Fotó: MTI/Soós Lajos (archív)
Hirdetés

A képviselő a részletekről elmondta, hogy Czukkerné Pintér Erzsébet jegyző tavaly áprilisban kezdett el dolgozni az I. kerületben, és már a próbaideje alatt egyhavi, a tavalyi év végén pedig további kéthavi bérének megfelelő jutalomban részesült, ami nyolc hónap alatt 5,1 millió forintot jelent, miközben a jegyző jelenleg havi 1,8 millió forintot keres.

Fazekas Csilla kiemelte: Czukkerné Pintér Erzsébet jegyzői munkásságának eredménye, hogy a törvénytelenségek miatt az önkormányzatnál sorakoznak a kormányhivataltól kapott milliós bírságok, tavaly a hivatal összes jogásza felmondott, sorban távoztak magas szakmai kompetenciákkal rendelkező vezetők, csak tavaly harmincnál többen távoztak az önkormányzattól, ami a hivatali dolgozók negyedét jelenti.

A képviselő beszámolója szerint szintén V. Naszályi Mártához köthető az a másik jutalom, amelyet az ugyancsak tavaly az önkormányzathoz érkezett Kiss Imre kapott; a titkárságvezető 3,5 millió forintban részesült.

Fazekas Csilla felhívta a figyelmet arra, hogy a polgármester és köre igyekszik eltitkolni a kifizetések pontos összegeit és indokait, holott erre bírósági ítélet kötelezi őket.

Korábban írtuk

„Felháborítónak tartjuk, hogy V. Naszályi Márta ilyen alávaló, gyurcsányista tempóban szórja el a kerületiek pénzét. Június 9-én a kerület polgárai határozott üzenetet fognak küldeni a korrupciós botrányokban úszó baloldali városvezetésnek, az I. kerület jobbat érdemel” – jelentette ki Fazekas Csilla.