Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Novák Katalin köztársasági elnök (j2) határvadászokkal találkozik Bácsszentgyörgy térségében 2023. november 24-én

Novák Katalin a Bács-Kiskun vármegyei látogatásának harmadik napján a határszemlét követően azt mondta: a vármegyében van a leghosszabb magyar-szerb határszakasz, és itt nemcsak Magyarország, hanem egész Európa határait is védik.

Hirdetés

Véleménye szerint az illegális bevándorlók a felállított határzár és a fizikai védelem miatt tudják, hogy nem érdemes próbálkozni, mert azok visszatartják azokat, akik illegálisan akarnák átlépni a határt. A köztársasági elnök köszönetet mondott a határon szolgálatot teljesítőknek, „mert ők garantálják azt, hogy a magyar emberek nyugodtan alhatnak”.

Novák Katalin a déli határszemlét követően a fa- és textiljátékokat előállító bácsszentgyörgyi játékgyárba ment, majd háromnapos Bács-Kiskun vármegyei látogatását Petőfi Sándor szülővárosában, Kiskőrösön zárta.

Az államfő este a vármegye vezető személyiségeinek adott elnöki díszvacsora keretében nyújtja át a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést Szilágyiné Szinger Ibolyának, az Eötvös József Főiskola rektorának.

Korábban írtuk