Felnőttként, de gyermeki őszinteséggel szemlélni a világot

Ma már nem a jobb- és baloldal értékrendje feszül egymásnak Magyarországon a választási kampányban, hanem a látszatvilág és a valóság. A közpénzen hizlalt pannon puma mítosza áll szemben a közelgő gazdasági összeomlással…

A császár meztelen! – kiabálta egy gyermek Andersen A császár új ruhája című meséjében. Egyedül ő merte kimondani őszintén, amit saját szemével látott. Csalárd szabók szállták meg az uralkodó udvarát, akik azt állították, hogy az ország lakóinak adóforintjaiból elkészítik a világ legcsodálatosabb viseletét, egy olyan különleges kelmét, amelyet csak az okos és tisztségükre méltó emberek láthatnak. A császár megbízta hát a mesterembereket új viseletének elkészítésével, a legdrágább selymet, szövetet hozatta a szabóknak. Akik zsebre vágták a fizetségükön kívül a nemes anyagokat is, és buzgón nekiláttak a munkának. Hosszú hónapokon keresztül pörgött a rokka, dolgozott a szövőgép, csattogott a szabóolló szőtték, vágták, varrták – a semmit. A derék szabómesterek időről időre bemutatták, hogyan áll a műremek, ám az udvartartásból senki nem akart butának vagy posztjára méltatlannak tűnni ezért, mindenki hallgatott arról, hogy nem lát semmit a szövőszéken. A csalók pedig újabb meg újabb adóforintokat kértek a kincstártól a munkájuk folytatásához. A pénzt elrakták és folytatták a látszatcselekvést, a látszatruhán. Művük végeztével, amikor teljesen kifosztották a császári kincstárt, távoztak, az uralkodó pedig fényes parádén mutatta be ruháját népének. A tömeg csendben szemlélte pucér vezetőjét, mígnem egy kisgyermek felkiáltott: „A császár meztelen!” Őszinteségével visszazökkentette a megvezetett embereket a meztelen valóságba… Sokan kedvelik világszerte a meséket, mert ott jól elkülönül mindenki számára a jó és a rossz, és az igazság végül mindig győz a hazugsággal szemben. A valóság ezzel szemben más…

De hol a pannon puma?

Magyarország egy részét sűrű, rózsaszínű köd borítja. A ködösítést a Gyurcsány-kormány egyik milliárdos tagja, Kóka János gazdasági miniszter rendelte meg az adófizetőknek, az adófizetők pénzéből. Eddig 48 millió forintot költött el arra, hogy rózsaszínű hirdetésekben tudassa a kormányközeli lapok olvasóival, dübörög a gazdaság, és a magyar emberek még soha nem éltek ilyen jól, mint most.

Ahogy a mesében, nem látták sokan a szövőszéken a szabók által mutogatott különleges kelmét, úgy Magyarországon sem hallja mindenki a kormány által hallani vélt dübörgést. Aki a nem látók és nem hallók csoportjába tartozik az buta és méltatlan posztjára, valótlanságot állít, pánikot kelt és depresszióba taszítja az országot. Ebbe a táborba sorolhatjuk az országgyűlés ellenzékben lévő pártjait, a választópolgárok felét, a Dresdner Bank elemzőit, akik szerint középtávon nem finanszírozható a magyar államháztartás hiánya a jelenlegi feltételek között. Illetve az egyik legelismertebb pénzügyi elemző céget, a Fitchet, amely számos figyelmeztetés után visszaminősítette Magyarországot mint kevéssé megbízható befektetői célterület. Véleményével romlottak az ország lehetőségei az esetleges újabb hitelfelvételeknél is. Gazdasági szakemberek szerint az elmúlt három és fél évben a kormány által felvett kölcsönök összege megegyezik azzal, amelyet a Kádár-rendszer több mint három évtizede alatt felvett az akkori pártállami vezetés.

