Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
Hirdetés

A politikus az eseményen elmondta, hogy a diaszpóra programot minden évben a Rákóczi Szövetséggel közösen indítják, amely a szervezője az utazásoknak, a nemzetpolitikai államtitkárság pedig támogatja azokat.

Ebben az évben tíz turnus tudott hazajönni – közölte Potápi Árpád János, hozzátéve: olyan fiatalokról van szó, akiknek a szülei, nagyszülei vagy a dédszülei mentek el Magyarországról, illetve a Kárpát-medencéből.

„Összesen 32 országból, mintegy 700 fiatal vett részt a programban ebben az évben, a mostani az idei utolsó turnus” – magyarázta az államtitkár, aki a fiatalokhoz fordulva úgy szólt: nagyon örül, hogy a diákok az ideutazás mellett döntöttek. Reményét fejezte ki, hogy mindannyian jól érzik magukat Budapesten, és látják, hogy a szüleiknek, nagyszüleiknek „mit jelentett ez az ország.”

„Köszönjük, hogy itt vagytok, adjátok tovább ennek a programnak a hírét, hogy minél többen tudjanak visszajönni Magyarországra” – fogalmazott.

Korábban írtuk

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke elmondta, hogy 2016 óta valósítják meg a diaszpóra programot, amelybe a mostani kirándulás keretében kilenc ország kapcsolódott be. A fiatalok ezúttal többek között Argentínából, Új-Zélandról, Kanadából és az Egyesült Királyságból érkeztek Budapestre.