Fotó: Facebook

A Demokratikus Koalíció (DK) átragasztja a kormány népszavazással kapcsolatos plakátjait, mivel szerintük hazugság, hogy a magyar választópolgárok 98 százaléka a kormány javaslatával értett volna egyet a népszavazáson – erről az ellenzéki párt szóvivője beszélt szombaton, miután aktivistáik leragasztották az egyik ilyen óriásplakátot a fővárosi Mexikói úton. 

Gréczy Zsolt a kezdeményezést a DK helyreigazító kampányának nevezte sajtótájékoztatója után az MTI-nek. Akciójuk indokaként azt mondta: az emberek többsége „hallgatott a demokratikus pártokra”, így a DK-ra is és távol maradt a referendumtól.
   
Azt is hangsúlyozta, hogy a népszavazás érvénytelen volt, az Orbán-kormány pedig semmilyen felhatalmazást nem kapott arra, hogy „az alaptörvényt fabrikálja”, sem arra, hogy Brüsszelben bármilyen kezdeményezést tegyen az Európai Unióban.
    
A DK az ország ezer pontján ragasztja keresztbe „érvénytelen”-felirattal a plakátokat.

MTI