A Goldman Sacks elemzői sem festenek pozitívabb képet hazánkról, szerintük Magyarország semeddig sem jutott az államháztartási deficit maastrichti követelményeinek teljesítésében, ami az euró bevezetéséhez elengedhetetlen. Véleményük szerint a kormánynak nincs határozott gazdaságpolitikája, ez elbizonytalanítja és távol tartja a befektetőket az országtól. A kabinet ráadásul rendszeresen alultervezi a hiányt, teljesíthetetlen vállalásokat tesz az uniónak, Goldman Sacks szakemberei szerint ezen felül „újabb és újabb csontvázakat rejtett el a kormány a szekrényben, így valójában senki sem tudja, mi is van ott”.

Ez utóbbi megállapítás tűnik a legfélelmetesebbnek, senki nem tudja biztosan, mi rejtőzik a Kóka János és csapata rózsaszínre festett hirdetése mögött. Annyit azonban a legtöbb hazai közgazdász sejtetni enged, bárki kerüljön 2006-ban kormányra kőkemény, azonnali intézkedésre lesz szükség, hogy az ország elkerülje a gazdasági összeomlást.

Kóka János és minisztertársai ennek ellenére makacsul hajtogatják, ők hallják a dübörgést. Sőt, nemcsak hallják a dübörgést, hanem látják is az erőtől duzzadó magyar gazdaságot szimbolizáló pannon pumát. Nem a gazdasági miniszter az első, aki ragadozóról vizionál Magyarországon. Pécs környékét napokon keresztül egy sokak által látni vélt tigris tartotta rettegésben. A médiumok kerítettek a meséhez tucatnyi szemtanút, tigrislábnyomot, az ott élők egy része rémülten bezárkózott otthonába, a másik fele meg saját szemével akarta látni az állatot. Hiábavaló volt a hatalmas hírverés a vérszomjas, csíkos fenevad soha nem került elő…

Az eset egyvalamit ismét bizonyított, ha valamiről sokat beszélnek a médiumok, legyen az a legképtelenebb dolog, előbb-utóbb elhiszik. A szocialista kormány óriási médiahátszéllel, hasonló technikákkal épít egy látszatvilágot, hogy bebizonyítsa a magyar választópolgároknak, hogy a pannon puma létezik, akár a császár új ruhája, vagy a Pécs környékén portyázó tigris. A közvélemény-kutatók adatai szerint nem is hatástalan a mítoszépítés, hiszen az MSZP fej-fej mellett áll a Fidesszel.

Húszmillió forintnyi közpénzt költött a Gyurcsány-kormány gazdasági minisztere arra, hogy a Financial Times, neves brit lap hasábjain hirdesse, hogy dübörög a magyar gazdaság és soha nem éltünk olyan jól, mint most. A szocialista kormányfő először kioktatta az ellenzéket, amikor az szóvá tette, hogy az adófizetők pénzén valótlan adatok ismertetésével imázskampányt folytatnak a kormánypártok. Gyurcsány Ferenc a parlamentben azt mondta: „Nincs igaza az ellenzéki képviselőknek, amikor azt kiabálják be most a parlamentben, hogy mennyibe került ez. Azt tudom mondani, hogy kár azzal vádolni Tony Blairt és kár azzal vádolni Európa egyik vezető lapját, a Financial Timest, hogy mindenki megvehető. Ez egy másik kultúra. Európa kultúrája, a kormány kultúrája, a Financial Times kultúrája nem ez”.

A kormányfőnek ellentmondott a hirdetéseket feladó gazdasági tárca szóvivője, aki azt nyilatkozta: „Úgy döntöttünk, hogy ez egy borzasztóan fontos felület annak érdekében, hogy meg tudjuk mutatni külföld felé, milyen befektetési lehetőségeket kínál Magyarország a külföldi tőke számára. Úgy döntöttünk, hogy 20 millió forint értékben támogatjuk ennek a special riportnak a megjelenését.”

Egy héttel később a kormányfő korábbi állításával szemben már nem azt vitatta, hogy a kormányzat közpénzből hirdetést vásárolt az angol lapban vagy sem, hanem annak hitelességét bizonygatta. Gyurcsány Ferenc azt mondta: „Most azt állítja a legnagyobb ellenzéki párt, hogy önmagában az a tény, hogy valaki egy újságban – nyilván az adott nemzetről szóló melléklet részeként – hirdetéseket jelentet meg, ez a hirdetés önmagában már alkalmas pozíció arra, hogy a világ vezető üzleti lapjának gazdasági értékelését közvetlenül vagy közvetve befolyásolja”.

