Az 1980-as években, egészen a rendszerváltásig, sok egyéb mellett, a telefon is az elérhetetlen álmok közé tartozott. Hiánya az élet legtöbb területén rengeteg felesleges bosszúságot, sok nehézséget, a gazdasági életben pedig leküzdhetetlen hátrányt jelentett. Különösen a kádárista diktatúra utolsó 10-12 évében, amikor már engedélyezték az úgynevezett félkapitalista jellegű magánvállalkozások alapítását. Gondoljunk a vállalati gmk-kra, a balatoni lángossütőkre vagy a háziasszonyok kötödéjére. Akinek nem volt telefonja, lemaradt, ezért az emberek minden pénzt megadtak azért, hogy telefonhoz jussanak. Ám sokszor még ez sem volt elég, hiszen azokon a helyeken, ahol nem fejlesztett a piacot egyedül uraló, megboldogult Magyar Távközlési Vállalat, ott még a pénz sem segített. A rendszerváltás idejére a kommunikációra kiéhezett magyar társadalomban kialakult egy komoly vásárlóerővel rendelkező, széles réteg, amely minden pénzt megadott volna egy telefonért. Nem csoda hát, hogy robbanásszerű fejlődés ment végbe mind a készülékek elterjedése, mind a hálózati lefedettség terén a piac megnyitása után.

A közel 7 milliós készülékállomány a gyakorlatban azt jelenti, hogy a 10 milliós lakosság legalább 70 százaléka használ maroktelefont, azaz 8-9-10 éves kortól 60-70 éves korig bezárólag gyakorlatilag mindenki. A közel 3 milliónyi nyugdíjas és a mintegy 2 milliós, 18 éves kor alatti lakosság legalább fele, a 4-5 millió főt számláló felnőtt, dolgozó rétegben pedig csaknem mindenki használja. Ezekkel az adatokkal az egy főre jutó maroktelefonok számát tekintve előkelő helyet foglalunk el Európában, megközelítve az élen járó Finnországot és Svédországot.

Az évről évre növekvő adatok azt bizonyítják, hogy a piac még mindig bővülőben van. Nem véletlenül telepítette gyártóüzemét Esztergomba a finn Nokia, mégpedig kutatási és fejlesztési részlegével együtt. Finnországon kívül az esztergomi az egyik legjelentősebb üzeme.

A vezetékes hálózat bővülésének megindulása után lendületbe jöttek a mobilszolgáltatók is. Amikor első maroktelefonjaikat megvásárolták az emberek, akkor még csak egyszerűen telefonálni akartak. Ma már erről szó sincs! Az elmúlt 15 év robbanásszerű fejlődése halandó embernek szinte követhetetlen. A készülékek és a hálózat fejlesztése, valamint a kínált szolgáltatások folyamatos bővülése következtében ma már szinte mindent el lehet intézni a mobilokon keresztül. Ráadásul ahhoz, hogy az újabb és újabb szolgáltatások elérhetőek legyenek, legalább 1-2 évente le kell cserélni a telefonokat, amivel biztosított az állandó kereslet a készülékek és a szolgáltatások piacán.

Az utóbbi évtized talán két legfontosabb fejlesztése a multimédiás és a számítástechnikai funkció beépítése volt. Ma már nemcsak telefonálni és szöveges üzenetet küldeni lehet, hanem rádiót hallgatni, e-mailt küldeni, internetezni, tv-t nézni, a beépített kamerával fényképezni, az egyre szélesebb adatátviteli sávokon keresztül képeket küldeni és fogadni. Vannak úgynevezett okos telefonok is, amelyekbe egész irodát telepítettek. A kinyitható, billentyűzetet is magába foglaló, intelligens kis készülékek lekicsinyített számítógépekként működnek, beépített szövegszerkesztő és adattároló rendszerrel. A legújabbak nagy mennyiségű, gyors adatátvitelre is képesek, sőt az egyik hazai mobilszolgáltató legfrissebb, mindössze párhetes kínálatában már szerepel a videotelefon-szolgáltatás is! Azaz okos kis telefonunkkal már nemcsak a hangunkkal bűvölhetjük el a hívott felet, hanem mosolyunkkal is hathatunk rá. Ha hihetünk a jóképű, és szuper intelligens angol ügynök kalandjairól szóló James Bond-filmeknek, telefonjaink segítségével maholnap akár kocsinkat is vezethetjük a távolból.

Ma már természetesnek tartjuk azt is, ami tíz-tizenkét évvel ezelőtt még csodaszámba ment, az alig egy méter átmérőjű lapos képernyőket vagy a karórába épített televíziót. Az egész világot behálózó informatikai és hálózati szolgáltató vállalat, a British Telecom egyik neves távközlési kutatója szerint alig húsz év múlva teljesen virtuális világ vesz bennünket körül. Bőrünk alá mikrocsipet ültetnek, és képesek leszünk a DNS-ünket áramkörként használni. A meglehetősen bizarrnak tűnő jóslat egyáltalán nem elképzelhetetlen, technológiai alapjait ugyanis már megteremtették. A gyakorlati megvalósulás sem olyan távoli, hiszen közeledik 2006, a biometrikus adatokat tartalmazó útlevelek bevezetésének határideje az unióban. Ami azt jelenti, hogy létrehoznak egy olyan okmányt, amibe beleépítenek egy, az ujjlenyomatunkat és egyes elképzelések szerint íriszazonosítónkat is tartalmazó mikrocsipet. Vagyis minden állampolgár ujjlenyomata és íriszazonosítója nyilvántartásba vétetik. Innen már csak egy ugrás, hogy mindezt egy okmányban vagy egy készülékben lehessen tárolni, amit mindig magunknál hordunk. Miért ne lehetne ez épp a mobiltelefon?

