– Ingyentankönyv?

– Ez is csak ígéret maradt. Ráadásul az ingyen tankönyv többnyire csak azt jelenti, hogy akik erre jogosultak, használatra kapják ingyen a könyveket. A legtöbb iskolában az év végén visszagyűjtik őket.

– Érettségi?

– A kerületünkben létrehoztunk egy pedagógus egyesületet, amelyben középiskolai kollégákkal együtt tevékenykedünk. Tőlük tudom, hogy a tanárokat rohammunkában készítették fel, minden egyes foglakozáson, előadáson újabb részletek kerültek elő, szinte folyamatosan változott az elképzelés. A szakmai tiltakozást figyelmen kívül hagyva túl gyorsan erőltették át az új vizsgarendet. A kapkodásnak és az átgondolatlan reformoknak mindannyian ismerjük a következményeit. Magyar Bálint ugyan levelet írt az intézmények vezetőinek, amelyben megköszöni a munkájukat, ám a sajtónak adott nyilatkozataiban a felelősséget elhárítja magától. Mostanában, olvasom, megint van baja bőven. Engedtessék meg egy megjegyzés: a nyugati demokráciákban egy magára valamit is adó miniszter már rég lemondott volna.

– A felvételi ponthatárok ugrásszerű megemelkedésével sok diák, aki pedig tudása legjavát adta, becsapottnak érezheti magát, amiért nem tudott bekerülni az ingyenes képzésbe. Ők mit tehetnek?

– Talán élhetnek egyéni jogorvoslattal, de az a legvalószínűbb, hogy jövőre újra kell próbálkozniuk. Mindenesetre az Alkotmánybíróság is elmarasztalta az Oktatási Minisztériumot, amikor kimondta, hogy „a Kormány az érettségi és a felsőoktatási intézménybe történő felvétel új rendszerének bevezetésekor elmulasztotta olyan szabályoknak a megalkotását, amelyek megfelelően biztosítják, hogy a különböző években érettségizettek – az érettségi évétől függetlenül – azonos eséllyel nyerhessenek felvételt a kívánt felsőoktatási intézménybe”. Nálunk Pestszentlőrincen, a Felnőttek Gimnáziumában igyekszünk áthidalni ezt a problémát, távoktatással 1-2 év alatt helyzetbe tudjuk hozni a jelentkező fiatalokat.

– A liberális oktatáspolitika elképzelései szerint használható tudást, gyakorlatiasabb, kézzelfoghatóbb ismereteket akarnak adni a gyerekeknek.

– A baj az átgondolatlan, már-már ötletszerűnek tűnő, egymással össze nem függő reformok keresztülerőltetésénél kezdődött. Az oktatási kormányzat gőzerővel fogott hozzá a Nemzeti Alaptanterv „felülvizsgálatához, korrekciójához”, jóllehet ennek indokoltságát semmiféle kutatás nem támasztotta alá. A tárca vezetése nem törekedett a szakmai konszenzus megteremtésére, s azon sem fáradozott, hogy a pedagógusokat megnyerje az ügynek. Ami végül megvalósult, az valójában nem „korrekció” volt, hanem egy teljesen új elképzelés keresztülvitele. Eközben az egyetemi felvételiknél lassan már a maximális pontszám sem elegendő és két nyelvvizsga kell a bejutáshoz, az oktatási tárca döntése nyomán a 2005-2006-os tanévben az általános iskola felső tagozatán az egyes osztályok heti kötelező óráit 2,5 órával kell csökkenteni. Azt, hogy mely tantárgyak óraszáma csökkenjen, s ezzel összefüggésben az adott tárgy tananyagából mit hagyjanak el, az intézmények tantestületeire bízták. Így egy-egy település akár szomszédos iskoláiban is születhettek eltérő megoldások. Ez azt jelenti, hogy nemcsak értékes ismeretanyagok eshetnek ki az adott tantárgyak tananyagából, de az iskolák közötti átjárhatóság is megnehezül. Reggelig sorolhatnám a gondokat, a finanszírozási problémáktól a pedagógusok tavalyi 13. havi bérének elmaradt kifizetéséig, de nem sok értelme lenne. Egy Murphy-törvény jutott eszembe a minap, miszerint „a dolgok rosszabbodásának nincsen határa”. Hacsak nem egy jövő évi kormányváltás.