Fotó: MTI/Krizsan Csaba
Hirdetés

Szilágyi Péter elmondta, hogy a kormány azért tartja fontosnak ezen intézmények támogatását, mert az oda járó fiatalok jelentik a magyarság megmaradását a diaszpórában.

„Mindent megteszünk annak érdekében”, hogy minőségi anyanyelvi oktatásban részesüljenek – mondta, hozzátéve, hogy mindezek mellett az oktatók munkáját világszerte módszertani segítségnyújtással, találkozók és képzések szervezésével, valamint az intézmények működésének és fejlesztésének támogatásával segítik.

A Nemzetpolitikai Államtitkárság látókörében jelenleg mintegy 250 hétvégi magyar iskola van, a számuk növekszik.

Szilágyi Péter példaként említette, hogy 2020-ban Kolumbiában, tavaly pedig Hawaiin, Szingapúrban, Tokióban és Abu-Dzabiban kezdődtek rendszeres magyar nyelvi foglalkozások gyermekeknek.

Korábban írtuk

Mindez kiváló bizonyítéka annak, hogy a diaszpóra magyarsága élni akar„, és világszerte elkötelezett magyar közösségek vannak, amelyeknek fontos ”anyanyelvünk, hagyományaink és kulturális örökségünk továbbadása„ – mondta.

Felidézte, hogy 2010 előtt nem volt élő kapcsolat a diaszpórában élő magyar közösségek és az anyaország között, azonban 2011-ben megalakult a Magyar Diaszpóra Tanács, a kormány megerősítette a külhoni magyar intézményrendszert, emellett jelenleg mintegy ötezer, a Kárpát-medencében és a diaszpórában működő magyar intézmény és szervezet működéséhez járul hozzá.

A helyettes államtitkár beszélt arról is, hogy a nyugati diaszpórában magyart tanítók módszertani továbbképzése az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége kezdeményezésére indult el több mint húsz éve.

A Nemzetpolitikai Államtitkárság 2015 óta támogatja a képzést, amelyet a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kara szervez; 2020-ban akkreditálták a két féléves képzést – mondta.

Friedler Ferenc, a Széchenyi István Egyetem rektora köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy a diaszpórában magyar nyelvet oktatóknak hálásnak kell lennünk, mert fenntartják és továbbadják a magyar nyelvet és kultúrát a világban.

Pergel Elza, Győr alpolgármestere azt emelte ki, hogy ma olyan világban” élünk, ami a nehézségeket zúdítja ránk, de erősek tudunk maradni, ha odafigyelünk és vigyázunk egymásra„.

A módszertani továbbképzésre idén húsz oktató érkezett, egyebek mellett Kanadából, Kolumbiából, Nagy-Britanniából és más európai országokból.