentén különböztetik meg – folytatta – a jót és a rosszat. Vagyis a gondoskodó kormány jó, ám a csődöt nyakunkba akasztó kormányzás rossz. A jólétet növelő beruházások együttese jó, ám a rablóprivatizáció és az illegális bevándorlás rossz.

A családhoz kötődés jó, ám a „gyermekeink közé settenkedő (…) LMBTQ rossz. A külföldi munkavállalók határozott idejű foglalkoztatása jó, de a politikai hatalom átvételére irányuló gazdasági bevándorlás és a migránskvóta rossz. Az Egyesült Államok mintájára létrejövő államközösség rossz – sorolta.

Végül úgy vélekedett: az Európai Unió akkor lehet valódi képviselője a demokráciának, a népfelségnek, ha az egyenrangú nemzetek politikáját követi.

A 2023. évi Szellemi Honvédő Díjakat Varga Judit, az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnöke, volt igazságügyi miniszter, Fricz Tamás politológus, a CÖF-CÖKA kurátora és Konrad Sutarski Magyarországon élő lengyel író, költő, történész vehették át az ünnepségen.

A negyedik díjazott az olasz Unione Generale del Lavoro (UGL) olasz keresztény-nemzeti szakszervezet, amelynek képviselője az EUCET tavaly novemberi budapesti kongresszusán vette át az elismerést.