Gyurcsány Ferenc egy hét elteltével saját állításával került szembe, kiderült, nem mondott igazat, a gazdasági tárca tényleg közpénzből hirdetett.

Deutsch Tamás, a Fidesz frakcióvezető-helyettese parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte, mert pártja úgy véli, a kormány az adófizetők pénzéből „megtévesztő kormányzati hirdetéseket” közölt a neves angol lapban. Az ellenzéki honatya szerint nem azzal van a baj, hogy a kormány a nemzetközi sajtó hasábjain igyekszik felhívni a turisták, a befektetők figyelmét Magyarországra, hanem azzal, hogy ehhez valótlan adatokat használ.

A Fidesz politikusai úgy vélik, a szocialisták kozmetikázott gazdasági mutatókat közölnek a gazdaság állapotáról, ahogy tették ezt az uniónak is korábban a magyar költségvetés hiányáról. Ezzel pedig hosszú távon nem a kívánt eredményt, hanem annak éppen ellenkezőjét fogják elérni, az ország végleg elveszíti szavahihetőségét a nemzetközi politikai és gazdasági életben. Ezen a téren amúgy sem áll túl jól hazánk.

Országblamázs

A Medgyessy-kormány időszakában a diplomáciai élet szereplői az önfeladó, megalkuvó, olykor botrányosan viselkedő magyar képviselettel találkoztak. A kormányfő D-209-es sz. t.-tiszti múltja nem volt a legjobb ajánlólevél az európai uniós tárgyalásokhoz és a magyar érdekek határozott képviseletéhez. Az uniós bővítést lezáró koppenhágai csúcson 2002 decemberében a Medgyessy Péter, Kovács László által fémjelzett delegáció szinte az elsők között fogadta el a szervezet által felkínált csatlakozási feltételeket, ezért a tíz újonnan csatlakozó állam közül hazánk több pontban a legroszszabb ajánlatot fogadta el.

Jelentősen romlott hazánk megítélése a NATO-n belül is. A katonai szervezet történetében még sohasem fordult elő, hogy annak főtitkára nyilvánosan egy magyarországi napilap hasábjain bírálta volna a kormányt vállalásainak elmulasztása miatt. A szocialista kabinet kivívta e kétes dicsőséget. Juhász Ferenc, szocialista honvédelmi miniszter a kormányváltás után azt állította, hogy a NATO vezetésénél tett látogatásán azt éreztették vele, hogy Magyarország a szervezet fekete báránya. A polgári kormány vállalta, hogy GDP arányosan évente növeli a védelmi kiadásait. Ez a folyamat 2002 óta megtorpant, és tavaly a szocialisták csökkentették a saját biztonságunkra fordított összeget, ezzel a NATO-tagállamok közül az utolsó előtti helyen állunk, mögöttünk Izland van, amelynek nincs önálló hadereje. A nyilvános bírálatok ellensúlyozására a szocialisták felajánlások sorát tették, saját nemzeti érdekeinkkel szemben is. Átengedték a taszári bázist olyan iraki személyek kiképzésére, akiket nemzetbiztonsági okok miatt az USA nem engedett területére. Mindezt akkor, amikor a kormány szerint a Magyar Honvédség legfontosabb feladata nem a haza védelme, hanem a terrorizmus elleni háború. Szövetségesi elkötelezettségünk ékes példája volt, amikor Irak lerohanásakor Juhász Ferenc tárcája gázálarcokat ajánlott fel Törökországnak, ám a szállítmány a mai napig nem érkezett meg.

A több tízmilliárdos K és H bankár-bróker-botrány sem kedvezett hazánk nemzetközi megítélésének. A több tízmilliárdos sikkasztási ügy kirobbanását megelőzően a törvénytelenséget feltáró Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnökét, Szász Károlyt bántalmazták a nyílt utcán. A pénzmosási ügy megingatta a magyar bankrendszerbe vetett bizalmat a szocialista pártból, pedig több prominens politikus nevét összefüggésbe hozták az azóta a feledés homályába taszított bankár-bróker-botránnyal.

