A Corvin újjászületése

A létesítmény eredetileg 1926. március 1-én nyitotta meg a kapuit, az Apollo filmszínház elbontása után üresen maradt grundon. A Corvinban, a német tulajdonos szándékainak megfelelően, nemcsak vásárolni lehetett, de enni-inni, ügyet intézni és szórakozni is: falai között éttermek és kávézók is helyet kaptak, ahogy például fényképészet vagy a MÁV egyik menetjegyirodája. Divatbemutatók, képzőművészeti kiállítások várták az érdeklődőket, sőt a közönség szórakoztatásáról délutánról délutánra műsort adó szalonzenekar is gondoskodott.

A korabeli pláza exkluzivitását mutatja, hogy 1931-től itt működött az ország első mozgólépcsője, amely a földszintről a harmadik emeleti játékosztályig szállította a vásárlókat. A masinéria 1945-ben tönkrement: a főváros ostroma alatt az áruház kiégett, berendezésének jó része megsemmisült.

A Corvin a második világháború után immár államosított szocialista nagyáruházként gondoskodott a dolgozó osztály szükségleteinek ellátásáról. A hatvanas évek második felében kezdődött és a hetvenes évek elejéig tartó felújítása során aztán az addig megmaradt, egyedi építészeti jellegzetességeit is elvesztette: belső díszeit leverték vagy lefestették, külső homlokzatára pedig alumíniumfal került, amely egészen 2018-ig ott éktelenkedett.

Az egyeduralkodó áruháznak 1976-tól komoly vetélytársa támadt, Budán ugyanis ekkor nyílott meg a Skála. A Corvin vevőcsalogató szlogenje innentől így hangzott: „Minden szinten szinte minden.” Ám a rendszerváltást követő években már nem bírta a versenyt a sorra nyíló fővárosi plázákkal: a 2000-es évek közepén legnagyobb helyiségében egy olcsó ruhákat kínáló kínai bolt működött, nagyobb része pedig üresen állt.

Eme állapotokon igyekezett változtatni a 2018-ban kezdődött felújítás, amelynek első szakasza tavaly zárult le: a Reiss Zoltán tervei szerint készült, klasszicista-historizáló stílusú főhomlokzat ma már az eredetit idéző pompájában néz a járókelőkre.

– Az áruház arculatát évtizedekig meghatározó alumíniumköpeny igazából nem volt más, mint egy jókora építési állványra erősített fémfal. Az állvány felállítása érdekében több domborművet megsértettek vagy tönkretettek a homlokzaton, jó pár ablakot befalaztak, és gyakorlatilag eltávolították az épületet felülről lezáró, mintegy másfél méter széles koronázópárkányt – meséli kalauzunk, Kovácsné Szentes Gyöngyi, a Corvin Palace ügyvezető igazgatója. – Miután eltávolítottuk a borítást, különféle dokumentumok – tervrajzok, fotók, korabeli híradórészletek – felhasználásával a lehető legpontosabban visszaállítottuk az eredeti állapotokat. Ahol nem volt mód a felújításra, újjáalkottuk a szóban forgó tárgyat vagy díszítőelemet. De ebből még nem következett, hogy kipipálhatjuk a feladatot: a fekete-fehér felvételek például nem árulták el, mi volt a homlokzatot fedő festés alapszíne, úgyhogy az a szürke, amelyet most látnak rajta, több színminta felvitele után került fel, a műemlékvédelmi hatóság jóváhagyásával.

A főbejáraton át belépünk a földszinti aulába.

– A belső tér kialakítása nehezebb és időigényesebb feladatnak bizonyult, mint a homlokzat felújítása. A munka során az vezetett minket, hogy az épület korához, jellegéhez illő belsőépítészeti megoldásokat találjunk, amelyek visszaadják egy közel százéves nagyáruház fénykorának hangulatát – mondja az ügyvezető igazgató, miközben megmutatja a mozgólépcsőket. Ugyanonnan indulnak, mint a hetvenes években létesítettek, de egyelőre csak lefelé, az alagsorba szállítják az embereket – a felfelé vezető utat ugyanis ideiglenes paraván zárja el, az első szinttől fölfelé még folynak a munkálatok.

Visszaballagunk a térre, és befordulunk a Márkus Emília utcába.

– Az oldalsó homlokzatot nem tudtuk teljes egészében, az eredeti állapotnak megfelelően helyreállítani, ugyanis itt futnak fel a metró Blaha Lujza téri állomásának vészszellőző csatornái. Mivel azokat nem lehet áthelyezni, a homlokzaton meglévőkhöz illeszkedő nyílászárókat szereltünk fel, amelyekben azonban nem ablakok vannak, hanem szellőzőrácsok – mondja az ügyvezető igazgató.

Az oldalbejáraton át belépünk az épületbe, és kisvártatva már a vendégforgalom elől elzárt első emeleten járunk. Nemsokára elérjük az imént látott mozgólépcsők útját elzáró paraván túlsó oldalát, amelynek környékén komoly meglepetések érték a munkásokat.

– Miután eltávolítottuk az álmennyezetet, négyszáz négyzetméternyi, addig nem látható üvegfelület került elő. Annak idején ugyanis azon rész fölött, ahol a jelenlegi mozgólépcsők vannak, kétszintes átriumot hoztak létre, ennek tetejét találtuk meg – meséli lelkesen Kovácsné Szentes Gyöngyi. – Kívülről üvegtéglákkal határolták le, belülről vasbeton gerendák közé illesztett, sík üvegtáblákkal. Az üvegtéglákból álló bevilágítót nem tudjuk rekonstruálni, de a belső mennyezetet részben restauráljuk, részben visszaépítjük, helyreállítva a megoldás fényáteresztő jellegét.

De az egykori átrium tetején nemcsak az üvegtető maradt meg, hanem az azt szegélyező gipszdíszítés is. A mennyezetet ékesítő ornamentika tisztítása és restaurálása jelenleg is zajlik – és valami másé is. A második meglepetés ugyanis az volt, hogy két, egymással szemközt álló oszlop borításának eltávolítása után kiderült, az oszlopokat emberi alakos dombormű és álkandalló motívum díszíti.

– Az egyiken három női, a másikon három férfialak látható, a főhomlokzat domborműveihez illeszkedő, art deco stílusban. E leletek bizonyítják, hogy az áruház belső díszítése annak idején ugyanannyira gazdag és ötletes lehetett, mint a főhomlokzaté – tudjuk meg Kovácsné Szentes Gyöngyitől.

A beruházó az első emeletre vendéglátó funkciót tervez telepíteni – az üvegtető, a stukkók és az álkandallók tehát valamelyik étterem vendégcsalogató díszei lesznek –, a második szinttől felfelé pedig szállodát.