Tavaly júniusban közel 7 tonna, 1500 zsáknyi hulladéktól szabadították meg a tavat. A rendszeres versenyeknek és év közbeni hulladékgyűjtő programoknak köszönhetően a nádasok és ártéri erdők egy része szerencsére már tiszta, az újabb áradásokkal azonban egyes területek visszaszennyeződtek.

Hirdetés

A Tiszai PET Kupa tíz éves működése alatt immáron 317 tonna hulladéktól mentesítette a magyarországi folyókat. Nemzetközi összehasonlításban is elismerendő teljesítmény, hiszen egy évtized alatt, gyakorlatilag több mint kétszer annyi hulladékot gyűjtöttek össze, mint az óceáni szemétszedéseiről közismert szervezet, az Ocean CleanUp – írták.

A Tisza-tóból kigyűjtött és 14 különböző frakcióra szétválogatott hulladék nagyobb része, közel 60 százaléka újrahasznosul.

Tamás Zsolt versenyigazgató a közleményben elmondta: tevékenységük fókusza a Tiszán és mellékfolyóin van, a hagyományos felső-tiszai versenyek után, öt évvel ezelőtt elsőként a Tisza-tóra terjesztették ki a környezetvédelmi munkát, négy évvel ezelőtt kezdték a Bodrog takarítását, idén májusban pedig első alkalommal mentek a Marosra. Hozzátette: a háborús helyzet ellenére komoly erőfeszítéseket tesznek határon túl, a Tisza-forrásvidékének megtisztítására is.

A tájékoztató szerint a hajóépítő napot követően június 18-án, vasárnap ünnepélyes megnyitóval indul el a mezőny Tiszafüreden a Morotva Kerékpáros Pihenőből, amelyet a helyi önkormányzat biztosít a szervezőknek. A rendezvényt a Felső-Tiszai Búvár és Vízimentő Egyesület hajóegységei biztosítják. A szervezők a programokon várják azokat a helybélieket, akik találkozni szeretnének a petkalózokkal, betekintenének a tábori életbe, meghallgatnák a környék elővilágát bemutató előadásokat, vagy a PETaSztár tehetségkutató vetélkedőt tábortűz mellett. A versenyt záró eredményhirdetésre és díjátadóra a Tiszanána-Dinnyéshát partszakaszon elhelyezkedő kikötőben, június 20-án kedden kerül sor.

A IV. Tisza-tavi PET Kupa az Energiaügyi Minisztérium főtámogatásával valósul meg.

Korábban írtuk