Ennél kisebb horderejű ügyek is voltak, amelyek nem kedveztek Magyarország megítélésének. Elég, ha Medgyessy Péterné emlékezetes showműsorát említjük meg a Nobel-díjak kiosztása utáni vacsorán. Ahol nem a férje mellé ültették, ezért étkezés közben integetett urának, jelezve, hogy milyen jól érzi magát. Majd evés után, mit sem törődve azzal, hogy asztalszomszédjai még esznek, rágyújtott egy cigire. Lamperth Mónika belügyminiszter képviselte a magyar kormányt a meggyilkolt szerb miniszterelnök, Zoran Djindjics temetésén, ám csak a templomi szertartáson, a temetőbe már nem ment ki. A nemzetközi porondon a kormány képviselői számos alkalommal lejáratták nemcsak magukat, hanem az egész nemzetet. Miért van szükség az adófizetők pénzén feladott imázsjavító hirdetésekre? Mindezek feledtetésére? Vagy egészen más okokból?

Látszat és valóság

A gazdasági miniszter szeptember óta a harmadik kampányhadjáratba veti bele magát. A hirdetési dömpinget azzal indokolta, hogy a lakosságot meg kell ismertetni a gazdaság valós helyzetével. Az egyik oldalon az unió figyelmeztetései és neves külföldi elemzők által megfogalmazott aggályok állnak az államháztartás óriási hiánya miatt, ezzel szembehelyezkedik a kormány, amely azt mondja: „dübörög a gazdaság, soha nem éltek a magyarok olyan jól, mint most”. S mivel a gyermekien naiv magyar nép még mindig hajlamos arra, hogy ne fogadja el azt, amit saját szemével lát, a szocialisták kitalálták, hihetőbbnek tűnik a dicséret, ha azt másokkal mondatják ki. Ezért adta fel 20 millióért hirdetését a Financial Times hasábjain a kormány, hogy legyen hivatkozási alapja idehaza, ha a gazdaságról beszél. A hazai lapokban közölt oldalas reklámok a brit lap állításaira épülnek. Vagyis a kormány több tízmillióért vett hárommondatnyi dicséretet a külföldi gazdasági újságban, hogy aztán azt idehaza is leközölhesse további 48 millióért.

A Gyurcsány-kormány kommunikációjának egyik legfőbb alapeleme, hogy örökös számháborúba kényszerítse az ellenzéket, hogy elfedje ezzel a valóságot. Ehhez előszeretettel használnak fel közpénzen megrendelt tanulmányokat, hirdetéseket. Ám ezekből csak a rájuk kedvező adatokat ismertetik.

A közelmúltban Újhelyi István szocialista politikus szemezgetett a Tárki szegénységről készített felméréséből. Azt állította, hogy az elmúlt két évben csökkent a jövedelmek közötti különbség. A Központi Statisztikai Hivatal 2005-ös felmérése szerint a legkisebb és a legnagyobb jövedelemből élők egy főre jutó jövedelme közötti különbség megegyezik a 9 évvel ezelőtt mérthez, vagyis nagyjából 7 és félszeres az eltérés. Újhelyi szerint az elmúlt időszakban 110 ezerrel csökkent a szegények száma. A GKI Gazdaságkutató Rt. tanulmánya viszont arról számol be, hogy a családok negyven százaléka rosszabb anyagi körülmények között él, mint az előző években. A felmérésben részt vevők több mint ötven százaléka képtelen volt jövedelméből befektethető tartalékot képezni.

Az egymásnak ellentmondó állítások miatt az emberek többsége elbizonytalanodik, kinek adhat a szavára. Egy részük érdektelenül szemléli már a számháborút, másik részük azonban áldozatul esik a csalárdságnak és annak hisz, akinek állítását a legtöbbször hallja.

Lehet-e hinni bármelyik adatsornak? Mellár Tamás, a KSH 2003-ban eltávolított elnöke egy korábbi interjújában elmondta, hogy a statisztikai adatok kozmetikázásának számos eszköze van, a leggyakoribb a felmérés módszertanának átalakítása. A legtöbb trükk az államháztartás hiányának megállapításánál, a GDP meghatározásánál tapasztalható.