Tegyük hozzá persze, hogy a maroktelefon is, mint minden technikai találmány, rendkívül hasznos. Óriási segítség lehet a bajba jutottaknak. Közúti baleseteknél, utcai rosszulléteknél sokszor életet menthet. De ugyanilyen hasznos lehet a túrázás közben eltévedt kirándulóknak, a hegymászóknak vagy a hegyen rekedt síelőknek, ha balesetet szenvedtek. Biztonságot nyújt az egyedül hazaigyekvő kisiskolásnak és a kórházi ágyon fekvő, magányos betegeknek.

Ám az éremnek mindig két oldala van. Az egyszerű vásárló valószínűleg bele sem gondol abba, hogy e kis mindennapos használati tárgy valóságos orwelli fejezetet nyithat a történelemben. Mert azzal, hogy állandóan magunknál hordjuk, ellenőrizhetővé válunk. A mobilszolgáltatók ugyanis a készülékeken keresztül méteres pontossággal meg tudják határozni tartózkodási helyünket.

– Az ország területén szétszórtan megtalálható adótornyok biztosítják a megfelelő hálózati lefedettséget „ magyarázta egy neve elhallgatását kérő, a mobilvilágban dolgozó szakember. – A rádióantenna tornyokkal körülhatárolt területen egy négyzethálós rácsot kell elképzelni, amelynek kicsiny celláiban vagyunk mi, a bekapcsolt készülékeinkkel. Ha hívást indítunk vagy hívást fogadunk, illetve bekapcsolt állapotban tartjuk telefonunkat, a cella segítségével meghatározhatják tartózkodási helyünket. A cellák mérete és a cellaszám mennyisége változó, mert a szolgáltatók képesek növelni, illetve csökkenteni. Ha például tudják, hogy egy városban óriási tömegeket vonzó rendezvényre készülnek, akkor megnövelik a cellák számát. Erre azért van szükség, mert egy cellából, annak nagyságától függően, egyszerre csak például 10 felhasználó beszélhet, a cellaszámok növelésével viszont ugyanarról a földrajzi területről egyszerre többen is telefonálhatnak. Minél jobban besűrítik a cellákat, annál pontosabban tudják meghatározni földrajzi helyzetünket. A taxivállalatoknál lévő flottamenedzserek ezt használják ki, így mindig a megrendelőhöz legközelebbi kocsit tudják küldeni.

A szakember szerint azonban kikapcsolt állapotban nem lehet meghatározni a készülék tartózkodási helyét. A SIM-kártya egy mikrocsip, és ebben a formájában szerinte alkalmatlan arra, hogy jelet adjon, azaz adóvevőként működjön, bár elképzelhető, hogy létezik már „poloska” változatban is a kártya. A beszélgetések mindig titkosított csatornán zajlanak, nem hallgathatók le, viszont visszahallgathatók. Ehhez persze csak a törvényben meghatározott szerveknek van joguk, a törvényes keretek betartásával. A szolgáltatónak van egy úgynevezett kicsatolása a Nemzetbiztonsági Hivatal felé, és ha a hivatal kéri, hogy valamely számra rá szeretne kapcsolódni, akkor a kapcsolatot létrehozzák.

A szolgáltatók kezét számtalan adatvédelemmel kapcsolatos törvény és rendelet köti. Ám gondoljunk csak bele, a törvények betartásával együtt is a szerződés megkötésével személyes adataink bekerülnek a magáncégek adatbázisába. Illetékteleneknek, harmadik félnek a hatályos törvények szerint ugyan ki nem adhatók, a szerződéskötés pillanatától azonban az előfizetői adatbázis a cég egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb hozzáadott értékét növeli, és mint ilyen, árucikké válik. Cégegyesülésnél a jogutód cég az egész vállalattal együtt megkapja. A világot átfogó globális tőke kibogozhatatlan és gyakorlatilag feltérképezhetetlen céghálózatában pedig szinte lehetetlen kideríteni a valódi tulajdonos kilétét. A törvénykezés persze igyekszik lépést tartani a gőzerővel zajló technikai fejlődéssel, és időről időre a megváltozott viszonyokhoz igazítja az adatvédelemmel kapcsolatos szabályokat, mint ahogy Magyarországon is, ahol 2003-ban korszerűsítették az adatvédelmi törvényt, illetve megalkották a kornak megfelelő elektronikus hírközlési törvényt. Ám kérdés, hogy a törvényhozás képes-e az újabb és újabb technikai újítások közötti egyre rövidebb idő alatt átlátni az abból fakadó valódi veszélyeket, és megtalálni rá a helyes választ? Az igazság az, hogy még nem is sejtjük, valójában milyen óriási hatalom összpontosul a telefontársaságok kezében. Mai tudásunk szerint ezt csak több évtized távlatából lehetne felmérni. Egyáltalán, lesz időnk arra, hogy átlássuk és felmérjük, vagy előbb nyel el bennünket az elektronikus falanszter?

Miközben a társadalom a kommunikáció bűvöletében él, elérhetőek vagyunk már az ágyban, a mellékhelyiségben vagy akár a műtőasztalon is, az egyszerű ember leszokik az olvasásról, elfelejt beszélni, és már nem is emlékszik arra, hogy milyen lélekemelő érzés a langyos nyári estéken, egy pohár bor mellett, a lemenő nap fényénél, baráti körben megvitatni világmegváltó gondolatait. Telefonja, elektromos bankkártyája és egyéb csodaszámba menő ketyeréivel láthatóvá, ellenőrizhetővé és foghatóvá válik. Vergődik a holnap markában.