– A pedofilellenes törvénycsomag gyermekvédelmi fejezete a gyermekeket védi a koruknak nem megfelelő tartalmaktól – mondta Selmeczi Gabriella, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a Magyar Nemzetnek.

Hirdetés

– Egy gyermek szexuális nevelése, terelgetése kizárólag a szülő dolga és joga, nem szabad engedni a lobbiszervezetek befolyásolásának – tette hozzá.

Mint ismert, napokban Soros-szervezetek tiltakozásukat fejezték ki amiatt, hogy az iskolai szexuális felvilágosítás a továbbiakban nem irányulhat a nem megváltoztatása, valamint a homoszexualitás népszerűsítésére.

A kormánypárti politikus aggasztónak nevezte, hogy a gyermekek sok olyan tartalomhoz hozzáférnek, ami nem az életkoruknak megfelelő.

– Ezt nem engedhetjük, ezeknek a 18 éven felüli témáknak semmi keresnivalójuk nincs a gyerekszobában – jelentette ki.

Selmeczi Gabriella hangsúlyozta: a törvénymódosításban szó sincs a felnőttekről, az a kiskorúakat védi, ezért gyermekvédelmi törvény.

A beszélgetés ITT olvasható.

Korábban írtuk