A magyar kormány is kísérletet tett, hogy átkozmetikázza az unió felé benyújtott adatokat, ám ez gyorsan kiderült és tovább rontott az amúgy sem kedvező megítélésünkön. Hazánkkal szemben az EU deficiteljárást kezdett azután, hogy az Európai Bizottság kétszer figyelmeztette Magyarországot, hogy nem teljesítette az általa vállalt kötelezettségeit. A kormányfő, ahelyett hogy türelmi időt kért volna a közösségtől és hiánycsökkentő intézkedéseket hozott volna, inkább pökhendi módon válaszolt: „mi a fenét akar tőlünk Európa?” – hiszen a magyar emberek a legszegényebbek az összes tagállam közül, reagált Gyurcsány Ferenc a kritikákra.

A szocialisták magatartása oda vezetett, hogy felerősödtek a szervezeten belül azok a törekvések, hogy végre ténylegesen büntessék meg azokat az államokat, amelyek nem teljesítik saját vállalásaikat. Az unió normái lehetővé teszik, hogy ilyen esetben felfüggeszszék a renitens országnak szánt pénzek kifizetését. Magyarország közel került ahhoz, hogy életbe léptessék vele szemben ezt a szankciót, ennek pedig beláthatatlan következményei lehetnek. Hazánk így is a leggyengébben teljesítő tagok egyike, a velünk együtt csatlakozó országok már az euró bevezetésének kapujában vannak, mi egyre távolodunk ettől.

A kormány a közös fizetőeszköz bevezetéséhez szükséges kritériumok teljesítése helyett őrült hazárdjátékba kezdett. A jövő évre is egy túlköltekező költségvetést fogadott el, 1500 milliárdos hiánnyal, így akarja az osztogatással megtartani szavazóbázisát. Az óriási hiány ellenére mégis egy olyan tervet nyújtottak be az uniónak, amely szerint 2008-ra hazánk teljesíti az euró bevezetésének feltételeit. Számos nemzetközi elemző már jelezte, hogy ezek a vállalások irreálisak a magyar államháztartás jelenlegi állapotában. Tudja ezt természetesen a kabinet is. Gyurcsány Ferenc kormányának ezért létkérdés, hogy rózsaszín ködbe burkolja a gazdaság és az államháztartás valós helyzetét a lakosság előtt a közelgő választások miatt, a befektetőket pedig ígéretekkel akarja itt tartani. Az ő tőkekivonásuk a gazdaság összeomlását eredményezné.

Gyurcsány Ferenc és kormánya reformok helyett inkább kampányol, 20 millióért a Financial Timesban, 48 millióért hazai baloldali sajtótermékekben azt állítják, hogy a „magyarok ma jobban élnek, mint valaha”, „a hazai vállalkozók szabad és önálló emberek, akik eltartják magukat, családjukat”, azt hirdetik, „soha nem éltünk még ilyen jól”.

Eközben az államadósságból minden határainkon belül élő polgárra a csecsemőtől az aggastyánig 1 millió húszezer forint esik. A hazai vállalkozók körbetartozása elérte a 700 milliárd forintot, 2004-ben nyolcezren jelentettek csődöt, tavaly az év első tíz hónapjában tízezren.

Gyurcsány Ferencék szerint nagy a jólét és dübörög a gazdaság. Ezt fogják mondani akkor is, ha az EU tényleg elzárja a pénzcsapokat a teljesítetlen vállalásaink miatt. Ezt mondják most is, amikor kiderült, az uniós tagságunk óta az újonnan csatlakozók között a magyar gazdatársadalom szegényedett el a leginkább, míg litván társaik gyarapodtak a legnagyobb mértékben. Dübörög a gazdaság akkor is, ha 400 ezer embernek nincs munkája.

A látszat és valóság küzdelme zajlik ma Magyarországon. 2006 igazi tétje az, hogy a magyar társadalom képes lesz-e felnőttként, de gyermeki őszinteséggel szemlélni az őt körülvevő világot. Lesz-e elég bátorsága kimondani alig négy hónap múlva az igazságot: nincs ruha a császáron, de már a népen sem.

Sándor Csilla